Talán tíz éve is van már annak, amikor a zentai Mojo Club vendége volt Bogomir Bogica Mijatović újságíró, publicista, az Ilustrovana enciklopedija rok muzike u Vojvodini című könyvének a megjelenése kapcsán. Azon az éjszakán Bogica kiemelte a vajdasági magyarok szerepét a hazai zenei életben, könyvének címlapján sem véletlen Lajkó Félix középpontba helyezése, aki szerinte a rockzene lángjával játszik a hangszerén.
A könyv megjelenése idején burjánzott a vajdasági zenei élet, napjainkban ez sajnos közel sincs így, viszont továbbra is létezik. Az alábbi riportban, az utóbbi néhány évre összpontosítva, olyan vajdasági magyar vonatkozással is bíró pop-rock zenekarokról lesz szó, amelyek valami autentikusat igyekeznek létrehozni. A jelenlegi aktív zenészek és szintér mellett az általános problémákra, tendenciákra is igyekszünk rámutatni, s arra is, mi az, ami akadályozza a zenekarok tevékenységét. A riport csak a lehetőségekhez mérten igyekszik egy általános helyzetet bemutatni, a teljesség igénye nélkül.
A ZENE NEM ÁLLHAT MEG!
A kultúra sokadlagos helyet foglal el a 2020. évi prioritások listáján világszerte, s ez így van Szerbiában is, ahol sokak szerint a koronavírus nélkül is ez a helyzet. Legtöbb ágazata eseményt kíván, ez pedig emberek tömörülésével jár. A járványügyi korlátozások március óta leállították a rendezvényeket, koncertsorozatokat, a klubéletet, a vendéglátóipart. Júniusban, néhány hetes enyhülés után ismét jöttek a szigorító intézkedések, majd ősztől ismét beköszöntött a bizonytalanság.
Az élő fellépések hiányát persze mindenki igyekezett valahogy pótolni. Tavasszal elkezdődtek a interneten keresztül közvetített koncertek, amik hamar érdektelenséggel találkoztak, ősszel mindez profibb szinten folytatódott, hasonló eredménnyel. A nyár folyamán az egyik kompromisszumos megoldás a nyílt téren megrendezett akusztikus koncertek megszervezése volt, hiszen az emberek nincsenek egy térbe zsúfolva. Ilyen esemény volt a Wemsical Szerbia Ifjúsági és Kulturális Egyesület szervezésében az idén is megtartott Modern Folking rendezvény, a magyarkanizsai strandon található Balkán Terasz vendéglőben. Sokak számára ez az esemény kárpótolta a nyári fesztiválszezont. Az éjszaka fellépője a szabadkai KurtaUtca zenekar, amelynek a műfaját az alapítók, Roncsák Marcell (gitár, ének) és Torok Orsolya (citera, ének) alternatív folkzeneként határozzák meg.
A sokéves barátságon alapuló közös szobazenélés akkor fordult komolyra, amikor a Malomfesztivál négy évvel ezelőtt felhívást hirdetett az együttesek számára a rendezvényen való részvételre. Ekkor még csak ketten álltak színpadon, a tagság viszont azóta is folyamatosan bővül. A 2020. évre sok más terv mellett teljes felállású zenekarként is be szerettek volna mutatkozni az idei Malomfesztiválon – mondta el Roncsák Marcell, a zenekar dalszerzője a sikeres fellépés után.
– A zenei elképzeléseink továbbvitele megkívánta, hogy az akusztikus formáció hangszerelését kibővítsük. Ennek eredményeként új társak érkeztek közénk, László Árpád hegedűkísérettel, Garai Gergely pedig a dobosként járul hozzá a fejlődéshez. Sok fellépéstől elestünk az idén, elmaradt egy televíziós szereplésünk, de mi összejártunk és próbákat tartottunk a karantén ideje alatt is – foglalta össze Marcell az év történéseit.
A zenekar új felállása már összeszokott, a beszélgetés ideje alatt kissé háttérbe húzódó Gergely és Árpád is jól érzik magukat a csapat tagjaiként, mindketten készen állnak az újabb kihívásokra, mert az országban a saját szerzeményeiket játszó zenekaroknak nem könnyű a helyzetük – tudtuk meg Orsitól.
– A kezdet nehéz volt, mert az amúgy sem túl könnyen általánosítható zene befogadását tovább nehezítette a saját szerzemények átadása. Aki saját dalokat ad elő, annak nehezebb az indulás, de megéri, mert jobban magára talál az előadó a zenén keresztül. Találtunk olyan szervezőket, akik teret engednek elképzeléseinknek, segítik a munkánkat. Mindenkit bátorítok a dalok írására, hiányolom ezeket az előadókat, mert átdolgozásokon keresztül nem tud kitörni az a fontos pozitív rezgés, amire Vajdaságnak is szüksége van – mondta Orsi.
Marcell szerint az emberek jobban lelkesednek az olyan dalok iránt, amiket már ismernek. Maguk a zenészek is gyakrabban koncentrálnak a szerzői élet nehézségeire, mint arra, hogy önmagukat kifejezzék.
– Sok vajdasági zenészt ismerek, akik fantasztikus dalszerzők, és tehetségesek, viszont a négy fal között rekednek, nehéz őket kirángatni onnan. Mi akárhol fellépünk, mindig van pár érdeklődő a koncerten, ezért is érdemes kimozdulni – mondta el a zenekar gitárosa.
Az élő fellépések minden muzsikus számára különleges jelentőséggel bírnak, nézőként és előadóként is. Erről beszélt lapunknak a koncert után a magyarkanizsai Tisza-parton Boris Kojić is, a 2014 végén alakult pszichedelikus rockot játszó Sjaj & i zenekar dobosa. Az együttes földrajzilag vajdaságinak tartja magát, a zenészek eltérő települések lakosai, a próbákat viszont Magyarkanizsán tartják. A legutóbbi komoly megmozdulása az együttesnek augusztus elején volt, amikor a Malomfesztivál helyszínén, az oromi malom árnyékában koncertet adott a kamerák előtt. A felvételt egy héttel később, a rendezvény eredetileg tervezett utolsó napján tették volna közzé a YouTube-on, de ez technikai gondok miatt pár napot késett. Boris kiemelte a fellépés jelentőségét, amelyet tiszteletadásnak szántak a rendezvény szervezőinek és a közönségüknek. A helyszínen rajtuk kívül csak egy szűk stáb volt jelen. Az utolsó dalt maszkokban adták elő, ezzel is felhívva a figyelmet az óvintézkedések betartásának fontosságára.
– Zenélni kell! Minden körülménytől függetlenül, mert a jó muzsika alapvető szükséglete mindenkinek. Ha nincsenek nagy igényeid, akkor akadályok sincsenek, ez az egyik titka a zenélésnek itthon – a jelenlegi körülmények között pedig hatványozottan. Mi szórakozásból muzsikálunk, de nem cél nélkül. A fiatalabb generációknak meg kell mutatni, hogy nem minden az esztrád vagy az elektronikus stílus. A zenének van spirituálisabb oldala is, a fellépéseken igyekszünk ráébreszteni a közönséget arra, hogy hibás az egész társadalmi rendszer. Egy élő halott világ ellen harcolunk a muzsika segítségével, ezzel ébresztjük fel az embereket, hogy mindenben van választási lehetőség, nem kell elfogadni, amit rájuk akarnak kényszeríteni – nyilatkozta Boris.
Az élő koncerteken erőteljes energiák keringnek a zenészek és a közönség között. A zenészek számára a fellépés szellemi és fizikai kihívás, a közönségnek pedig a zenei élmény mellett társasági és szórakozási erőtér. Ezt online fellépéssel nem lehet pótolni Szerda Árpád, a bácskai IO zenekar billentyűse szerint, aki a szólóprodukciójával két koncertet is adott a nyáron.
– Vigyázni kell a hangerőre, nem szabad „túlhirdetni” az eseményt, nehogy nagyobb számú közönség jelenjen meg a koncerten, mint amennyit a járványhelyzet megenged. Nem jó érzés, amikor az embernek vissza kell fognia magát, ettől mindig kicsit besavanyodik a buli, de annyira jólesett végre zenélni, hogy eszembe se jutott az, hogy ilyen megkötések áldozata vagyok, de ahogy láttam, az embereket se foglalkoztatta annyira. Mindenki örült annak, hogy végre történik valami. Amúgy nem hiszek a nyavalygásban, régen is voltak nehéz körülmények, de az emberek megtalálták annak a módját, hogy jól érezzék magukat – mondta Árpád.
Az IO zenekar tagjai is azok közé a feltörekvő hazai reménységek közé tartoznak, akikre külföldön is felfigyeltek. A Lost time in lost space című dalhoz készült klipp a London Music Festival versenyzői közé is bekerült a szürreális zenei videók kategóriában. Az ötödik helyet foglalta el a 79 versenyző közöl.
A zenészek reménykednek a járványügyi intézkedések mihamarabbi megváltozásában. Sokan bíznak abban, hogy a járványhelyzet után megélénkül az érdeklődés a koncertek iránt. Szabadkán egy fesztivál is megrendezésre került szeptember folyamán Ekoslavija – Festival ekologije i antifašizma elnevezéssel, amelyen olyan zenekarok léptek fel mint a szabadkai Proces, a zombori Neozbiljni pesimisti, az újvidéki Still Bleeding, a pancsovai Ukratko Štef.
KÉT ORSZÁG MEZSGYÉJÉN
A vajdasági zenekarok és zenészek gyakran külföldön építik ki karrierjüket. A zentai születésű Mezei Szilárd, zeneszerző, hegedűművész tehetsége Európa szerte ismert. Az Újvidékről indult a Máriás Béla és Bada Tibor alapította, később Magyarországon ismertté vált, jelenleg is népszerű Tudósok zenekar. Sok magyarországi fémzenerajongó meglepődött, amikor kiderült, hogy az 1994. év egyik legnagyobb metálzenei reménysége, a Nevergreen zenekar tagjai vajdasági magyarok, akiket a háború szele sodort Szegedre. Többen elkezdik Magyarországon a tanulmányaikat, majd jó nevű együttesek tagjai lesznek. Sorolhatnánk azoknak a nevét, akik ott találták fel magukat zenei téren. Közéjük tartozik a zentai születésű Pálvölgyi Kalmár Emese, aki egy doom metál zenekar Libra-fuvolása lett, és a moholi származású Bogár Ákos, aki egy ideig a stoner rock Barbearsben énekelt. Valószínűleg Rúzsa Magdolna és Dér Henrietta zenei pályája is máshogy alakult volna, ha csak Vajdaságra korlátozódik tevékenységük. Az óbecsei származású Csorba Lóránt Lóci játszik produkciója nagyszámú közönséget vonz északi szomszédainknál, a magyarkanizsai Apró „Frenki” Károly, az igen komoly múltra visszatekintő hardrock zenekar, a Lord basszusgitárosa hosszú évek óta. A néhány évvel ezelőtt Budapestre költözött, szabadkai Berta Csongor is már az új hazájában építi hip-hop karrierjét Bongor néven.
