2024. augusztus 2., péntek

Egy telephelyre kerülnek a kutak

A nyár végéig a harmadik kutat is üzembe helyezik az Ada és Mohol közötti központi víznyerő helyen

Az adai és moholi háztartásoknak az ivóvizet szinte teljes egészében a Standard kommunális közvállalat szolgáltatja, amely kiterjedt vízvezeték-hálózattal és nyolc kúttal rendelkezik Adán és Moholon, illetve ezek külterületén. Milan Popov, a közvállalat igazgatója elmondta: a fogyasztók nagy részét az Ada és Mohol közötti központi víznyerő helyen lévő két kút látja el. A tervek szerint nyár végéig egy újabb, harmadik kutat is üzembe helyeznek a területen.
– A szakemberek Adán és Moholon 2006-ban elvégezték az ivóvíztartalékok felmérését, és megállapították, hogy sokkal gazdaságosabb és hatékonyabb ezek felhasználása, ha a kutakat egy szűkebb területre telepítjük – magyarázta Milan Popov. – Ez egészségügyi szempontból is sokkal jobb megoldásnak számít. Az elképzelés szerint a szétszórtan található négy adai és két moholi kutat egy helyre telepítjük, mégpedig az Ada és Mohol közötti központi víznyerő helyre, ahol már két kút üzemel, illetve egy harmadikat is fúrtunk. Ez a B-3-as kút, amelyet a napokban kötöttünk össze a vízvezeték-hálózattal, továbbá villanyvezetékkel és vezérlőkábellel kapcsoljuk össze a víznyerő helyen lévő másik két kúttal.

 Az új kút Mohol szélén

Remélem, hogy a nyár végére a harmadik kutat is üzembe helyezzük, amely így összehangoltan működne a területen található másik két kúttal. A B-3-as kutat 2008-ban fúrták ki, majd konzerválták. 2010-ben lebonyolították a közbeszerzési eljárást, azután valamennyi pénzt kifizettek a kivitelező cégnek, amely azonban késett a munkálatokkal. Igazgatóként az elmúlt és az idei évben is arra törekedtem, hogy intenzívebbé tegyem a munkálatokat, és végül így elérkeztünk a kút befejezéshez. A B-3-as kút szomszédságában tervezzük egy negyedik kút fúrását is. Miután ezeket összekapcsoljuk, egyesített és automatizált vízellátást biztosítunk, akkor a többi kutat bezárjuk Adán és Moholon. A negyedik kút megépítése függ a pénzügyi lehetőségektől. A B-3-as kút kiépítése megközelítőleg 20 millió dinárba került, amit a tartományi kormány finanszíroz – közölte a Standard igazgatója.
Adán és Moholon a közvállalat által üzemeltetett vízvezeték-hálózat mellett a vízközösségek tulajdonában lévő 23 mikro vízvezeték-hálózat is működik. Milan Popov megjegyezte: a jövőben az adai önkormányzat, a helyi közösségek és a közvállalat feladata lesz megoldani, hogyan terjesszék ki Ada és Mohol egész területére a városi vízvezeték-hálózatot. Mint mondta, ezek közül egyes közösségek nem akarnak csatlakozni a központi hálózathoz, másoknak nincs pénzük erre, vagy éppen a Standardnak nincs rá módja, hogy rákapcsolja ezeket a városi vízvezetékre. A pénztelenség ellenére az elmúlt években is igyekeztek bővíteni a hálózatot. Milan Popov elmondta, hogy az adai önkormányzattal és a II. helyi közösséggel közösen több mint 3 kilométernyi új vezetéket építettek ki, a költségeket nagyrészt a helyi önkormányzat, illetve a lakosok fizették.