2025. március 6., csütörtök

A falu rendezésétől a kultúrotthon üzemeltetéséig

A moholi helyi közösség az idén is 33 millió dinárból gazdálkodik

Tavaly a moholi helyi közösség költségvetésébe 33 millió dinár folyt be a helyi járulékból, az idén körülbelül ugyanekkora összegből gazdálkodnak. Berkó Szőke Viktória helyi közösségi titkár elmondta, hogy az elmúlt évben ebből az összegből végezték az általános falurendezési munkálatokat, hozzájárultak a községi önkormányzat beruházásaihoz, és támogatták a helyi civil szervezeteket és sportegyesületeket is.

Berkó Szőke Viktória (Csincsik Zsolt felvétele)

Berkó Szőke Viktória (Csincsik Zsolt felvétele)

– Tavaly is a büdzséből finanszíroztuk az általános karbantartási munkálatokat a faluban. Többek között a zöldövezet, a Tisza-parti strandon lévő kis és nagy móló, valamint a közvilágítás folyamatos karbantartását. A múlt év végén kihelyeztünk 10 új LED-lámpát, majd az év elején újabb 10 darabot. Ezt összefogásban sikerült elérni az adai helyi közösségekkel, amelyekkel közös közbeszerzési eljárással szereztük be a lámpatesteket. Moholon a polgárok igénylése alapján szereljük fel a lámpákat, marad még néhány kérés, amit nem tudtunk teljesíteni, de erre nagy valószínűséggel az év második felében is lesz lehetőség egy újabb körben – magyarázta Berkó Szőke Viktória. – Tavaly novemberben kezdődött meg a moholi kultúrotthon előtti tér felújítása, annak a befejezése február elejével zárult. A régi betont eltávolítottuk a parkolóból és a kultúrotthon előtti részről. A parkolót újraaszfaltoztuk, a teret és a körülötte levő részt térkővel rakattuk ki, padokat és virágágyásokat tettünk ki. A beruházás köztársasági, önkormányzati és helyi közösségi finanszírozásban valósult meg. Jelenleg a moholi rekreációs központban a sportpályákat újítják. A beruházást tartományi és önkormányzati forrásból finanszírozzák, viszont erre nagyobb összeget szánunk a helyi közösség költségvetéséből is. A munkálatok mellett ki kell fizetni a tervezést is, annak a költségeiben is részt vállalt a helyi közösség, akárcsak az építészeti felügyelő költségeiben. Tavaly a helyi közösség részt vett a zeneiskolai tantermek kialakításában, valamint nagyobb összeget, 2 millió dinárt biztosítottunk a moholi pravoszláv templom felújítására. Részt vettünk a birkózóklub edzőtermének felépítésében, valamint beszálltunk a felszerelés költségeibe is, illetve részt vállaltunk a felügyelői költségekben is. A közterületek és a piac karbantartására meghatározott összeget fizetünk a Standard kommunális közvállalatnak. Emellett a helyi közösség minden évben támogatja a moholi civil szervezeteket és sportklubokat is a helyi járulékból – hallottuk a titkártól.

Berkó Szőke Viktória megjegyezte, hogy a helyi közösség költségvetésének felét költik a kultúrotthon fenntartására, a titkár fizetésére, egyéb rezsiköltségekre, a sportpályák villanyszámlájára, a strand és a közvilágítás karbantartására. Ebből végzik a villanyvezetékek közé lógó faágak metszését és a zöldövezetek karbantartását, valamint támogatják a helyi civil szervezetek rendezvényeit is. A költségvetés másik részét az önkormányzattal való együttműködésre és beruházásokra, a szúnyogirtásra, a kátyúzásra, a közkonyha és az általános iskola támogatására költik. Elmondta, hogy a szennyvízcsatorna építése 2025 őszétől várható Moholon, ezért az idén nincs mód az utcák újraaszfaltozására, viszont kátyúzás mindenképp lesz. A titkár kiemelte, hogy a két éve felújított kultúrotthonban igyekeznek rendszeresen kulturális rendezvényeket szervezni a gyerekeknek és a felnőtteknek. Így havonta két-három alkalommal tartanak rendezvényeket, köztük zenei esteket és bábszínházat, valamint színházi előadást is terveznek.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A két éve felújított moholi kultúrotthon előtt februárban fejezték be a térrendezést (Csincsik Zsolt felvétele)