A hazai zenészeknek soha nem volt könnyű. Ezért azok a zenekarok, amelyek valamilyen magyar vonatkozással bírnak, gyakran a határ túloldalán is próbálkoznak karrierépítéssel. Ezek közé sorolható az észak-bácskai illetőségű, a metálzene hangzását pop elemekkel vegyítő Phrenia zenekar is.
– A legnehezebb feladat eljuttatni az emberekhez a zenét. Ez hatványozottan igaz, ha Vajdaságról van szó. Nagy kitartást és szervezettséget igényel, hogy a célközönség egyáltalán találkozzon az adott információval, amit szeretnénk közölni. A másik nehézség, hogy vajdaságiként be tudjunk „illeszkedni” a magyarországi zenei színtérre innen, a távolból, mert sok energiát igényel az ottani kapcsolatok kialakítása. Próbálkozunk a Nemzeti Kulturális Alap pályázataival is, igaz, eddig nem jártunk sikerrel, de nem adjuk fel – nyilatkozták a srácok a neten keresztül.
A közös munkát az is nehezíti, hogy a zenekarból ketten is Szegedre költöztek az utóbbi időben, de a nehézségek ellenére is kitartanak az elképzelt zenekari jövőkép mellett. A zenekarnak sok terve kútba esett az idén, többek között az a 20 koncert is, ami már az év elején meg volt beszélve, valamint a második lemezüknek a kiadása. Az akadályok ellenére az együttes törekszik fenntartani a közönsége figyelmét, a Fújjon mesze című dalhoz készült videót szeptember 1-jén tette közzé a csapat.
A viszonylag frissen, tavaly év végén alakult, In Veil, Félhomály, SKAgetHER zenekarok romjain létrejött, ska-punk-rock elemeket vegyítő Kishegyes–Zenta–Magyarkanizsa távon működő Deskavaary zenekar bemutatkozó körútjának terveit is a koronavírus törte ketté. A fellépések helyett felvételekkel, videókkal hívták fel magukra a figyelmet a tartomány északi részén, de Magyarországon is, hisz a Peron Music Alapítvány által szervezett Vajdasági Könnyűzenei Tehetségkutató Fesztiválról továbbjutottak a budapesti döntőbe. Lakatos Zoltán, a zenekar gitárosa, dal- és szövegírója szerint, ha a zenekar érdekeit tartják szem előtt, akkor kénytelenek Magyarország felé nyitni.
– Ha továbbra is meg szeretnénk tartani a magyar dalszövegeket, akkor kénytelenek vagyunk az északi ország irányába gondolkodni a komoly karrierépítés érdekében. Ellenkező esetben át kell állnunk az angol–szerb nyelvű énekre, mert itthon ezen a két nyelven lehet érvényesülni. A magyar közönség Szerbiában csekély számú, a zenekar működését nem korlátozhatjuk néhány településre. Van sok szerb kapcsolatunk is, lesznek fellépéseink olyan városokban is, ahol kevés a magyar, de nem számíthatunk akkora sikerre, mert nem értik, hogy miről énekelünk. Szerb nyelvű szövegekkel ugyanakkor esélye lenne a zenekarnak itthon is, mint Magyarországon a magyarral. Én viszont az anyanyelvemen tudom a legjobban kifejezni a gondolataimat, nem szeretnénk ezen változtatni – mondta Zoltán.
A Magyarországon elért sikerek sokban segítik a hazai zenekarokat. Az Ada–Zenta reláción működő reagge-ska-rock egyveleget játszó Sin Seekas tavaly év végén nyerte meg a rapID tehetségkutatót női kategóriáját. A díjnak köszönhetően tudtak videót forgatni a Bélyeg című, részben szerb szövegrészeket is tartalmazó dalukhoz. Ennek eredményeként, hosszú évek után, a hazai média országos szinten is foglalkozott a zenekarral.
Sóti Julianna, a zenekar énekesnője szerint tíz évvel ezelőtt, amikor a klubélet még aranykorát élte Bácskában, az érvényesülés is könnyebb volt. A földrajzi helyzet is hátrányt jelenthet, a hazai fesztiválok sem Vajdaság-központúak, mert a külföldi nevekre helyezik a hangsúlyt. Az itthoni bandák benevezhetnek a fellépők közé, de általában közönségszavazással dől el, hogy a temérdek zenekar közül melyik zenélhet a rendezvényeken.
– Több a lehetőség Magyarországon, léteznek különféle zenekari pályázatok, koncertsorozat-támogatások, s ez mind hozzájárulhat egy zenekar karrierjének az építéséhez. Sok kellemes tapasztalat ért már ott bennünket, nyitottak ránk, nem túl bonyolult a fellépési lehetőség sem, mert kisebb vajdasági zenekarként is kaphatsz időpontot egy hétköznapi koncertre, amire a klub közönsége eljön. A közönségreakciók viszont visszafogottabbak odaát, ezzel szemben Vajdaságban a közönség nem felejt, nem szégyell táncolni, kibontakozni, ha mód van rá, akár együtt bulizni a zenekarral, akár a színpadon is, ha lehetőség van rá – mondta a csapat énekese.
A Sin Seekas zenekarban két tagcsere is történt a közelmúltban, basszusgitáron immár Szűcs Dávid, trombitán pedig Nemes Lajos Győző erősíti a csapatot. Júniusban jelent meg a magyarországi Ladánybene 27 zenekar vendégszereplésével készült Víz, Kaja, Levegő című új videóklip, hamarosan megjelenik a videó a Ragad a múlt dalhoz is. A közeljövőben közös pordukciót is láthatunk velük a Lóci Játszik, Bohemian Betyars, valamint a Fokos zenekarral.
Manapság már az sem ritka, hogy egy zenekar szinte két országhoz tartozik. Ilyen együttes, a Lucy Dreamin’ is, amely pszichedelikus rockzenét játszik 2015 óta. Az együttest Szegeden alapította két szabadkai származású basszusgitáros, Tikvicki Tamás és Lékó Bertalan,akikhez igen gyorsan csatlakozott dobosként az akkoriban a napfényvárosban tanulmányait végző magyarkanizsai Vázsonyi Ákos. A magyarkanizsai ütős már gazdag zenei tapasztalattal rendelkezett, karrierje a Headless zenekarral indult, a nemzetközi sikereket is elért hardcore Spark, majd a rövid életű, de igen közkedvelt Szikes zenekarokban is zenélt. A Lucy Dreamin’ két kiadvánnyal büszkélkedhet, legutóbbi Riverhead című lemezüket több magyarországi rockzenei portál is 2019 legjobb kiadványai közé sorolta. Ez a lemez már egy új basszusgitárossal, Lengyel Zoltánnalkészült, akit korábbról a szegedi (ám az óbecsei származású költő, Orcsik Roland tagságának köszönhetően vajdasági vonatkozásokkal is bíró) Lajka zenekarból ismerhet a közönség.
– A zenekart mindkét országban számon tartják underground szinten. Mivel a többiek manapság inkább csak Szegeden élnek, én maradtam Magyarkanizsán, de ezt a távolságot még probléma nélkül megoldjuk. Az egész történet a határzárlattal és tesztekkel persze nehezíti a fellépéseket, de a tervek szerint felveszünk pár új dalt is az idén – nyilatkozta Ákos az év végi tervekről.
A vajdasági zenekarok érvényesülési lehetőségei között többen is megemlítették a földrajzi adottságok okozta körülményeket, amelyek egyszerre áldások és átkok a bácskai zenekarok számára. A magyarországi pályázati rendszerek segítségével bizonyos mértékig két országban is aktívak lehetnek a zenekarok, ám ez kevés a biztos sikerhez. Ahogy Sóti Júlianna is említette, egy ország zenei palettáját a fővárosok teremtik, a bácskai zenekarok, valahol Budapest és Belgárd között félúton, igen távol esnek a zenekarok működéséhez szükséges kapcsolati tőkéktől.
ZENÉLNI JÓ, DE KIVEL, KINEK ÉS HOL?
A megkérdezett zenészek egybehangzó véleménye szerint a vajdasági zenei kínálat megcsappant az utóbbi években. A probléma összetevőit különböző okokban látják az érintettek. Vázsonyi Ákos szerint talán az új idők szele hozta a változásokat. Tíz-egynéhány éve még nagy dolognak számított, amikor valaki hangszerhez, illetve más, zenéléshez szükséges felszereléshez jutott. A mai generációknak talán már nem annyira érdekes a zenélés mint kikapcsolódási tevékenység.
– Az okokat csak találgatni tudom, talán az utánpótlásról nem gondolkodtunk megfelelőképpen annak idején, lehet az újabb generációknak nem érdekes egy felgyorsult, digitalizált korban olyan időigényes tevékenységbe belekezdeni mint a zenélés. Nehéz az indulás, komoly beruházást igényel a felszerelés megvásárlása, amit mindig fejleszteni kell, akárcsak a technikai tudás, ami rendszeres napi több óra gyakorlást is jelenthet. Ezt követi, vagy párhuzamosan halad vele a zenekar alapítása. Ehhez ismerkedni kell, megtalálni a megfelelő érdeklődésű embereket. Ezzel még sehol sem tartasz, mert egy idő után felvetődik a kérdés, ki mit akar a zenéléssel, mennyire gondolja komolyan, mennyit hajlandó áldozni rá. A mai világ arra tanít, egy kattintással minden megvan, a zenélés azonban hosszú évek türelmes munkája. A siker persze minden befektetett időt kárpótol – mondta Ákos.
Lehetőség zenélésre Magyarkanizsán is van, jelenleg egy próbaterem van kilátásban Bánszki Igor, az egykori punk-rock Tolerancia, jelenleg Deskavaary basszerosa közbenjárásának köszönhetően. A zeneiskola alatt kialakított tér hamarosan várja az együtteseket – a próbatermek csak zenekarokkal élnek.
A helyzet Szabadkán sem túl derűs. Ebben erősített meg Nikolić Szebasztián, a zombori eredetű, de mára már inkább szabadkai székhelyű Lower Parts of Human Sludge slam death metálzenekar gitárosa. Az együttes karrierje épp az intézkedések előtt kezdődött. Felkerültek egy nemzetközi megosztócsatornára új videójukkal, volt sikeres fellépésük Magyarországon, az év végére talán a bemutatkozó lemez munkálatai is elkészülnek. Szebasztián főállásban hangszerüzletben dolgozik Szabadkán, ma sajnos az egyetlenben, mert a többi mind lehúzta rolót az elmúlt években. Elmondása szerint a hangszerek iránti kereslet is visszaesett a közelmúltban, és a zenekarok száma is megcsappant a városban.
