Fejleszteni Bánát és Bácska kapcsolatait

Egyre többet lehet olvasni arról, hogy a fiatalok apolitikusak, nem érdeklődnek a közügyek iránt. Valóban így van, vagy csak mi, felnőttek gondoljuk ezt gyermekeinkről? Most, hogy hatalmas tüntetések vannak Szerbia-szerte, sőt mondhatnánk azt is, hogy Európa-szerte, láthatjuk, hogy az a sztereotípia, miszerint a fiatalokat nem érdekli a politika, nem éppen igaz. De mi a helyzet egy olyan kisebbségi közösségben, mint a miénk? Vajon a vajdasági magyar fiatalokat érdekli-e a politika, részt vesznek-e a politikai fejleményekben vagy sem? Ezekre a kérdésekre próbálunk válasz kapni interjúsorozatunkban, bemutatva egy-egy olyan fiatalt, aki vállalja a politikai szereplést is. 

Király Petrával Újvidéken, az Európa Kollégiumban találkoztam. Az előzékeny és kedves Babos Karolinától, a kollégium nevelőtanárától kaptunk egy szabad helyiséget, ahol nyugodtan beszélgethettünk.

Petra a kapuban várt ránk. Kedves, fiatal lány. Már a kézfogáskor láttam, hogy határozott, könnyű lesz vele beszélgetnem. Így is volt, tisztán, köntörfalazás nélkül válaszolgatott kérdéseimre. És amit még meg kell említenem, tökéletes magyar nyelvtudással. Bevallom, attól tartottam, hogy akadozni fog beszélgetésünk, ugyanis Petra a szórványból érkezett Újvidékre, egészen pontosan Kikindáról.

– Nagykikindáról! – javított ki már az interjú elején.

 Terepjáró újságíróként már évtizedekkel ezelőtt tapasztaltam, hogy a szórványban egyre inkább kopik az anyanyelvünk.

– Igen, ezt látom, tapasztalom jómagam is. Sajnos. Nagykikindán és környékén sincs sok magyar, ennek ellenére, ha az ember törődik az anyanyelvével, akkor az meg is marad, teljes szépségében. Mi, otthon magyarul beszélünk, édesapám a színházban dolgozik, a magyar társulatnál rendező, így nemcsak előadásokra jártam el vele, hanem a próbákra és más rendezvényekre is. Ugyanakkor én is számtalanszor felléptem. Nálunk, a családban mindenki részt vesz a város művelődési életében. Az általános iskolát magyarul végeztem, így a szerb nyelvet középiskolás koromig keveset használtam, csak az alaptudásom volt meg. Erre akkor jöttem rá, amikor Nagybecskereken beiratkoztam a középfokú zeneiskolába. Igaz, az általános zeneiskolát már Nagykikindán is szerb nyelven jártam ki, ám akkor nem éreztem különösebb hátrányát annak, hogy nem tudok jól szerbül. Nagybecskereken már igen, és Újvidéken is az egyetemen, elsősorban a szakszavak megtanulásakor. De könnyen vettem ezt az akadályt.

 Feltételezem, hogy a tanulmányaidat a zeneakadémián folytatod…

Mosolyából láttam, hogy nem így van.

