2024. december 22., vasárnap

Nagyszabású falutakarítási akció Majdányon és Rábén

A Majdány–Rábéi Helyi Közösség Törökkanizsa község önkormányzatával karöltve a Tartományi Kormány támogatásával nagyszabású falutakarítási akciót szervez, tudtuk meg Újhelyi Nándortól, a törökkanizsai községi képviselő-testület elnökétől.

Elmondta, a ma megkezdett akció keretében az Október 7. Kommunális Közvállalat fogja elvégezni a munkálatok legnagyobb részét, amelyek magukba foglalják a közterületek, az utcák, az elhagyott házak és a temetők takarítását, az elburjánzott növényzet eltávolítását, továbbá a romos épületekben felgyülemlett szemét elhordását, valamint azok fertőtlenítését, az elkövetkező időszakban pedig az őszi lomtalanítás keretében előzetes bejelentés után ingyenesen elszállítják a feleslegessé vált bútorzatot, építőanyagot is.

A Kommunális Közvállalat és a Villanygazdaság illetékesei a helyi közösség meghívására helyben fognak segítséget nyújtani a közművesítéssel és áramszolgáltatással kapcsolatos gondok megoldásában, emelte ki a községi képviselő-testület elnöke, aki köszönetet mondott Pásztor Istvánnak, a Tartományi Képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének az akció lebonyolításához szükséges anyagi feltételek megteremtésében nyújtott segítségéért, majd hozzátette, az érintettek az akcióval kapcsolatban a 063/751-66-23-as telefonszámon kaphatnak bővebb tájékoztatást.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás