2024. december 22., vasárnap

Fókuszban az egészséges életmód

Hetedik alkalommal rendeztek gyümölcsnapot a szenttamási általános iskolában

A gyermekhét keretében a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában immár hetedik alkalommal szervezték meg, az ún. gyümölcsnapot, amely közös tornagyakorlatokkal és tánccal zárult. A Hatalmas gyümölcsnap elnevezésű projektum koordinátorai Kovács Blanka torna- és Vörös Adrianna biológiatanárnő voltak, a fő cél pedig az egészséges táplálkozás és a mozgás fontosságának népszerűsítése volt.

Az iskolába hozott gyümölcsöt a diákok az intézmény konyhájára vitték, ahol alapos mosást követően tálcára rakták. Az uzsonnaszünetben a konyhán dolgozók segítségével minden osztály kapott egy-egy nagy tálca gyümölcsöt, amit a diákok elfogyaszthattak. Közben az osztálytanítók, a tanárok és maguk a diákok is rövid előadásokat, bemutatókat tartottak, amelynek középpontjában az egészséges életmód fontossága, a mozgás és a helyes táplálkozás állt.

Gojić Szilvia kémiatanárnő elmondta, ezen a napon minden órán az egészséges táplálkozással foglalkoztak, mert a kémiai folyamatoknak minden egyes táplálkozásnál fontos szerep jut az anyagok lebontásánál.

− A tanulók erre az alkalomra külön beszámolókkal készültek. Célunk az volt, hogy összekössük a kémiaórákon tanult fontos szubsztanciák (zsírok, cukrok, fehérjék, vitaminok, ásványi anyagok) jelenlétét a táplálékban és szerepüket az emberi szervezetben. A beszámolók közül külön kiemelhető témakörök: a zsírokban és olajokban oldódó vitaminok, a szénhidrátok szerepe, a zsírok és fehérjék szerepe, a cukorbetegség, a vitaminok jellemzői stb. voltak – sorolta a kémiatanárnő.

Varjú Kristóf nyolcadikos diák aktívan bekapcsolódott a gyümölcsnapprojektumba. Lapunknak elmondta, a hozott gyümölcsöt megmosták, majd feldarabolták, és szétosztották az osztályokban. − A harmadik órát követő uzsonnaszünetben fogyasztottuk el a tálcán kapott csemegét, majd következtek az előadások. A negyedik óra után az iskola előcsarnokában a nyolcadikosok közös ritmikus táncokat mutattak be, amelyekre Kovács Blanka tanárnő segítségével készültek. A folytatásban kóló és csárdás következett, a végén pedig egy moldvai táncot, az Ördög útját járták el a gyerekek – mondta Varjú Kristóf.

Vörös Adrianna tanárnő, a projektum koordinátora elmondta, az ilyen akciók mindig üdvözlendők, mert mindannyian tudjuk, hogy a gyermekek normális növekedéséhez és fejlődéséhez elengedhetetlen az egészséges táplálkozás és a rendszeres fizikai aktivitás.

− A gyümölcsnapra külön előadásokkal, beszámolókkal készültek a diákok, ami már csak azért is nagyon fontos, mert ilyen módon biztos, hogy utánajártak a helyes táplálkozás fontosságának – fogalmazott a koordinátor.

Tulajdonképpen a Felelős hozzáállás az egészséghez témára vonatkozó projekttevékenységről volt szó, ehhez csatlakoztak az Interdiszciplináris kompetencia és vállalkozói készség, valamint a Diákegészségügyi ellátás csapatok diákjai és tanárai.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás