2024. augusztus 2., péntek

Kötelező szerződéskötés

Ülésezett az adai kkt

Késő este ért véget Adán a községi képviselő-testület keddi ülése, amelyen a képviselők harminc napirendi pontról tárgyaltak és döntöttek. Ezek javát a községi intézmények, alapok, közvállalatok, valamint a helyi közösségek 2012-es munkajelentése, valamint 2013-as munkaterve alkotta. Továbbá a testület titkos szavazással Marko Adamovićot választotta meg a községi tanács új, sporttal, az ifjúsággal és turizmussal megbízott tagját. Az újonnan kinevezett tisztségviselő testnevelési egyetemet végzett, harmincnégy éves adai lakos és volontőrként végzi a feladatát a községi tanácsban, miután a Tartományi Ifjúsági és Sporttitkárság dolgozója. A ülésen két újabb képviselő, Szabó Oszkár (DP) és Kalmár Gábor (VMDK) is letette az esküt, miután párttársaik lemondtak a tisztségeikről, így helyükbe léphettek.
A testület emellett elfogadta a 2012-es községi költségvetés zárszámadását, amely szerint a költségvetési jövedelem 531 millió dinár volt, a kiadás viszont 490 millió dinár, így a többlet 40 milliót tesz ki. A képviselők megszavazták a 2013-as községi költségvetés átütemezését, amely június derekáig 40 százalékban valósult meg. Az átütemezés eredményeként a költségvetés teljes összege 49 millió dinárra emelkedett, így 523 millió dinárt tesz ki. Az adai képviselő-testület módosította a szennyvízkezelésre vonatkozó községi határozatot is. Eszerint minden ingatlantulajdonos, aki a szennyvízcsatorna használójává kíván válni, vagy már használója a hálózatnak, szerződést kell, hogy kössön Ada községgel a szennycsatornára és szennyvíztisztítóra való rácsatlakozás társfinanszírozásáról. A testület továbbá módosította a községi kommunális illetékre vonatkozó határozatot. Így egyes vállalkozásoknak és jogi személyeknek kevesebb illetéket kell fizetni a cégtábla kihelyezése után, valamint több cégtábla elhelyezésekor engedményre jogosultak.