Több mint tíz éve már annak, hogy Felsőhegyen hagyománnyá vált a farsangi felvonulás és mulatság a helyi óvodások és iskolások körében. Ez az egyik legnépszerűbb rendezvénye a falunak, a gyerekek nagyon várják, és készülnek rá. Az ünnepséget minden évben húshagyókedden tartják meg.
Idén is nagyon sokan öltöttek jelmezt, a bemutató ismét színesre sikerült. Voltak igazán frappáns ötletek, hiszen valaki hűtőnek vagy épp televíziónak öltözött be, de volt olyan is, aki jelmezével azt jelenítette meg, ahogyan Sikoly, a híres horrorfilmszereplő elkapja áldozatát, ugyanakkor a fejét a kezében tartó szörnnyel is lehetett találkozni. A Marvel- és a Harry Potter-filmek szereplői is felvonultak, és a Joker lány változatát is kiszúrhattuk a tömegben. Természetesen a népszerű jelmezek sem maradhattak el, így volt farmerlány, mazsorettes (több is), illetve focista.
A jelmezbemutatót a Petőfi Sándor Általános Iskola Csokonai Vitéz Mihály kihelyezett tagozatának udvarán tartották meg. Sorra léptek elő a gyerekek, majd a tanárokból álló zsűri jól szemügyre vette őket, és egy gyors osztályozás után jöhetett is a következő csoport. A bemutató végén a zsűri félrevonult meghozni a döntést, kinek adja a legjobbaknak járó elismerést. Míg értékelték a jelmezeket, addig az udvaron a gyermekek és tanítóik körbeállták az előre felállított kiszebábot, hiszen enélkül nincs farsang. Az elámulás hangja hallatszott, ahogyan lángra kapott a munkásruhába öltöztetett bábu, majd fekete korom formájában a földre hullott. Az utolsó pislákoló lángokat egy tűzoltóruhába bújt kisfiú oltotta el a tanítója segítségével.
Pósa Soós Teodóra, az intézmény igazgatója elmondta, hogy türelmetlenül várták a gyerekek ezt a napot. Örömét fejezte ki a sok ötletes maskaráért, hiszen nagyon kevés volt a vásárolt jelmez, sokan inkább az otthoni, „csináld magad” megoldást választották. Hangsúlyozta, a tanítók igyekeznek minden hagyományt megismertetni a gyermekekkel, hiszen fontos, hogy megismerjék saját nemzetük szokásait. Ezért, bár a farsang az egyik legnépszerűbb esemény az iskolában, évente megemlékeznek az 1848–49-es szabadságharcról és az 1956-os forradalomról is.
Mindeközben a művelődési ház konyháján nagy volt a sürgés-forgás. A Felsőhegyi Könyvtár Kör asszonyai az édesanyákkal és a nagymamákkal együtt sütötték a farsangi fánkot, főzték a teát. Mintegy huszonöt asszony szorgoskodott a művelődési ház konyháján. Kaszás Ibolya, a szervezet vezetője elmondta, hogy 25 kilogramm lisztből gyúrták a tésztát, majd az elkészült finomságokat csokikrémmel és lekvárral töltötték meg.
A jelmezbemutató eredményhirdetését követően az iskolásokhoz az óvodások is csatlakoztak, akik erre az alkalomra készített színes koronákban érkeztek meg. A gyermekek, szüleik és tanítóik kíséretében, körmenetre indultak a faluban, hangos kerepeléssel igyekeztek elűzni a telet. A végállomás a művelődési ház előtt volt, ahol elfogyasztották a sok finom fánkot és a meleg teát.

Nyitókép: A kiszebábégetés elmaradhatatlan része az ünnepségnek (Fotó: Kállai Göblös Nikoletta)