– Az utcákat járva gyakran látok olyan fiatalokat, akik valamilyen alternatív, punk, rock, metál szubkultúrához tartoznak. A klubkoncerteken nem látom őket, de a nagy zenekarok eseményeire állítólag eljárnak. Megeshet, hogy nem annyira vonzó jelenleg az underground szinten működő szerzői rockzene, de mint mondtam, a jelenlegi helyzetet is mellőzve, nagy kínálat sincs a városban koncertekből, ami eleve az alulérdekeltség hosszú távú következménye – nyilatkozta Szebasztián.
Az élő koncertek iránti érdeklődés csökkenését a zentai Nikola Mijić, a szendrői (smederevói) Alogia, az angliai Eden's Curse énekese, a gazdasági körülményekben és a közönség elvándorlásában látja.
– Szerbia régebben is szegény ország volt, de még szegényebb lett. A koncertek szervezése költséges, és a látogatásuk is, mint szórakozási forma. Mindenki azt nézi, hogy spóroljon, nem is tudnak sokszor kijárni az emberek kikapcsolódni, inkább otthon ülnek a koncertek helyett, mert olcsóbb, nem engedhetik meg maguknak ezt az életszínvonalat. A rockzenerajongók jelentős részéről tudom – zenészekről, közönségről, nemzetiségtől függetlenül –, hogy külföldre vándorolt, mert elege van ebből a kilátástalan jövőképből. Már az iskolát is ott kezdték, gyakran pont amiatt, mert a jövedelem, zenélés és koncertlátogatás tekintetében is jobbak a feltételek máshol – mondta az énekes, aki a hangját, mint többen is a térségből, intézményes keretek között képezte Magyarországon. Tehetségének köszönhetően vendége az újvidéki rockoperának is, zenekarjaival beutazta a fél világot. Az Alogia zenekar májusban megjelent új lemezét pedig Japánban kiadó gondozza.
A muzsikusokkal beszélgetve többször felmerült a rockzenének mint társadalmi jelenségnek a témaköre. Az általános észrevétel szerint a műfaj nem kap az utóbbi, valamivel szűkebb tíz évben akkora nyilvánosságot, mint azelőtt. Néhányan úgy vélik, „a hatalomnak nem érdeke egy olyan kultúrának a popularizálása, aminek a segítségével rendszereket lehet dönteni”, ahogyan egyesek meglátása szerint 20 évvel ezelőtt is történt (kulcsszavak alapján több tanulmányt is találhatunk ebben a témában az internet segítségével). A rockzene általánosságban a lázadó, szókimondó, erősen kritikus, rajongói többségében haladó életszemlélet mellett áll ki, ez pedig nem kívánatos a térségben.
A rockzene népszerűsítésének akadályaival találkozik a nagykikindai Darko Živković, aki mellékállásban a média dolgozója már 20 éve. Ez alatt az idő alatt fanzinok és rádióműsorok szerkesztésével foglalkozott, a Srpski Metal Portal egyik alapítója, valamint a Downstroy zenekar énekese. Az észak-bánáti zenei élet sem túl aktív, elmondása szerint a városban 2000 és 2010 között 10 szerzői zenekar is működött, jó néhány a közeli falvakban, mint például a heavy meatalt játszó tóbai Forge. Darko szerint szinte csak a Dowstroy maradt meg.
– A fiatalok nem találkoznak ezzel a kultúrával, nincs is hol. A rádiós és televíziós pályázatok a rockzenére többnyire elbuktak az utóbbi tíz évben, ha nem látod, hallod, akkor nem ismerkedhetsz meg valamivel. A szervezésekkel is gondok vannak, volt itt több rendszeres rendezvény is, az önkormányzatnál én is rendszeresen kezdeményezek, de hallani sem akarnak olyan értékképviseletről, ami eltér az övékétől. Sokszor nem pénzre lenne szükség, csak papirizációs akadálymentesítésre, de ezt sem lehet elérni. Ha rádióban nem szól színvonalas zene, a televízó bulvárt közvetít, az újságok a politikán kívül másról sem szólnak, akkor nem is várhatunk előremutató kulturális változást, csak további hanyatlást – mondta Darko.
A klubok számának megcsappanását mindenki megemlítette a kérdezettek közül. Az elmúlt években megszűntek, drasztikusan átalakultak az olyan, korábban kulcsfontosságú szerepet betöltő helyszínek mint az óbecsei Floyd, a topolyai Panta-Rhei, a szabadkai Clash, a Studio 11, a moholi Annuska, a zentai Zeppelin. Többen megemlítették a fesztiválok kedvezőtlen irányú átalakítását, az Ada Festet, amely Moholon indult újra, jelentősen szerényebb körülmények között, vagy megszűnését, amire példaként mindenki a Zentai Nyári Ifjúsági Játékok leépítését, majd eltemetését említette meg. Habár ezt követően három jelentősebb rendezvény is elindult, a Kanizsa Feszt, a Green Future Festival, valamint a Malomfesztivál, a kérdezettek közül többen is megjegyezték, hogy ezeknek a minősége, illetve irányvonala nem felel meg az elvárásaiknak.
Ezek a klubok, fesztiválok a nemzetközi koncertek mellett gyakran összművészeti találkozók helyszínei is voltak, fontos gócpontjai a kapcsolatok kialakításának, ahol az egész vidék zenekedvelő ifjúsága megismerkedhetett.
Az újvidéki muzsikusok véleménye szerint a tartományi főváros sem képviseli már azt az alternatív szellemet, amiről az 1970-es évek közepétől kezdve híres volt.Erről beszélt Burai Károly, az újvidéki zenészközeg országos szinten ismert alakja, a Khargash, az Obscured és a pancsovai Terrorhammer basszusgitárosa.
