2024. december 22., vasárnap

Hat szakra száznyolcvan elsőst várnak

Az adai Műszaki Iskola május 10-e és 14-e között nyílt hetet tart a szakok bemutatására az online térben

Adán a 2021/22-es tanévben 180 elsős diák kezdheti meg tanulmányait a Műszaki Iskolában, ahol öt szakon tanulhatnak magyar, illetve egy szakon szerb nyelven szeptembertől az iskolakezdő tanulók. Gilice Hilda iskolaigazgató elmondta, hogy a járványhelyzet miatt nem tartanak nyílt napot a középiskolában. Ehelyett a szaktanárok közreműködésével május 10-e és 14-e között programsorozatot indítanak a szakok bemutatására az online térben a végzős nyolcadikos diákok és szüleik számára, és szívesen válaszolnak a felmerülő kérdésekre telefonon, valamint e-mailben is. 

– Az adai Műszaki Iskolában a 2021/2022-es tanévre hat első osztályt tervezünk indítani, öt magyar és egy szerb tannyelvűt – közölte Gilice Hilda. – A gépészet és fémmegmunkálás szakterületen magyar nyelven várjuk a fiatalokat a számjegyvezérlésű gépek technikusai szakra. A CNC-technikus négyéves képzés, amire 30 tanuló jelentkezhet. Ezt a szakot szerb nyelven is megnyitjuk, szintén 30 diák számára. A fémmegmunkáló gépkezelő szak magyar nyelven várja a diákokat. Ez hároméves képzés, szintén 30 tanuló számára. Az elektrotechnika szakterületen a négyéves képzésnek számító számítógépek elektrotechnikusai szakon 30 tanulót várunk magyar nyelven. Továbbá mechatronikai technikus szakra, ami szintén négyéves képzés magyar nyelven, ugyancsak 30 tanuló iratkozhat be. Az építészet és földméréstan szakterületen egy hároméves képzés indul magyar nyelven, mégpedig az általános építőipari munkák kivitelezője, amire 30 tanuló jelentkezhet. Az adai Műszaki Iskola a következő tanévre összesen 180 elsős tanulónak tud helyet biztosítani. Ebből a reális elvárás a 120–130 elsős diák beiratkozása lenne a középiskolában, az elmúlt évek tapasztalatainak és a környező általános iskolák nyolcadikos tanulóinak a létszáma alapján – nyilatkozata az iskolaigazgató.

A járványhelyzet miatt az idei tanévben nem tart nyílt napot a szakok népszerűsítésére a Műszaki Iskola. Az iskolaigazgató elmondta, hogy ezek pótlására már tartottak nyílt hetet, és újabbat is terveznek a szaktanárok közreműködésével, illetve kisfilmeket mutatnak be, s mindezt az online térben.

– Május 10-e és 14-e között tartunk nyílt hetet, amelyen a szülők, tanulók online felületen tudnak a szaktanárokhoz fordulni, és tőlük tájékoztatást kérni az adott oktatási profilokról, illetve ugyanúgy hozzám is fordulhatnak, és a különböző technikai kérdésekben állok a rendelkezésükre a 024/853034-es és 024/855555-ös telefonszámokon. Emellett folyamatosan megjelentetjük a középiskola honlapján, a www. tsada.edu.rs és MSC Kultura elnevezésű Facebook-oldalunkon a szakokról, az oktatási profilokról készült kisfilmjeinket, illetve a média szakkör új kisfilmeket is készít, valamint közzéteszünk plakátokat is – nyilatkozta Gilice Hilda.

Az adai Műszaki Iskolában elmondták, hogy a munkaerőpiacon keresettek és szinte azonnal munkába állhatnak a náluk a gépészet és fémmegmunkáló, valamint az elektrontechnikai, illetve az építőipari szakterületen végzett szakemberek, akik széles körű szakmai ismeretekkel rendelkeznek. Gilice Hilda kiemelte, hogy a CNC-technikusok olyan 3D-s modellt készítenek a munkadarabról, amelyet a műszaki dokumentációhoz, programhoz alkalmaznak. A műszaki rajz alapján előgyártmányt és szerszámokat választanak, elkészítik a műveleti sorrendtervet, a gyártáshoz kidolgozzák a CNC megmunkáló programot, grafikusan ellenőrzik és szükség esetén módosítják. A fémmegmunkáló gépkezelők elsajátíthatják CNC és hagyományos szerszámgépek kezelését. A számítógépek elektrotechnikusai megtanulják a számítógépek működését, felépítését, alkatrészeit, valamint számítógépes hálózatok kiépítését, a szerverek, a munkaállomások összeállítását. Megismerkednek a számítógépek beállítási lehetőségeivel és karbantartási szabályaival, illetve elsajátítják a modern programnyelveket és az elektrotechnikai tervező programok használatát. A mechatronika modern tudomány, amely ötvözi az informatikai, a gépészeti és az elektrotechnikai ismereteket. A diákjaink robotkarral is rendelkező gyártósorokat terveznek, szerelnek össze, helyeznek üzembe és tartanak karban. Robotokat és logikai vezérlőket programoznak, egyszerűbb gyártósorok irányítását és követését végző programokat is készítenek. Az általános építőipari munkák kivitelezője szakon ácsokat, kőműveseket, betonozó és térburkoló, valamint betonvasszerelő szakmunkásokat képeznek, akik elsajátítják különféle tetőszerkezeteket, építményzsaluzatokat és falazati rendszereket, gyakorlatilag a munkálatok kivitelezését az alaptól a tetőig.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás