2024. július 31., szerda

Önfeledten szórakozó gyermekek

A hétvégén harmadik alkalommal tartották meg Ada központjában a Napsugár Gyermekfesztivált

Különféle ügyességi játékok, fejtörők és kézműves foglalkozások, valamint trambulin és ugrálóvár is várta az érdeklődőket az Ada központjában szombaton délután megtartott III. Napsugár Gyermekfesztiválon, amelyen ezúttal is több száz gyermek, szülő és nagyszülő vett részt, önfeledten élvezve a rendezvény nyújtotta szórakozási lehetőségeket.

A gyermekek kiválóan érezték magukat és maradandó élményekkel gazdagodtak (Máriás Endre)

A gyermekek kiválóan érezték magukat és maradandó élményekkel gazdagodtak (Máriás Endre)

– A Napsugár Gyermekfesztivált azért hívtuk életre, mert szerettünk volna lehetőséget teremteni a gyermekek számára arra, hogy jól érezzék magukat együtt, és önfeledten élvezzék a gyermeklétet – hangsúlyozta lapunknak nyilatkozva Holló Szabó Beáta, a rendezvény fő szervezője, hozzátéve, a látogatók idén összesen negyven állomás programjai közül válogathattak a fesztiválon, amelyen emellett ingyenes uzsonnát és különféle ajándékokat is kaptak.

– A mostani már a harmadik ilyen fesztiválunk volt, és azt hiszem, a rendezvény tekintetében az elmúlt évek során szemmel látható fejlődés volt tapasztalható, hiszen az előző kettőhöz képest ezúttal már sokkal többféle játéklehetőséget tudtunk biztosítani a gyermekek számára, aminek köszönhetően idén az eddigieknél jóval nagyobb számú látogató jött el a rendezvényünkre, amelyen olyannyira jól érezték magukat, hogy sokan közülük máris azt kérdezték tőlünk, mikor tartjuk majd a következőt. Éppen ezért nagyon szeretnénk a következő évben is megszervezni a gyermekfesztivált, újabb szép pillanatokat és maradandó élményeket szerezve nemcsak az adai, hanem a környező településekről érkező gyermekeknek is – tette hozzá a fő szervező, aki elmondta, minden évben nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a környező kistelepüléseken élő gyermekeket is megkíséreljék bevonni a rendezvénybe, ugyanis azt szeretnék, ha ők is részesülhetnének azokból a különleges élményekből, amelyeket a fesztivál tud nyújtani a látogatóknak.

Az általunk megkérdezett gyermekek lelkesen újságolták, hogy szinte választani sem tudtak a rendelkezésükre álló izgalmasabbnál izgalmasabb játékok és egyéb szórakozási lehetőségek közül, amelyek kivétel nélkül elnyerték a tetszésüket, a számukra legkedvesebbekhez azonban igyekeztek újra meg újra visszatérni; büszkén mutogatták azokat az általuk létrehozott dísztárgyakat is, amelyeknek elkészítési módját a kézműves foglalkozások során sajátították el; végül pedig ígéretet tettek arra, hogy egy év múlva ismét visszatérnek majd a Napsugár Gyermekfesztiválra, ahol saját elmondásuk szerint mindvégig kiválóan érezték magukat és rendkívül sok maradandó élménnyel gazdagodtak.