– Zenekarok vannak Újvidéken, koncert viszont nem igazán, és nem feltétlenül a koronavírus miatt. A város független művészeti életét szó szerint lebontották az utóbbi években. Ígérgetések folynak az újjáépítésről, de semmi kézzelfogható eredményt nem látunk. A Kínai negyedet, ami éveken keresztül helyet adott a koncerteknek, a csináld magad mozgalomnak, eltiporták. Fokozatosan tűnt el a Route 66, Suburbia, Društveni centar, Firchie-Tink-Tank Studio, Quarter, Fabrika, de a nyáron kezdődő, a Crna kuća körüli zavaros ügyeknek is csak a klub bizonytalan pozíciója az eredménye. Mindezekre a változásokra azt mondják, ideiglenesek. Kérdem én, meddig még? Ha nincs tere a vajdasági zenei életnek a tartományi fővárosban, akkor zenei élet sincs, mert a közösség sem jöhet létre olyan helyszín nélkül, ahol összekovácsolódhatnak az emberek – mondta a zenész.
Károly sok muzsikussal ellentétben beleszületett a zenébe. Igaz, más utat jár, mint édesapja, id. Burai Károly, aki hosszú évekig a közismert temerini 3+2 együttes szaxofonistája és klarinétosa volt. A Burai család ifjabb nemzedéke, a metálzene mellett kötelezte el magát, ami közel sem olyan jövedelmező, mint a 30 évvel ezelőtti mulatós rockzene.
Újvidék zenei vérekringéséből soha nem hiányoztak a magyarok. A Téglás Ferenc vezette industrial rock VIVIsect a korától előremutatóbb zenét játszott már a '90-es években, a nagy sikerű Vrisak generacije, majd a Zbogom Brus Li dobosa évekig Csoór Márta volt, Simon Zoltán a Disdained, Pry, Nominal Abuse zenekarok tagjaiként bebizonyíthatta, hogy a térség egyik legtehetségesebb dobosa, Ispán András basszusgitáros a Divlje jagode zenekarban is megfordult, az utóbbi években pedig az egyik főbb zenekara a Pero Defformero.
A ZENE RABJAI
Az egyre lehetetlenebb körülmények miatt a zenészek és zenekarok is sokszor kedvetlenek. Több sikeres vagy szépreményű zenekar feloszlott, illetve különböző okok miatt bizonytalan a státusa Vajdaságban. Ezek közé sorolhatjuk az olyan együtteseket mint a szabadkai Bronsons, a Southern a Society, a törökbecsei Mechanism, a Zenta–Ada reláción működő Sequence, a magyarkanizsai Problems, a temerini Fek, a Više od milimetra, az újvidéki Analizator, az adai Death Active, Paralysis, a zentai Adrenalin, a False Reality, a topolyai Mortero, az óbecsei Bloodline, és a felsorolást oldalakon keresztül lehetne folytatni. Az együttesek feloszlását követően kevesen vannak, akik teljesen elszakadnak a zenéléstől, még ha évekig is porosodik a hangszerük. A legtöbben valamilyen formában kapcsolatban maradnak azzal az életstílussal, amelynek éveken keresztül a rabjai voltak.
Német Imre, a progresszív rockot játszó nagykikindai Anima dobosa is a közelmúltban még úgy látta, zenekara ismét aktivizálódik a 2011-es feloszlás után, de a basszusgitáros elhagyta az országot.
– Eleinte gondolkodtunk a fellépéseken, amiket akkor viteleznénk ki, amikor Dani hazajön, de feladtuk. Ettől függetlenül én továbbra is gyakorolok, nem zárom ki a zenélés lehetőségét, de megfelelő arcokat kell találni ehhez a környéken, ami nem könnyű – mondta Imre.
Ilyen problémákkal találkozik Kovács Zoltán is, aki olyan zenekarokban fordult meg mint az újvidéki Sensi, Sangre Eterna, Null, Senium, az Újvidék–Ada reláción működő Subway. Zenélni neki is van kedve, de nem talál ehhez megfelelő személyeket.
– Olyan fiatalokkal nem is találkozok, akik komolyan akarnának zenélni, mindenkinek másodlagos, mikor szembesül vele, hogy mennyi erőbefektetés. A régebbi temerini zenészek közül sokan házistúdiót csináltak. Otthon készítenek felvételeket, aztán ezt felrakják az internetre, de nincs már többé kedvük a zenélés körüli herce-hurcához az élő fellépések kedvéért. Aztán olyanok is vannak, akik zenélnének, de amikor nincs pénzük, akkor kénytelenek eladni a hosszú évek alatt összegyűjtött felszerelést, amiért akár több ezer eurót is kaphatnak, és ebből rendezik a számláikat egy időre – mondta Zoli.
A temerini származású, ma Törökbecsén élő Lenekes László azok közé tartozik, aki nem adja fel egykönnyen. Számtalan mély és magas ponton megfordult egykori zenekarjaival, mint a temerini Bestbefore, a New Horizon. Az utóbbi években az improvizációs zene világába vándorolt, először az Ex You zenekarral, majd a magyarországi hangköltészeti zajzenei avantgárd, a Spiritus Noister tagja lett, olyan személyek társaságában mint Ladik Katalin, Szkárosi Endre és Sőrés Zsolt. Legutóbb a szabad jazz szabadkai kulcsfigurájával, Takács Tibor Fakival készített egy improvizációs zenei kiadványt Sunroot elnevezéssel, de a Czini Ákos billentyűssel alapított kísérleti rockzenekara, a Testet ölt is aktív, amelynek harmadik kiadványa az idén érkezik. László arról mesélt, ők maguk is azon viccelődnek, hogy lassan az övéké lesz az utolsó vajdasági magyar underground zenekar. Szerinte a zenekarosdihoz kicsit őrültnek is kell lenni.
– Van egy alapszabály, sok mindent, mások számára értelmesebbnek tűnő dolgot félre kell tenned az életben, ha ezzel komolyan akarsz foglalkozni. Az alkotáshoz nyitottság kell, amire felfigyelnek, és szeretned is kell, amit csinálsz. Ha kitartó vagy és következetes, lesz eredménye, de ez inkább utóbb következik be, addig marad – amit David Thomas, a Pere Übü énekese is mond a két remek és felejthetetlen fellépés között – az örökös, főleg hajnali, fárasztó cipekedések, a mindenféle kisbuszokból, autókból való éjszakai ki-bepakolások, a kényelmetlen alvások, a folytonos hosszú várakozások, a kellemetlen, fárasztó éjszakai utazások, a kínos pillanatok... Mindez az underground – leszámítva azt az egyórányi rivaldafényt, amiért voltaképpen mindezt eltűröd. De mindennek természetesen megvan a saját varázsa is, másként nem is csinálnák az őrültebbjei.
Zenebolondok pedig szerencsére mindig akadnak közöttünk, ezért is vannak zenekarok, koncertek, fesztiválok, amik gyakran deficites vállalkozások. Ezt az iskolát Habram Attila, a zentai Ashen Epitaph egykori dobosa is kijárta. Zenekara azon kevesek közé tartozott Észak-Bácskában, amely már 2003-ben is inkább saját dalokban gondolkodott. Folyamatosan szerveztek, koncerteztek. Ennek meg is lett az eredménye, három nagylemez, két minikiadvány, számos fellépés Közép-Európában, és több Tisza menti rendezvény is ehhez a zenekarhoz köthető. Az együttes tagjainak életútja azonban szétvált 15 év után, Boros Attila énekes külföldre költözött, Győri Norbert az újvidéki industrial rock dreDDup gitárosa lett, Sturc Mihajlo basszusgitáros a családi életre összpontosít, Habram Attila pedig a zentai Otvoreni prelom hardcore anarcho-punk bandában folytatja. Elmondása szerint a zenekar feloszlása után rengeteg ajánlatot kapott stúdiózenélésre, ideiglenes kisegítésre, meginvitálták több csapatba, együttes alapításához, de évekig nem vállalt semmit.
– Szeretek dobolni, ez mindenek felett áll, ha van zenekar, az jó, de nem kötelező. Soha nem gondoltam volna, hogy egy nap punkzenét játszok, de mint kiderült, Mićo Krnjac, az együttes énekese is azt szerette volna, ha valaki metalosabb megközelítésből játssza a dalokat. Belépéskor persze az is számított, hogy két hét múlva indultunk volna egy kisebb cseh turnéra, majd olyan nyugat-európai körre, ami Barcelonában ért volna véget, s aztán tudjuk, mi történt márciusban – mesélte Attila.
A továbbra is bizonytalan helyzet ellenére az Otvoreni prelom tervezgeti a jövőt, stúdiófelvételeket készít az ősszel, s ha minden a tervek szerint alakul, jövőre már Athénba viszik el Vajdaság hírét.
Olyan zenekarok is akadnak, amelyek bizonytalan időre feladják, majd amikor rendeződik mindenkinek a magánélete, a muzsikusélet folytatódik tovább. Ilyen az egykor igen népszerű zentai nu-metal Tiarah zenekar maradványaiból alakult, reggae zenét játszó UpRize. Az együtes rövid idő alatt népszerűséget szerzett a környéken, sokan megkedvelték a pozitív töltetű, ám olykor társadalomkritikus dalait, mint a Rise up, Most high. Kisebb szünet után az év elején tért vissza a deszkákra, sok más, ám kötetlen határidejű tervvel együtt. Hagyatkozzunk hát egy hivatalos zenekari közlönyre a csapat aktuális helyzetéről. Álljon hát itt változatlanul:
„Politikailag korrekt Márki Danis válaszra van szükség. 🙂
Olyan valamit kellene megfogalmazni, hogy nem versenyszerűen zenélünk, sokkal inkább szeretetből. A motivációnk nem a zeneipari érvényesülés, hanem a közös kreatív és produktív időtöltés. Célunk, hogy mindig olyan zenei terméket adjunk ki a kezünk közül, amit soha nem tagadnánk meg. Ennek okán veheti észre a mélyen tisztelt publikum, hogy a zenekar néha aktívabb, ellenben néha passzívabb. Ugyanitt póló rendelhető 1420 😃” /Uprize/
Ui.: A legfontosabb eredmény pedig... hmmm... (habár voltak mélypontok) a köztünk meglévő és egyre csak mélyülő, Humor és Szeretet. Amën”
Szabó Endre, az UpRize dobosa igazi veteránnak számít a Tisza menti körökben, számtalan zenekarban megfordult. Jelenleg a Polly Red alternatív rock formációval is készülnek a bemutatkozásra, amelyben az egykori, igen jelentős heavy metal banda, az M-Virus tagságának része is feleleveníti zenés múltját. A zenekar igen jelentős volt abból a szempontból, hogy magyar nyelven játszotta a fémzenét a '90-es évek derekán, a nehéz anyagi körülmények közepette tagjai ingyen osztogatták a Ne fogd be! kazettakiadványukat. A legemlékezetesebb megmozdulásuk talán az volt, amikor ugyanebben az időszakban 1-1 koncert erejéig meghívták Magyarországról Paksi Endrét, akivel Ossian-, valamint Kalapács Józsefet, akivel Pokolgép-dalokat adtak elő a vajdasági magyar rockereknek.
