2024. december 22., vasárnap
RÁBÉ-MAJDÁNY

Migránsbandák leszámolása Majdányon

A helyi lakosság egyre több atrocitást kénytelen eltűrni – Négy autóbusz migránst elszállítottak – A Narodna Patrola tiltakozó felvonulást szervezett

A szerb–magyar–román hármas határon, a Majdány-Rábé helyi közösséget alkotó két kis faluban az illegális migránscsoportok egyre nagyobb fejtörést okoznak a megfogyatkozott helyi lakosságnak. A migránsok jelenléte és viselt dolgai elleni tiltakozásba hívatlanul bekapcsolódott a belgrádi Narodna Patrola elnevezésű, szélsőséges migránsellenes akcióiról elhíresült csoport, amely szombaton tiltakozó felvonulást szervezett Majdányon. A rendőrség is jelen volt, figyelemmel kísérte az eseményeket, szerencsére rendbontásra és migránsok ellen irányuló akcióra nem került sor.

A Templomdombnál a régészeknek fenntartott házban nyolc migráns lakik

A Templomdombnál a régészeknek fenntartott házban nyolc migráns lakik

A Narodna Patrola megmozdulásához a migránsok viselt dolgaival már torkig lévő elkeseredett helybeli polgárok egy része is csatlakozott. A felvonulók között voltak a szomszédos Oroszlámosról, a közeli Podlokány szerb faluból is részvevők. Szerencsére békésen zajlott le a tiltakozó megmozdulás.

Popovity Péter törökkanizsai falugondnok rendszeresen jár Majdányra, ahol a falu idős lakóinak segít bevásárolni, a gyógyszereket kiváltani stb. A falugondnok naponta találkozik az időseket fokozottan érintő migránsproblémával.

– Az egész község területén vagyok falugondnok, de legtöbbet Majdányra és Rábéra járok, a lakosság nagy része már annyira idős, hogy segítségre szorulnak, különösen most, a migránsválság idején. A falubeli időseknek a kenyeret is házhoz viszem, mert nem elég, amit az egyetlen kisboltba hoznak, a több száz migráns állandó megszállás alatt tartja a boltot, felvásárolják az összes kenyeret. Tegnap, hétfőn négy autóbusszal több mint kétszáz migránst szállítottak el, állítólag a dél-szerbiai Preševóban lévő befogadóközpontba vitték őket. De csak idő kérdése, hogy mikor lesznek újra több százan a faluban. Tudják előre, valaki informálhatja őket, elbújnak, szétszaladnak a környéken, amikor elmúlik a veszély, visszatérnek. Most már bejárnak olyan házakba is, ahol laknak, ami nemkívánatos feszültséget okoz, az időseknek erre nincs szükségük. A nyugalmas falusi élet már a múlté, az általam felkeresett idősek sokat panaszkodnak a migránsokra, hogy lopnak, a kerítést eltüzelik, mindent visznek, amire szükségük van – mondta Popovity Péter, és hozzátette:

Popovity Péter falugondnok

Popovity Péter falugondnok

– Újabban egyre többször robban ki konfliktus maguk közt a migránsok között is. Ötven-hatvan fős csoportok verekedésére is volt példa. A szíriaiak és a marokkóiak ádáz ellenségei egymásnak, az észak-afrikai arabok a közel-keleti országokból érkezett migránsokkal össze-összeverekednek, botokkal, téglákkal, sőt égő fáklyákkal verték egymást az utcán. Nem csoda, hogy egyre jobban félnek a helyi, zömében idős falusiak. Néhány napja az egyik általam meglátogatott idős asszony háza előtt robbant ki tömegverekedés. A migránsok egy része sajnos alkoholt és kábítószert is fogyaszt, bemennek az istállóba, ott alszanak, a gazda szól nekik, azt se tudják, hol vannak, hogy kerültek oda, látszik rajtuk, milyen állapotban vannak. Behatoltak az egyik idős asszonyhoz, Szekeres Etelka néni házához, nagy kutyája van, hangosan csahol, de a fájós lábú asszony nem mert kimenni, az ablakon keresztül figyelte a migránsokat, akikből volt vagy tucatnyi. A migránsok közt volt egy nő is egy kislánnyal, akit, nem tudni, miért, az anyja a mérgesen csaholó kutya felé lökdösött. Amikor Etelka néni ezt látta, a fájós lábát feledve kiszaladt az udvarra, és megragadta a gyereket lökdöső nő grabancát. Magyarul leordította, a meglepetéstől az egész migránscsoport sietve távozott az idős asszony udvarából – mondta a falugondnok.

A migránscsoportok közti konfliktusnak a múlt héten az egyik szabadkai asszony autója látta kárát. Hazalátogatott egyedül élő édesanyjához, amikor hajnali három órakor nagy kiabálásra ébredtek, a két csoport migráns téglákkal, kövekkel, botokkal támadt egymásra a házuk előtt, majd a leszámolás az udvarukban folytatódott. Kihívták a rendőrséget, de addigra a Szabadkán élő hölgy autójának több üvegét is betörték. A csetepaténak a rendőrség vetett véget.

A hetvennégy éves Vörös Gábor és neje, Mária nyugdíjasok:

Vörös Gábor

Vörös Gábor

– Egymást érik a taxisok, hozzák-viszik a migránsokat, amikor megsejtik, hogy razzia lesz, egymást értesítik, akkor a taxisok, főleg zombori meg nagykikindai rendszámtáblás autók elfelé viszik a migránsokat, amikor elmúlik a veszély, akkor hozzák őket vissza. Dupla fuvar, dupla bevétel. A múlt héten már a taxisokkal keveredett konfliktusba az egyik helybeli gazda, a Pópity, akinek a háza előtt egy taxis elállta a kijáratot, nem tudott a traktorával kiállni az udvarból. Felszólította a taxist, hogy hajtson odébb, de az nem állt el a kapuja elől, ekkor a feldühödött gazda bement, baltával a kezében jött ki, és beverte a taxis autójának a hátsó ablakát. A taxisnak sem kellett több, az meg betörte a Pópity autójának a szélvédő üvegét. Még jó, hogy egymásnak nem estek – mondta Gábor bácsi.

Az egyetlen majdányi kisboltban a kiszolgáló hölgy mellett állandó felügyeletet tart a tulajdonos keresztfia és egy másik fiatalember. Egymást váltják, egyikük délelőtt, a másikuk délután felügyel. Délutánra a migránsok egy része lerészegedik, ilyenkor a boltban nehezebb tartani a rendet. A boltban legtöbb kenyér, krumpli, tojás és tejtermék fogy. A majdányiak egy része inkább átjár a szomszédos Oroszlámosra vásárolni, hogy ne kerüljön kapcsolatba a botban a migránsokkal.

A Templomdombnál a régészeknek fenntartott házban nyolc migráns lakik

A Templomdombnál a régészeknek fenntartott házban nyolc migráns lakik

Majdányi látogatásunkkor a bolt elé bekanyarodott az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerbiai irodájának gépkocsija. Amikor a helybeliek meglátják valamelyik UNHCR feliratú gépjárművet, konstatálják, hogy már megint hozták a pénzt a migránsoknak. Az UNHCR rendszámtáblájú autóból egy arabul folyékonyan beszélő fiatal férfi és egy fiatal hölgy szállt ki, aki nem hivatalosan csak annyit mondott, hogy ők az UNCHR partnerszervezetének, a HCIT-nek (Humanitárius Központ az Integrációért és a Toleranciáért) a képviselői, és azért járnak Majdányra, hogy a migránsok helyzetét figyelemmel kísérjék, és tanácsokkal lássák el őket.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás