Horváth Józsi és Boros Kálmán azt a kicsiny, de lelkes és elszánt csapatot erősítette, amely Jázováról átruccant a szomszédos Hodicsra a Kólinger Janihoz traktort javítani. A szövetkezetben Janit mindenki csak Jani mesternek hívta. A nagyszabású traktorjavítási vállalkozás nem múlhatott el pálinkázás nélkül. A gazda szabadkozott, hogy pálinka még csak volna a spejzben, de nincs edény, amibe bele tudná önteni. Ekkor jutott eszébe a segítségbe érkezők valamelyikének:
– Sebaj, komám, lavór csak van a háznál!
Hát, volt lavór, töltött is bele pálinkát. Nem okozott gondot a társaságnak, hogy időnként a lavór fölé hajoljon, és kortyoljon néhányat a valódi kisüstiből, ami további erőt és energiát szolgáltatott a traktorjavításhoz. A traktorjavítók közül az egyik önjelölt mester csúnyán beverte a kezét, és kiserkedt a vére, amikor egy makacs csavar lazítása közben lecsúszott a csavarkulcs a csavar fejéről. Mit volt mit tenni, kéznél volt a lavór pálinka, hát belemosta vérző kezét, fertőtlenítette a sebet. Senki sem finnyáskodott, a rózsaszínre festett pálinka ugyanúgy fogyott, mintha színtiszta nedű lett volna.
Jani, a házigazda minden bizonnyal nagyobbakat kortyolt a lavór pálinkából – elvégre a sajátját itta –, mint a többiek, és hamar kidőlt a sorból. Ott ült aléltan az ereszalji hűvösben, amikor a felesége kilibbent az udvarra, hogy megnézze, mennyire haladt előre a traktorjavítás kényes ügye. Volt mit látnia, az ura már nem állt a lábán, a falat támasztotta az eresz alatt.
Az asszonynak valahogy a keze ügyébe került egy bot, mint valami sétapálcát, úgy forgatta, meg-megbökte az embert:
– Te, Jani, mi van veled?
De az ember nem reagált. Az asszonynak sem kellett több, jó nagyot lendített a botján, és teljes erőből rávágott az urára, aki erre már csak felérzett:
– Hékám, te vagy az?
– Hunnan tudod? – kérdezte az asszony.
– Hát az ütésedrű, ekkorát másik asszony nem üt az urára – mondta a még félig kábult Jani.
