2024. december 22., vasárnap

Aszfaltoznak Szenttamáson

Huszonöt utca kapott új aszfaltburkolatot

Az enyhe novemberi időjárásnak köszönhetően jelenleg három utcát aszfaltoznak Szenttamáson. A Téglagyári és a Zeleni venac utcák felújítása részben befejeződött, hátravan még az útszegély rendbetétele, a Papp Pál utca aszfaltozása viszont folyamatban van. Utóbbi a József Attila utcától a Szkopjei utcáig kap új burkolatot. Mindez annak az aszfaltozási nagyberuházásnak a része, amit tavasz óta a köz- és magánszféra közötti partnerségnek köszönhetően 25 utcában végeztek el, és amelyre az utóbbi két évben a községi és a köztársasági költségvetésből összesen 300 millió dinárt irányoztak elő.

− Jelenleg a Papp Pál utcában vagyunk, itt teljes erőbevetéssel folynak az aszfaltozási munkálatok és ez a harmadik utca, ahova néhány héten belül új aszfaltburkolat kerül. Az elmúlt két év alatt 25 utcában helyeztek le új aszfaltburkolatot, a munkálatok összértéke pedig meghaladja a 300 millió dinárt. Fontos elmondani, hogy a felújítási munkálatokkal nem állunk le, mert a rossz minőségű utak a község egyik legnagyobb problémájának számítottak, és erre utaltak a polgároktól érkezett javaslatok is. Tudni kell, hogy igyekszünk az itt élők szolgálatában állni, minden tőlünk telhetőt megtenni és javítani az életminőséget a település minden pontján – mondta pénteken a Papp Pál utcában Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere.

Miloš Jovanović, a Graditelj Közvállalat igazgatója kiemelte, a Papp Pál utca teljesen új aszfaltburkolatot kap, a munkálatok értéke 10,5 millió dinár, az összeg pedig az említett két utcával együtt meghaladja a 40 millió dinárt.

− Az önkormányzat és a közvállalat közös döntése volt, hogy ezt a pénzt az utcák teljes felújítására kell költeni, hiszen az itt élők számára sokkal biztosabbá tették az utak használatát. Az előttünk hatalmon lévők csupán a kátyúkat foltozták, amire hatalmas összegeket költöttek, viszont az utak és a közlekedés továbbra sem volt biztonságos. Az elmúlt két év alatt Szenttamás község területén 12 kilométer utat újítottunk fel. Minden utcában ahol dolgozunk, magától értetődő, hogy az útszegélyt is ki kell építeni, kiszélesíteni az úttestet a biztonságos közlekedés és az úttestek burkolata tartósságának növelése érdekében. Mindehhez szükségünk van a polgárok észrevételeire, a velük történő folyamatos kommunikációra, hiszen ők tudják a legjobban, hogy hol kritikus a helyzet. A Papp Pál utca helyreállítására például több alkalommal is utaltak, mindenütt igyekszünk válaszolni a polgárok kéréseire és javaslataira, ugyanis ez a kötelességünk – mondta Miloš Jovanović, a szenttamási Graditelj Közvállalat igazgatója.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: (Paraczky László)