– Lemondtam a zenei karrieremről, pedig szeretem a zenét, a fuvolát, ugyanis fuvola szakra jártam, és állítólag van hozzá tehetségem is, hiszen jó tanuló voltam. Tulajdonképpen nem mondtam le a zenéről, csak egy pillanatban úgy éreztem, hogy nem a zene az, ami teljes egészében kitölt, hanem valami egészen más. Valahogy nem láttam magamat, a jövőmet, a majdani munkámat a zenében, hanem sokkal inkább a szociális munkában. Úgy érzem, hogy ez a szakma sokkal jobban illik a személyiségemhez, mint a zene. A zenét szeretem, élvezem a művészeteket, édesapám megfertőzött a színházzal, szeretek olvasni is, mégis egy olyan szakmát választottam, amely mindettől távol áll. Persze, sem a zenével, sem a színházi előadások látogatásával, sem az olvasással, sem az egyéb művészetek iránti érdeklődéssel nem hagytam fel, és nem is fogok. Sokan csodálkoztak a döntésemen, a szüleim is, sőt ők már akkor is csodálkoztak, amikor a zenei középiskolát választottam. Sok negatív véleményt kaptam az ismerőseimtől, hogy nem ezt kell csinálnod, nem hozzád való és hasonlókat, én azonban a középiskola utolsó évében úgy éreztem, hogy pontosan ez az, amit csinálnom kell, pontosan ez áll a legközelebb a saját énemhez. Édesanyám ápolónő, embereken segít, lehet, hogy ez is befolyásolta a döntésemet. A véleményekkel nem törődtem, sőt, még segítettek is abban, hogy erre a pályára lépjek. Egyfajta dacot ébresztettek bennem: azért is meg fogom csinálni! Különben alapjában olyan vagyok, hogy hagyom magam sodorni az árral, de vannak pillanatok, amikor valami felkelti a kíváncsiságom, és akkor azt mondom magamnak, miért ne, tedd meg, ha más nem lesz belőle, legalább egy élettapasztalattal gazdagabb leszel. Pályaválasztáskor azonban nem egészen a dac vezérelt, sokat olvastam erről a szakmáról, úgyhogy tisztában voltam minden szépségével, nehézségével. Remélem, hogy befejezem az egyetemet és munka is lesz számomra! Akkor örülnék a legjobban, ha Újvidéken találnék. Gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Nemrég voltunk a kamenicai gyerekfaluban, a látogatás nagy hatással volt rám, mondjuk, ott vagy ahhoz hasonló helyen el tudom magamat képzelni szociális munkásként.

 És Nagykikindán nem?

– Ott is, de megszerettem Újvidéket. Kedvelem ezt a várost, a nyüzsgésével, a sokszínűségével. Itt sokkal több a lehetőség a fejlődésre, a művelődési igényeim kielégítésére.

 Újvidék ugyan nagyobb a szülővárosodnál, de mondjuk, Budapest még nagyobb. Ott még nagyobbak a lehetőségek. Miért nem oda mentél tanulni?

– Ez a lehetőség soha sem vonzott. Igaz, egy pillanatban felmerült bennem, hogy Szegeden jelentkezem a zeneakadémiára, ugyanis Szeged Nagykikindához aránylag közel van, végül mégis elálltam ettől a tervemtől. Nem elvi okokból, nem amiatt, hogy magyarként itthon maradjak, hanem egyszerűen nem a zenével akartam folytatni, a döntésem viszont ide hozott. Természetesen én is azt szeretném, ha minden vajdasági magyar itthon tanulna és dolgozna, de ezt a mai világban lehetetlen elérni, még kedvező támogatásokkal is. A testvérem is külföldön dolgozik, Kecskeméten. Szerencsére a közelben, így gyakran találkozhatunk.

 Úgy tudom, hogy az Ifjúsági Fórum nagykikindai vezetője vagy, ami azt jelenti, hogy a politika világába is belekóstoltál.

– Igen. Két évvel ezelőtt, éppen befejeztem az első évet az egyetemen, amikor az Ifjúsági Fórumból felkértek arra, hogy vállaljam el a nagykikindai szervezet vezetését. Mindaddig szinte semmi közöm sem volt a politikához, a szüleim nem pártagok, őket sem érdekli különösebben a politika, csupán szavazópolgári szinten. Őket is, engem is a művelődési élet érdekelt, ebben éreztük otthonosan magunkat. Meglepett a felkérés, de nem utasítottam el azonnal, sokat gondolkodtam rajta, mielőtt igent mondtam volna rá. Érdeklődtem, utána olvastam, hogy mivel jár ez a tisztség, végül úgy döntöttem, hogy elvállalom. Bevallom, nagyon féltem, ugyanakkor kíváncsi is voltam, hogyan boldogulok ezzel a feladattal. Szeretem ugyanis a kihívásokat. Meg aztán úgy voltam vele, hogy ez is egy újabb tapasztalat. Féltem, de volt bennem tudásszomj is. Persze, a barátaim is sokat segítettek abban, hogy minél gyorsabban feltaláljam magam, majd különböző tanfolyamokra, továbbképzésekre is jártam.

 Amikor felkértek erre a tisztségre, tagja voltál a VMSZ-nek?

– Nem. Említettem, hogy mindaddig nemigen érdekelt a politika. Amikor úgy döntöttem, hogy elfogadom az Ifjúsági Fórum nagykikindai szervezetének vezetését, először beléptem a pártba. Most, így utólag elmondhatom, hogy nem bántam meg. Másfél év alatt nagyon sok hozzám hasonló érdeklődésű, hasonló gondolkodású fiatalt ismertem meg és rengeteg új barátot szereztem. Jól érzem magam ebben a közegben.

