2024. december 22., vasárnap

Az ember élő templom

Verbita rendi szerzetesek missziós hétvégéje Adán

A hétvégén az adai Szentháromság Plébánia szervezésében verbita rendi szerzetesek hirdették a keresztény hit fontosságát. Indonéziából, Indiából, Ghánából és Felvidékről érkeztek az Isteni Ige Társaság atyái és kispapjai a Vajdaságba. A két napon át tartó missziós hétvége célja az volt, hogy felébresszék az emberekben a missziós öntudatot. A verbita rendet Szent Arnold Janssen egyházmegyés pap alapította meg 1875-ben, ezt követően sok misszionárius utazott a világ különböző országaiba, hogy hirdesse a keresztény hitet. A Magyarországon Lourdu atyaként ismert indiai származású Chavvakula Lourduraju verbita atya elmondta, hogy az adai missziós hétvége alkalmával igyekeztek megosztani hitüket a fiatalokkal és a részt vevő családokkal.

– A rendünk célja kiképezni a misszionáriusokat, és olyan helyekre küldeni őket, ahol kevésbé hallottak az emberek az Úr Jézus Krisztusról, vagy hiányos az ismeretük a kereszténységet illetően. A misszionáriusok sokat tettek azért, hogy ezt a hitet hirdessék, nemcsak szóban, hanem szolgálatban, amit elvállaltak, annak fényében, hogy Krisztus tanítását tettekre váltsák. Szavakban hirdetni könnyű, tettekben hirdetni azonban sokkal nagyobb erőfeszítést jelent. Jelenleg a világon hatezer verbita szerzetes van, és több mint nyolcvan országban szolgálnak. A rend karizmája hirdetni az evangéliumot és meggyógyítani az emberek sebeit. Láthatjuk nap mint nap, hogy az egész világ sebzett, ezáltal az emberek lelke is sebzett, az evangéliumi hirdetés célja meggyógyítani ezeket a sebeket Isten irgalmasságával – tette hozzá Lourdu atya.

Szungyi Károly adai plébános a kezdeményezésről elmondta, hogy templomuk felújításának munkálatai a befejező fázishoz érkeztek, és ennek kapcsán született meg az ötlet, hogy többet foglalkozzanak a belső templom építésével, vagyis a lélek csiszolásával.

– Az ember élő templom, maga a Szentlélek temploma. Ezért úgy vélem, ha jól érezzük magunk a templomban, ami gyönyörű és nagyon szép lett, akkor a léleknek is ugyanígy jól kell éreznie magát. Ennek kapcsán született meg az ötlet a verbiták meghívására, hiszen ők az örömhír, azaz az evangélium terjesztésével foglalkoznak. Teszik mindezt nagyon hithű, gyakorlatias és érthető módon. Több mint száztíz gyermek vett részt a szombati előadáson, beszélgetésen. Szemmel láthatóan élvezték a találkozást, az együttlétet az atyákkal és a testvérekkel – mondta az adai plébános.

Juhos Ferenc verbita atya a Felvidékről érkezett, és úgy véli, mindenkinek, aki meg van keresztelve és meg van bérmálva, annak missziós tevékenysége van a saját környezetére. Mindenki misszionárius a saját családjában, a munkahelyén, vagy akár a gyerekek az iskolában. Ezt a lelkesedést szerették volna átadni ők is az adaiaknak. A szerzetesek vajdasági látogatása vasárnap a missziós kereszt megáldásával zárult. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Gulyás Réka felvétele