Vagyunk!

A magyar országgyűlés 2010-ben június negyedikét, vagyis az első világháborút követő trianoni döntés aláírásának dátumát a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. Ezzel a gesztussal a magyar nép történetének egyik legnagyobb tragédiájának évfordulója többé már nem a gyász napja, hanem a nemzet megmaradásának, az összetartozásnak az ünnepe. A határ menti Királyhalom templomának kertjében 2012-ben egy almafát ültettek el, amely az összetartozást szimbolizálja. Az almafa azóta megnőtt és termést is hozott, és 2012 óta a templomkert ad otthont a nemzeti összetartozás napja vajdasági központi rendezvényének.

A vasárnapi rendezvény alkalmi szentmisével kezdődött, majd a templom udvarában sor került a megemlékezésre, amely a Himnusszal vette kezdetét. Ezt követően Katona Róbert, a királyhalmi helyi közösség tanácsának elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.

– Százhárom évvel ezelőtt az éppen polgárosodásnak indult településünkön hatalmas változások történtek. Családi, gazdasági kapcsolatok szakadtak ketté, ami azelőtt természetes volt, az lehetetlenné vált. 2012-ben ültettük el a nemzeti összetartozást szimbolizáló almafacsemetét, amit azóta is szorgos kezek gondoznak, nevelnek. Viharban csak az a fa marad állva, amelynek mélyek a gyökerei, a mieink pedig nagyon is azok. Az a feladatunk, hogy kivirágoztassuk és termést hozzon ez a fa – mondta katona Róbert.

A megemlékezésen Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke mondott ünnepi beszédet, amelyben az önbecsülés fontosságát hangsúlyozta.

– Az elmúlt évtizedben mindig itt, a királyhalmi Jézus Szentséges Szíve plébániatemplomban tartottuk a megemlékezést, mert amikor anyaországi kezdeményezésre almafát ültettünk, akkor a mi választásunk erre az almatermesztő vidékre esett, és Koncz István plébános úr jóvoltából a királyhalmiak által azóta is gondozott almafacsemetét itt ültettük el. Vigyázzuk, óvjuk, a cserkészek feszes vigyázzban állnak az erősödő fácska mellett, ami nemcsak a nemzet összetartozásának a jelképe, hanem a mi figyelmünk, szívósságunk, kitartásunk hirdetője is. Számunkra, vajdasági magyarok számára június 4-e nem a buliról szól, nem az önfeledt szórakozás napja ez. Jeles napként tartjuk számon, amikor jogunk van kitűzni a vajdasági magyar zászlót, hogy ekképpen is megmutassunk: otthon vagyunk szülőföldünkön. Arra ügyeltünk mindig, hogy a megmaradásunk és összetartozásunk felett érzett öröm ne homályosítsa el az esemény tragikumát, a történelmi Magyarország végérvényes felszabdalását. Arra ügyeltünk, hogy a harangzúgás vigye hírét annak, hogy a fájdalmat és a végzetet felülírja a hit, amit Szent István Szűz Máriára bízott, az megmarad. Arra ügyeltünk, hogy alkalmi műsorunk tanítsa meg az utánunk jövőknek, hogy a mi feladatunk mindig több, nekünk nemcsak magyarként kell helytállnunk, nekünk kisebbségi magyarként kell helytállnunk. Az elmúlt tizenkét év azt mutatta meg, hogy az emberek értik és érzik, fontosnak tartják ezt. Ugyanakkor a méltóságteljes megemlékezést, különösen a népi hagyományokat továbbéltető fiatalok, szeretnék kiteljesíteni, önfeledten is meg szeretnék ünnepelni. Hangosan hirdetni, hogy vagyunk. Mi, vagyunk! Ebben a két szóban benne van az önbecsülés és az, hogy nemcsak hogy nem adjuk fel, hanem meg is ünnepeljük magunkat: mi, vajdasági magyarok megünnepeljük azokat a napokat, amiket sikeresen megvívtunk a megmaradásunkért, hogy ebből a jókedvből merítsünk erőt azokhoz a csatákhoz, amik előttünk állnak. Ne csodálkozzanak hát, ha az elkövetkező években Vajdaság-szerte táncházak szerveződnek június 4-én este, fényben úsznak majd a művelődési házak, hangos zene szól a legapróbb bánáti vagy szerémségi faluban és a legnagyobb bácskai városokban egyaránt! Mi vagyunk! És a megemlékezés méltóságát a létezés feletti öröm estéje követi. Ünnepelünk, mert van mit ünnepelnünk. Vagyunk! – fogalmazott Pásztor István.

Az ünnepi beszédeket követően művelődési műsort láthattak az érdeklődők. A királyhalmi Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai, valamint a helybeli Ezerjó népdalkör verses-zenés összeállításában az alkalomhoz illő alkotások hangzottak el.