2024. december 22., vasárnap

Népzenétől volt hangos Törökbecse

Micsik Béla és Kisimre Szerda Anna nyerték a Bodor Anikó-díjat

Tizenkilenc év után ismét Törökbecse adott otthont az idei Durindó fesztiválnak, a vajdasági magyar népzenei együttesek, néptánccsoportok és szólisták hagyományápoló és hagyományőrző, ifjúsági és felnőtt kategóriájú szemléjének. Az idei rendezvény a nemzeti összetartozás és a nemzeti újrakezdés éve jegyében került megrendezésre.

– Mindaz, amin keresztülmentünk az elmúlt másfél évben, megviselt mindenkit. A járvány, a bezártság, a korlátozások nehéz próba elé állítottak mindannyiunkat. A nagyfokú bizonytalanság megnehezítette a mindennapokat. A 2020. évi Durindót nehéz szívvel, de halasztanunk kellett az idei évre. Ilyenre a fesztivál fennállása óta nem volt példa. Ennek ellenére, úgy vélem, derekasan helyt álltunk. Nem adtuk fel és bíztunk abban, hogy jóra fordulnak a dolgok és ismét lesz lehetőségünk találkozni, a színpadon állni és énekelni – mondta Tímár Gabriella, a Fesztivál Tanácsának elnöke.

A tegnap megrendezett Durindón 110 csoport mutatkozott be. A rendezvény ünnepi áhítattal, valamint a fesztivál lobogójának megáldásával kezdődött a helyi Assisi Szent Klára római katolikus templomban. A szentmise után a résztvevők zeneszóval vonultak fel, amit követően kezdetét vette az ünnepélyes megnyitó a helyi Művelődési Házban.

A fellépőket Ilija László, a törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület elnöke köszöntötte.

– Településünk az, ahol és ahonnan történelmi egyházaink méltóságai áldásának szentsége révén útjára indult a Durindó és a Gyöngyösbokréta fesztivál lobogója. Azóta tart összesereglésünk jelképének vándorútja, hogy minden évben más-más magyar közösségünk összefogása hirdesse összetartozásunkat és örökhűségünket, ragaszkodásunkat a tiszta forráshoz – hangsúlyozta Ilija László, aki hozzátette, a fesztivál nagy erőt adott a helyi szórványmagyarság összetartásához is.

A bácskossuthfalvai Ady Endre Művelődési Központ Rezeda asszonykórusa Tisza menti dalokkal készült a rendezvényre.

– Mi csupán öt éve működünk együtt, idén negyedik alkalommal veszünk részt a Durindón, mivel számunkra nagyon fontos a magyar népdal fennmaradása. Folyamatosan közös próbákat tartunk, munkaakciókon veszünk részt azért, hogy építsük a magyar közösséget – mondta Bece Angéla, a kórus tagja.

A fesztivál megnyitóján részt vett mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Sárközi István, az MNT Kulturális Bizottságának elnöke, Baráth Gábor Gergely, az MNT Oktatási Bizottságának elnöke, Kiss Nándor, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője, dr. Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatóhelyettese, Kudlik Zoltán, a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság kisebbségi ügyekkel megbízott segédtitkára is.

A fesztivált záró ünnepségen kiosztották a Bodor Anikó-díjat, melyet idén megosztva Micsik Béla és Kisimre Szerda Anna kaptak. A díj 10. alkalommal került kiosztásra, minden évben az az együttes vagy szólista kapja meg, aki a leghitelesebben tolmácsolja a közösség hagyatékát.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás