2024. december 22., vasárnap

Hogy itthon tartsuk a fiatalokat

A kúlai önkormányzat megjutalmazta a legjobb egyetemistákat

A kúlai önkormányzat dísztermében szerdán átadták azokat a szeződéseket, amelyeknek értelmében a község jutalomban részesíti azokat az egyetemi hallgatókat, akik tanulmányaik során 9-es vagy annál magasabb átlageredményt értek el.

A szerződéseket Valka Károly alpolgármester és Bojana Dević, a kúlai önkormányzat szociális tevékenységekkel foglalkozó osztályának vezetője adta át.
A jelen lévő egyetemistákat először Jelena Pavkov, a kúlai polgármester segédje köszöntötte, és rámutatott, hogy az önkormányzat jelentős forrásokat fordít a diákok sikerének ösztönzésére. Egyúttal hangsúlyozta, a község számít a fiatal és képzett emberekre.

Valka Károly a szerződések átadását megelőzően reményét fejezte ki, hogy a fiatalok tanulmányaik befejezése után visszatérnek környezetükbe, és közösen dolgoznak tovább a város előrehaladásán. Szavai szerint az idén 78 egyetemista kap támogatást.

− A költségvetésben 6 millió dinárt különítettünk el erre a célra, ami annyit jelent, hogy minden 9-es és azon felüli átlagú egyetemista 72 ezer dináros támogatásban részesül. Az önkormányzat a juttatást két részben utalja át, az első részletet áprilisban, a másikat pedig szeptember folyamán kapják meg a hallgatók – mondta Valka Károly, aki egyúttal minden egyetemi hallgatónak további sikeres tanulást kívánt.

Az ünnepségen jelen volt Kozma Lívia, a kúlai községi tanács tagja is, aki elmondta, a jelen lévő tehetségek követendő példaként szolgálhatnak a jövő generációja számára, hiszen az ő tudásukra építve a község tovább fejlődhet.

− Fontos, hogy a tehetséges fiatalokat felkaroljuk és évről évre megjutalmazzuk, ezzel is elősegítve, hogy az egyetemet követően tudásukat itthon kamatoztassák. Mindehhez nemcsak az önkormányzat, hanem a Magyar Nemzeti Tanács is nagyban hozzájárul, a támogatás ugyanis elengedhetetlen a felnövekvő közösség itthonmaradásának ösztönzésére – fogalmazott Kozma Lívia.

A jelen lévő egyetemisták egyetértettek abban, hogy a díj sokat jelent számukra, és elsősorban a szülők dolgát könnyíti meg. Fontosnak tartják, hogy a község elismeri erőfeszítésüket, munkájukat és elhivatottságukat.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A szerződéseket a legjobb eredmény elért egyetemistáknak Valka Károly alpolgármester adta át (Fotó: Paraczky László)