A méltán híres zentai Almási cukrászdában idén is nagy lendülettel készültek a karácsonyra. Finomabbnál finomabb bejgliket, süteményeket, desszerteket készítettek az ünnepre, igazán kitettek magukért, hogy a vásárlóknak legyen miből válogatniuk. A hagyományos szaloncukoröntés ezúttal sem maradt el, habár Bicók Antal, a cukrászda főcukrásza szerint ezt már csak nosztalgiából, a hagyományokhoz való ragaszkodásból készítik.
Apa és fia szaloncukrot öntenek (Homolya Horváth Ágnes felvétele)
– Nincs igazi kereslet a kézzel készített szaloncukorra, hiszen jóval többe kerül, mint a tömegtermelésből származó. Igaz, ez sokkal finomabb, de akkor is kevesen igénylik, inkább csak kuriózumként veszik, a régi karácsonyok emlékére. Ezért az utóbbi években már mindig megfordul a fejünkben, hogy nem is készítünk többet, mert sok munka van vele, aztán Mikulás után mégis azon kapjuk magunkat, hogy forr a cukor, ízesítjük, öntjük a formába, mártjuk a csokiba és csomagoljuk. Különféle ízeket készítünk: citromosat, narancsosat, kávésat, mogyorósat, diósat, kókuszosat, csokoládésat. Nincs szívünk feladni a szaloncukor-készítést, hiszen a családi recept az 1940-es évekből való. A szívünket, a lelkünket adjuk bele, és minden mozzanata kézzel készül. Mi öntőformát sem használunk, hagyományosan, lisztbe vájt fészkekbe öntjük, kézzel mártjuk a csokiba, majd egyenként csomagoljuk. A sztaniol méretre szabásához egy édesapám készítette vágóeszközt használunk, a papírt pedig egy ősrégi, kézzel tekerhető géppel vágjuk rojtosra. Ha becsomagoltuk, az asztal lábához kötött madzaggal húzzuk meg a papírt úgy, hogy a cukor ne csomagolódjon ki. Pirosba meg ezüstbe szoktuk öltöztetni, és a csomagolást főleg az asszonyok végzik, nekik nagyobb türelmük van ehhez. Egyszerre 7–8 kilót öntünk ki, és évi 50 kilót készítünk, ugyanis az utóbbi években ennél többet nem lehet eladni. A kilencvenes háborús években sokkal nagyobb keletje volt, akkor Magyarországra is szállítottuk, és egy karácsonyra 300–400 kilót is kiöntöttünk, de az igazi fénykora a hetvenes években volt, amikor anyósomék 500–600 kilót is eladtak. A szaloncukoröntés főleg az én dolgom volt, de az utóbbi években Balázs fiam veszi át tőlem ezt a feladatot, meg lassan minden más egyebet is, hiszen már ő is régóta a családi vállalkozásban dolgozik, sőt néhány éve az ő nevén fut. Egyébként nálunk a családban szinte mindenki ért mindenhez, és ha kell, bárki bárhol be tud segíteni – mondta el Bicók Antal.
