2024. december 22., vasárnap

Otthonosabb környezet a kisgyerekeknek

Adán befejeződött a Csillagszeműek bölcsőde felújítása

Bilicki Zoltán, Ada község polgármestere kedden Boja Patyi Sarolta, a Čika Jova Zmaj Gyermekintézmény igazgatója kíséretében megtekintette az adai Csillagszeműek bölcsőde felújított épületét. Az adai önkormányzat közleménye tudatja, hogy megújult az épület teljes tetőszerkezete a csatornázással, valamint villámhárítókat szereltek fel. Az épület körül kibetonozták a járdát is. A hét csoportszobával rendelkező bölcsődében, öt szobában és a hozzá tartozó fürdőszobákban megtörtént a meszelés, valamint két szobában padlót is cseréltek. A központi konyha mosogatóval, mosogatógéppel, új bojlerrel bővült, és egy tolóajtóval ellátott tolóablakot is kialakítanak.

A közlemény kiemeli, hogy a bölcsődében jelenleg 114 kisgyermekre felügyelnek, így elengedhetetlen volt az épület renoválása és a még otthonosabb környezet kialakítása a szabványok szerint. A felújítás 15 millió dinárba került, amelyből 12 millió dinárt biztosított az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium, 3 millió dinárral járult hozzá a munkálatok kivitelezéséhez Ada község önkormányzata az adai I. és II. helyi közösséggel közösen. Az adai önkormányzat tervei között szerepel az épület kapacitásának bővítése, számítva az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium támogatására.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Csincsik Zsolt felvétele