A régi motorosok, akik évekre eltűnnek a színpadról, a tapasztalat szerint sohasem nyugszanak. Gyakran fiatal zenészekkel veszik körül magukat, és elölről kezdik a régi mesét. Így tett a zentai Kecskés Viktor is, a Mortal Remains egykori gitárosa. A nála egy generációval fiatalabb ifjú muzsikusok segítségével létrehozta a Bittersweet zenekart, amely sajnos megszűnt, mielőtt igazán beindulhatott volna. Érdekes módon a fiatalok a glam metalba szerettek bele, amely szüleik fiatalkorában volt népszerű.
– A fiatalok között nem divat a zenélés, mert diszkókba járnak, Balkan Partykra, a médiában sincs jelen igazán a rockzene, nem is találkoznak vele sehol. Az motivált bennünket, hogy felébresszük a korosztályunk érdeklődését ez iránt a keményebb műfaj iránt, s ez részben sikerült, mert az osztálytársak, a generációnk képviselői is eljöttek minket megnézni, de az idősebbek tetszését is elnyertük. Sok energiát beleöltünk, s aztán a koronavírus lefékezett mindent, a zenekar tagjai pedig szeptembertől más városokba költöztek a továbbtanulás miatt, én pedig Szegedre kerültem megélhetési okokból – mondta el Horváth Miklós, a Bittersweet ritmusgitárosa.
Hasonló helyzetben van egy másik fiatal zentai zenekar is, a The Oaties, amelynek a basszusgitárosát épp az egyik budapesti egyetem kémiai előadásáról rángatta ki e riport szerzőjének messengerhívása. A négytagú zenekar tagjai háromfelé költöztek szeptembertől, ennek ellenére Lakatos Bence basszusgitáros bizakodó. Szerinte a zenélés folytatódni fog, ha ismét találkoznak szülővárosukban. Bence tapasztalatai is megegyeznek Miklóséval, ami a fiatalok érdektelenségét illeti az élő zene, a zenélés iránt. Viszont azt is elismeri, könnyebb helyzetben vannak a zenekar tagjai, hisz közülük hárman is zenész családban nőttek fel. Szüleik olyan lokális együttesek tagjai voltak mint a rockabilly Tequila Sunrise, a punk Plant Eaters, vagy épp piszok jó bluesgitárosok. Ennek köszönhetően könnyebben hangszerhez jutottak.
– A zene szerintem nem evilági energia, ezt a pozitív vibrációt szerettük volna átadni a környezetünknek, valamint azt is bizonyítani, hogy a mi generációnkban is van még életerő, nem mindenki tömegember közülünk. A zenélés egy hihetetlenül izgalmas kikapcsolódás, amikor benne vagy, jobban megismered a társaid, koncerten megkapod a közönség szeretetét. Nem akarok más stílust leszólni, mert magam is sok mindent hallgatok, de a rockzene nagyobb szabadságot ad, mint a mai, futószalagon gyártott tucatműfajok – jegyezte meg Bence.
A régi együttesekre néha hosszú évek után mosolyog rá a szerencse. A nagykikindai Német Attila (ex-Amok) Amentes zenekarának, az eredetileg 2003-ban megjelent It Could All Have Vanished című első kiadványára évekkel később figyelt fel az orosz GS Productions, majd 2019-ben hivatalosan is megjelentette. A temerini Takács Árpád által vezetett, a 2000-es években igen népszerű Anguish Sublime zenekarának új lemeze, a hírek szerint a németországi Silent Watcher Production gondozásában jelenik meg.
Sok érdekes dologra ki lehetne még térni, például a képzőművészet és irodalom frigyére, a rock-punk körökben behatóbban végigkövetni azokat a személyeket, akik mindazt a rengeteg fesztivált, koncertet megszervezték, majd eltűntek. A számtalan felvétel sorsa iránt érdeklődni, feltenni a kérdést a kulturális felelősöknek, hogy a vajdasági magyar rockzene a magyar kultúra része-e. Miben rejlik a közös zenélés ereje, ami minden faji-nemzeti-ideológiai különbség fölé tud kerekedni? Végig lehetne követni, hogy milyen hozadéka volt a társadalmi tőke szempontjából annak az igen rövid felfutásnak, ami becslések szerint talán kicsit több mint tíz évig, 2002-től – a hangszerek könnyű hozzáférhetőségétől – 2012-ig tartott, majd hanyatlani kezdett.
Amit viszont leszögezhetünk: az itteni zenekarok hátrányokkal indultak és indulnak, nem hasonlíthatjuk össze az ő eredményeiket azoknak az együteseknek az eredményeivel, amelyek egy jól kiépített zeneiparban dolgoznak, ami ebben a térségben Jugoszlávia megszűnésével földbe állt. A vajdasági magyaroknak igenis volt, van, és remélhetőleg lesz saját zenei színterük. Egy nemzetileg heterogén közegben ez persze nem lehet kizárólagos, inkább együttműködésen alapuló a sok más nemzetiséggel, de ez is csak a zene kohéziós szerepére mutat rá. Az elért eredmények minőségén, eredetiségén lehet vitatkozni, de ilyen szempontból még a The Beatles autentitása is vitatható. Lehet, hogy a zenéből árucikket gyártottak az idők folyamán, de mint azt a hagszeresek is sok esetben hagnsúlyozták, a pénz jó, de magában nem jelent semmit, a zenének pénz nélkül is szólnia kell.