 Milyen elképzelésid, terveid vannak, mint fórumosnak?

– Fontosnak tartottam és tartom most is a bácskai és a bánáti fiatalok kapcsolatának erősítését, ugyanis úgy láttam, hogy ezek a kapcsolatok gyengék. Februárban volt az első ülés, amelyet már én vezettem. Kissé féltem, de minden rendben alakult. Több mint harmincan voltunk jelen. Tagja vagyok a Kökénd Polgári Egyesületnek is, és a rendezvényeinket velük karöltve szervezzük. Például a tehetségkutatót, amit az idén már tizedik alkalommal tartunk meg. Vajdaság minden részéről érkeznek fiatalok, énekesek, szavalók, táncosok, zenészek. A nyáron a Kökénd Polgári Egyesület és az Egység MME egy rockoperát is szervezett, az István, a királyt, amelynek nagy visszhangja volt. Az Ifjúsági Fórum ezekkel a szervezetekkel szorosan együttműködik, és a nagykikindai magyarságnak van egy erős magja, akik valamennyi ilyen szervezet munkájában aktívan részt vesznek. A rockoperát egy nagykikindai testvérpár álmodta meg, mindketten énekelnek, az egyikük, Kiss Tivadar, a Magyar Állami Operaház magánénekese.

 Jelenleg Újvidéken élsz, itt tanulsz, a kollégiumban laksz. Hogyan tudod innen a nagykikindai Ifjúsági Fórumot vezetni?

– Állandó online kapcsolatot tartunk fenn, és időnként haza is utazom egy-egy megbeszélésre. Különben jelenleg nincs nagyobb horderejű szervezési munka folyamatban, azokat majd tavasszal és nyáron fogjuk megvalósítani. Most a központi Ifjúsági Fórum gyűléseire járok el, valamint a többi szervezet rendezvényeire, ahova nagykikindai társaimat is meghívom, így jelen vagyunk Vajdaság egyéb helységeiben is. Közben készülünk a József Attila-napokra egy kézműves táborral. De Nagykikindán minden hónapban van vásár is. Különböző kalácsokat sütünk eladásra. A pénzt rendezvényeink szervezésére fordítjuk, ugyanakkor pályázunk is, az önkormányzat, a tartomány és a Magyar Nemzeti Tanács is segíti programjainkat.

 Hogyan látod magad a jövőben a politika világában?

– Őszintén, még nem tudom. Még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy lenne egy meghatározott célom és csak azzal törődnék. Én még sodródok az árral, és oda megyek, ahol úgy érzem, hogy tudok bármit is csinálni. Egyelőre nem akarom elhanyagolni a politikát, mivel most már érdekel, és úgy gondolom, hogy minél több fiatalnak be kellene kapcsolódnia a politikai életbe, hogy ezzel is táguljon a látókörük.  Amit most biztosan tudok, az az, hogy amíg csak tehetem, amíg a korom megengedi, részt veszek az Ifjúsági Fórum munkájában. Adán voltam már vezetői képzésen, külföldire egyelőre még nem mertem elmenni, de már jeleztem az elnöknek, hogy egyszer oda is el szeretnék jutni. Úgy érzem, hogy egy nagyobb képzéshez még kissé fejlesztenem kell magam, és persze egy kis bátorságot is össze kell még szednem, ugyanis ezek a képzések angol nyelven folynak, valószínűleg mindent megértenék, de a felszólalásokkal még gondom lenne – mondta mosolyogva.

Beszélgetésünk végén megkérdeztem tőle, hogyan van megelégedve a kollégiumi ellátással, bár tudtam, hogy csakis jót fog mondani. De mit is mondhat egy diák, aki egy pazar épületben élhet, tanulhat, ahol gyakorlatilag mindene megvan, sőt...

–  Én már Nagybecskereken is kollégiumban laktam, és amikor úgy döntöttem, hogy Újvidéken tanulok tovább, nem volt kérdés számomra, hogy a kollégiumban lakjak-e vagy sem. Unokatestvéremmel vagyok egy szobában, egyszerre érkeztünk, és nagyon örülök annak, hogy itt lehetek. Szeretnék is itt lakni, amíg egyetemista leszek. És ami még nagyon tetszik, hogy konditerem is van, ugyanis nagyon szeretem a testépítést, a súlyemelést, és itt erre is van lehetőségem.