2024. augusztus 1., csütörtök

Plakátok az egészséges életmódról

Adán kiállítás nyílt a helyi rákellenes egyesület pályázatára beérkezett gyermekrajzokból

Szombaton plakátkiállítás nyílt Adán, a Szarvas Gábor Könyvtár kiállítótermében az Ada Község Rákellenes Egyesülete által meghirdetett képzőművészeti pályázatra beérkezett alkotásokból. A Tegyünk az egészségünkért! címmel meghirdetett pályázat célja az egészséges életmód népszerűsítése volt március hónapban, amely egyébként világszerte a rákellenes küzdelem havának számít. A pályázatot kiíró egyesületben abban bíznak, hogy a gyermekeken keresztül a felnőtteket is meg tudják majd szólítani annak érdekében, hogy maguk is fokozottabb figyelmet fordítsanak az egészségvédelemre és a betegségmegelőzésre.

A díjazott kisdiákok a szervezőkkel (fotó-Csincsik Zsolt)

A díjazott kisdiákok a szervezőkkel (fotó-Csincsik Zsolt)

A rendezvényen dr. Tóth Barna Elvira, Ada Község Rákellenes Egyesületének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, és nagyon elégedett volt a diákok munkáival. Szerinte valamennyien kiválóan megragadták a lényeget. Elmondta, a diákok a plakátjaikon bemutatták, hogy minél több gyümölcsöt kell fogyasztani, többet kell mozogni, nem szabad dohányozni, valamint az erős napfénytől is óvni kell magunkat, majd megköszönte az együttműködést az adai Cseh Károly Általános Iskolának, hogy diákjai részt vettek a pályázaton.

A pályázatra az iskolai osztályok összesen tizenhat alkotást küldtek be, amelyeknek elkészítésébe száznál is több kisdiák kapcsolódott be. Külön kategóriában versenyeztek az alsós és külön a felsős diákok. A legszebb munkák készítői ajándékcsomagot és oklevelet kaptak. A szakmai zsűri döntése alapján a pályázat végeredménye: alsós kategória – 1. díj 2. c osztály, 2. díj 3. b osztály, 3. díj 1. c osztály, különdíjas lett a 4. e és a 4. b osztály; felső kategória – 1. díj 8. b osztály, 2. díj 5. e osztály, 3. díj 7. b osztály, különdíjasok 5. u és 6. e osztály.