2024. július 31., szerda

Ifjúsági horgásztábor a Budzsákon

A Mohol Sporthorgász-egyesület egyhetes tábort szervezett harminchárom kisgyereknek a horgászat alapismereteinek elsajátítására

Az Adától néhány kilométerre nyugatra található Budzsák-éren augusztus 8. és 14. között egyhetes ifjúsági horgásztábort szervezett a Mohol Sporthorgász-egyesület harminchárom kisgyereknek. Bárány Attila, az egyesület elnöke elmondta, hogy egy hét alatt képzett horgászokat nevelnek a gyerekekből, akik többek között elsajátítják a horgászati alapismereteket, megismerik a halakat, és megtanulják a csónak használatát, valamint ez idő alatt környezettudatosan és nomád körülmények között élnek a természetben villanyáram, mobiltelefon és vezetékes víz nélkül.

Csütörtökön azt ettek, amit fogtak

Csütörtökön azt ettek, amit fogtak

A tábort az egyesület horgásztanyáján állították fel a Budzsák-parton, a kiserdőben, ahol sátortáborban laknak a fiatalok. A horgásztanyán van egy nagyobb pavilon asztalokkal és padokkal, ahol étkezhetnek és tanulhatnak a gyerekek, illetve szabadtéri konyha, ahol reggelit, ebédet és vacsorát készítenek a számukra, illetve ennek a közelében vannak a horgászhelyek és egy nagy méretű stég, ahonnan pecázhatnak a gyakorlati foglalkozásokon, illetve a kötelező napi versenyen. Bárány Attila elmondta, hogy az idén harmadik éve tartják meg a horgásztábort a Budzsákon, de az egyesület már korábban is szervezett táborozást a fiataloknak különböző helyszíneken. Kiemelte, hogy néhány horgászcsalád összefogásával először 1998-ban Palicson tartották meg a tábort, amelyben 40 gyerek vett részt. Majd nyolc éven keresztül rendszeresen megszervezték a tábort különböző vizeken, köztük a Tőzeg-tavon, a Csíkon és Bánátban. Ezt követően nyolc év szünet következett, de három évvel ezelőtt újraindították a táborozást a korábban is meghatározó szervezőkkel. Bárány Attila megjegyezte, hogy ezek között van jómaga és Kovács Tibor, illetve most kapcsolódott be Rózsa Csaba, aki szintén családostul vesz részt a szervezésben és a tábor lebonyolításában.

– Három évvel ezelőtt lehoztunk 13 gyereket táborozni a Budzsákra, ahol nincs se víz, se villany. A tábor ideje alatt a résztvevők a vadonban éltek, nomád körülmények között. Ez jónak mutatkozott, a gyerekek elégedettek voltak. Tavaly már 27 gyerek vett részt a táborozáson. Az idén tovább emeltük a létszámot, ez alkalommal 33 gyerek van jelen – magyarázta Bárány Attila. – A tábor vasárnap sátorállítással kezdődött, és hétfő reggel 7 órától indult a program. A gyerekek a 7 és 14 év közötti korosztályhoz tartoznak. Vannak családok, akik lehozták a kisebb testvért, így vannak itt háromévesek is, illetve 16-17 éves serdülők is, akik segítenek a kisebbeknek. A táborlakók nagy többsége Ada községi gyerek, de vannak zentai és péterrévei fiatalok, valamint egy újvidéki kislány is, aki, habár egy szót sem beszél magyarul, jól beilleszkedett az itteni közösségbe. Amikor látjuk, hogy a gyerekek jól érzik magukat a táborban, ahol szocializálódnak és barátságokat kötnek, akkor ez nagy öröm számunkra, és egyben köszönet is azért az önkéntes munkáért, amit a tábor megtartásával végzünk. Ez vezérelt bennünket a tábor megszervezésénél, illetve az, hogy a gyerekeket megtanítsuk a vízi világra, a csónakhasználatra és az evezésre, a halak ismeretére. A gyerekek kaptak könyvet, amiből tanulnak. A tábor végén, vasárnap elméleti vizsgát tesznek halismeretből, a szabályok és tilalmak ismeretéből, miután az egyhetes táborozás alatt megismerik a horgászat szabályait, a szerelék készítését, valamint a halbiológiát és az alapvető halfogási technikákat. Erre igyekszünk őket megtanítani a délutáni előadásokon és gyakorlatokon. A napi program része, hogy reggeli után mindenki kötelezően 2-3 órás versenyen vesz részt. A résztvevőket három csoportba soroltuk be. Vannak a teljesen kezdők, a haladók és a versenyzők. A felnőttek külön foglalkoznak minden egyes csoporttal – közölte a sporthorgász-egyesület elnöke.

A táborban a gyerekek teljes ellátásban részesülnek, ami magában foglalja a napi háromszori étkezést, az uzsonnát és a desszertet is. Bárány Attila megjegyezte, hogy az egyesület tagjainak 1000 dinárba került a tábor, a kívülálló gyerekeknek 1500 dinárba. Mindezt a támogatóknak köszönhetően tudták biztosítani ilyen alacsony áron. A gyerekek vitték magukkal az alapfelszerelést, de a hiányzó kellékeket az egyesület pótolja. Az etetőanyagot szintén támogatóktól kapták. Az egyesület elnöke közölte, hogy mindenki egyforma etetőanyagot kap, hogy a tudáson és a szerelésen múljon, hogy ki milyen eredményesen tud horgászni. A táborban csütörtökön gasztronapot is tartottak, amikor a gyerekek azt ettek, amit fogtak. A táborszervezők ezzel szeretnék megtanítani a gyerekeket arra, hogyan kell előkészíteni a halat a főzésre és sütésre, amit maguk végeznek el.