2024. december 22., vasárnap

A tizedik évforduló főpróbája

A IX. Vajdasági Vágta jövő szombaton 12 órakor kezdődik a szabadkai lóversenypályán

Jövő szombaton 12 órai kezdettel kilencedik alkalommal tartják meg a Vajdasági Vágtát. Az esemény helyszíne a tavalyi Vajdasági Futamhoz hasonlóan, a szabadkai Bácska Lovasklub lóversenypályája lesz. A lovasfutamok számos színes program kíséretében történnek. Minderről pénteken a Vajdasági Futamról megtartott sajtótájékoztatón hangzottak el részletek. A sajtó képviselőinek Bunford Tivadar, a Vajdasági Futam rendezvényt szervező Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány elnöke, Miodrag Zagorac, a Bácska Lovasklub elnöke és Pál Károly, az alapítvány igazgatóbizottságának az elnöke adott részletes tájékoztatást.
Bunford Tivadar elmondta, hogy a Vajdasági Vágtát az idén a szabadkai Bácska Lovasklub versenypályáján rendezik meg. Kiemelte, hogy a lovasklub az idén ünnepli fennállásának századik évfordulóját. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt évben a járványhelyzet miatt a Vajdasági Vágtát nem rendezhették meg, csupán Vajdasági Futamot tarthattak helyette, amelynek a helyszíne szintén a szabadkai lóversenypálya volt. Hozzátette, hogy az akkori rendezvényt bár sikeresen megszervezték, de csak szerény körülmények között, nézők nélkül tarthatták meg. Jövő szombaton azonban már ismét nagyközönség előtt vágtathatnak a vajdasági lovasok. Bunford Tivadar elmondta, hogy tizenöt lovas jelentkezett a megmérettetésre. Négy előfutamot szerveznek, hármat négy lovassal és egy előfutamot három lovassal. A felnőttek mellett hat kishuszár is megméretteti magát a versenyen. Az ünnepélyes megnyitó 12 órakor veszi kezdetét. A versenyek az előfutamokkal 13 órakor kezdődnek. Mivel az ügetőversenyek a legnépszerűbb lovassportok Szabadkán, a nézők a Vajdasági Vágta futamai mellett három ügetőfutamot is láthatnak majd. Az idei rendezvény számos újdonságot is tartalmaz.
– Az idén először a kishegyesi Cékus család szervezésében karusszel lovasbemutatót tartanak, néhány ifjú lovas szereplésével. Ezt követően a szabadkai Imperial Lovasklub nyolc lovasa jelenik meg és egy lovasbemutatót tart. Ezenkívül ifjú csikósok jönnek Adáról, akik a Vajdasági Vágta ideje alatt nőtték ki magukat tehetséges lovasokká. Továbbá fogathajtók is megjelennek majd, akik felvezetik a futamokat – mondta a vágta szervezője.
Bunford Tivadar továbbá elmondta, hogy a kishuszárok és a felnőttek döntői 18 órakor kezdődnek, majd 19 órai kezdettel a Budapesti Operettszínház négy színművésze szórakoztatja a nagyérdeműt. A szervező továbbá arról adott tájékoztatást, hogy a lovasversenyekkel párhuzamosan a rendezvényen főzőversenyt is tartanak majd. Ezen az eseményen ötven csapat méri össze kulináris tudását. A zsűri elnöke Paskó Csaba kelebiai plébános, míg a zsűri tagjai Jerasz Anikó és Fremond Árpád lesznek. Bunford Tivadar arról is beszámolt, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség a rendezvény helyszínére külön buszokat indít Vajdaság-szerte. Az alapítvány elnöke hozzátette, eddig tizenöt autóbusz indulásáról van tudomása, de kiemelte, hogy az érdeklődés miatt a buszok száma az utolsó héten növekedni szokott. A végleges szám az ötvenet is elérheti. Arra kért minden érdeklődőt, aki ily módon szeretne eljutni a rendezvény helyszínére, minél előbb jelezze szándékát a helyi VMSZ-irodában. Végül Bunford Tivadar újságírói kérdésre elmondta, hogy a sok megkeresés és a több mint egy évig tartó járvány befejeztével az idén több mint tízezer látogatóra számítanak.
Miodrag Zagorac a sajtótájékoztatón büszkeségének adott hangot, hogy egy ilyen nagy tömeget megmozgató és neves rendezvény helyszíne lehet a lovasklub versenypályája, főleg egy ilyen jeles jubileum évében. Hozzátette, hogy arra törekedtek, hogy a lovasok a lehető legjobb körülmények között versenyezhessenek. Az idei évben megjavították az ügetőversenypályát.
Pál Károly felszólalásában az idei eseményt a jövő évi, jubileumi, tizedik Vajdasági Vágta főpróbájának nevezte. Kiemelte, hogy második alkalommal vannak a szabadkai helyszínen és első alkalommal tartják meg nagyközönség előtt az észak-bácskai városban. A helyszínváltással kapcsolatban elmondta, hogy a Vajdasági Vágta – Pál Károly szavaival élve – „az új helyszínen sokkal jobban érzi magát", és úgy gondolják, a szabadkai lóversenypályán otthon vannak. Így a jubileumi vágtát is Szabadkán szeretnék megszervezni. A jövő heti versennyel kapcsolatban elmondta, hogy a Vajdasági Vágtának köszönhetően összesen hét versenyző vehet részt a Budapesten megrendezendő Nemzeti Vágtán, a futamok négy legjobb felnőtt versenyzője, két kishuszár, valamint egy lovas, aki Szerbiát képviseli a Nemzetközi Vágtán. Pál Károly hozzátette, hogy a Vajdasági Vágtáról az idén először juthat ki a Nemzeti Vágtára két kishuszár, ez véleménye szerint a vajdasági lovasport fejlődésének egyik eredménye.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás