2024. december 22., vasárnap

Hurka- és kolbászhegyek Adorjánon

Kilencezer kolbászt és ezer hurkát osztottak ki

A tizenegyedik adorjáni Hurka- és kolbászfesztivál már kora reggel disznóvisítással indult. Hagyományos módon levágták és szalmával megpörkölték a disznót az adorjáni Kontakt cég udvarán, ahol már akkor is sokan voltak és ez a déli órákra csak fokozódott.

Idén 117 csapat nevezett be a versenyre, akik még a határon túlról, Magyarországról, de Felvidékről is érkeztek. A benevezéssel járó húst aztán mindenki saját kedve és szokása szerint dolgozta fel, darálták, ízesítették, gyúrták, főzték és sütötték, az egész környék a sültek illatában fürdött.

A fesztivált Borsos Csaba szervező nyitotta meg, majd Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár is üdvözölte a jelenlevőket, akik egy része a fedett helyiségben, míg mások az udvaron várták az adagokat, amikből aztán mindenki a legjobb tudása szerint és láthatóan jókedvűen készítette el az ebédet.

Adorjánon főszerkesztőnk, Varjú Márta és fotósunk, Gergely József átvette Borsos Csaba ajándékát, a drónt, mely új távlatokat nyit meg a munkánkban. Köszönjük!

Adorjánon főszerkesztőnk, Varjú Márta és fotósunk, Gergely József átvette Borsos Csaba ajándékát, a drónt, mely új távlatokat nyit meg a munkánkban. Köszönjük!

Senki sem maradt éhen ma Adorjánon, ugyanis összesen tízezer adag hurka-kolbászt sütöttek és osztottak szét a kilátogatóknak, ingyen.
A jó hangulatról folyamatosan lakodalmas zenekarok gondoskodtak, a kirakodóvásárban pedig el lehetett nézelődni a karácsonyi díszek, ruhák, ételek és italok között, de a délutáni órákban már fel is sorakoztak a fellépők.

Késő délutánra pedig minden bizonnyal a koncertek veszik át a fő szerepet: 17 órakor Balázs Pali, 19-kor Jó Laci Betyár, majd 20 órától Gajda Gréta és RepeckiTifani, 20.30-tól pedg a Magna Cum Laude együttes lép fel Adorjánon.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Senki sem maradt éhen ma Adorjánon