2024. augusztus 2., péntek

Laboratóriumi berendezés ajándékba

Új hematológiai analizátorral gazdagodott az adai Egészségház

Az adai Egészségház laboratóriuma a nagykikindai Rotary Club jóvoltából egy nyolcezer euró értékű új berendezéssel gazdagodott. Az új hematológiai analizátor, amelyet tegnap délben ünnepélyes keretek között adtak át rendeltetésének, nagymértékben megkönnyíti majd az intézmény laboratóriumának munkáját.

Az új berendezés átadása alkalmából szervezett ünnepségen a nagykikindai Rotary Club képviseletében Milan Jovanović elmondta, a Rotary Club világszerte igen sokrétű jótékonysági tevékenységet fejt ki, amellyel elsősorban a társadalom szociálisan legérzékenyebb rétegeinek nyújt segítséget. Hangsúlyozta: a nemzetközi szervezet szerbiai részlege azt a célt tűzte ki maga elé, hogy az elkövetkező időszakban húsz szerbiai település számára nyújtson kiemelt segítséget, különös tekintettel azok egészségügyi intézményeire. Hozzátette, a nagykikindai Rotary Club választása egyrészt azért esett az adai Egészségházra, mert a klub tagjai között adai személyek is vannak, másrészt pedig azért, mert – ahogyan fogalmazott – az adai intézmény Szerbia legeredményesebben működő egészségházai közé tartozik.
– Az adai Egészségház laboratóriumában állandóan arra törekszünk, hogy minél korszerűbb felszereléseket használjunk annak érdekében, hogy minél tökéletesebb analíziseket végezhessünk, köztük mindazokat az analíziseket, amelyeket az elsődleges egészségügyi ellátás szintjén el kell végeznünk, hogy a pácienseinknek ne kelljen Zentára, Nagykikindára vagy más településekre utazniuk – magyarázta dr. Tóth Barna Elvira, az adai Egészségház igazgatónője. – A nagykikindai Rotary Clubtól kapott hematológiai analizátornak nagyon örülünk, mert nagymértékben megkönnyíti majd az intézmény laboratóriumának a munkáját. Egy nagyon korszerű berendezésről van szó, amit maximálisan ki tudunk használni, hiszen a laboratóriumunk szolgáltatásait naponta negyven-ötven személy veszi igénybe, ami évente több ezer analízist jelent, éppen ezért a berendezés mind az itt dolgozók, mind a páciensek számára rendkívül sokat jelent majd – tette hozzá az egészségügyi intézmény vezetője.