Az ismétlődő, már-már szűnni nem akaró esőnek köszönhetően a bánáti szikes legelők újra üde, tavaszi zöld arcukat mutatják.
Ambrus János szófogadó terelőkutyája segítségével félezer birkát legeltet nap mint nap a Betlehem-pusztán (Gergely József felvétele)
A májusi szárazság után, amikor már azt gondolhatták a legeltető állattartással foglalkozó bánáti gazdák, hogy a tavalyi aszályos nyárhoz hasonlóan idén sem lesz a jószágoknak mit legelni, akkor beköszöntött az „esős évszak”. A juhnyájaknak és marhacsordáknak van mit legelni. Padé határában, a Betlehem néven ismert pusztán van olyan gazda, aki közel félezer birkát legeltet napról napra. Az idős padéi Ambrus János, aki a saját, a fia és a lánya juhait őrzi szófogadó és ügyes terelőkutyájával, gyakorlatilag kint lakik a birkákkal a legelőn. Tavasszal még naponta behajtotta a faluba a terebélyes nyájat, de a padéi polgárok megsokallták a birkabogyót, és petícióban kérték a helyi közösségtől és az önkormányzattól, hogy vessenek véget a több száz jószág naponta kétszeri ki- és bevonulásának, mert a birkatrágya nemcsak szaglik, hanem ragad is, megszáradva pedig porlik. Az önkormányzat illetékes felügyelője ezután tiltotta meg a jószágtartóknak, hogy behajtsák a faluba a birkákat, kivéve a fejősteheneket.
A községi képviselő-testület a legutóbbi ülésén foglalkozott a község területén folyó legeltetés kérdésével. Határozatba foglalták, hogy a község falvaiból a legelőre naponta kihajtott marhacsordát továbbra is kihajthatják reggel és beterelhetik este, hiszen a fejősteheneket meg kell fejni, ebből próbálnak megélni az állattartók. Más kérdés, hogy egyre kevésbé jövedelmező a tejtermelés.
A falu csordája reggel és este végigvonulva – például Hódegyháza hosszú főutcáján – igen szép számú tehénlepényt potyogtat az aszfaltra. A rendelet megalkotói erre is gondoltak, felszólítják a jószágtulajdonosokat, hogy takarítsák el a marhaürüléket az úttestről. A jószágtartás legelőhasználathoz kapcsolódó feltételeiről az önkormányzati határozat szellemében a község helyi közösségeiben megbeszéléseket szerveztek. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a polgárok és a közterület biztonsága érdekében a rakoncátlan jószágokat kötőféken kell vezetni. A marhacsorda után maradó nyomok eltakarítását a hódegyházi gazdák felváltva végzik párban, egyikük lapátol, a másik a talicskát tolja. Hetente váltják egymást.
Padén Nagy Tibor tanácselnöktől az iránt érdeklődtünk, hogy a községi rendelet és a lakossági petíció nyomán hogyan sikerült kiegyezni az állattartókkal. A helyi közösség első embere elmondta, hogy a kezdeti felhördülés nyomán megállapodásra jutottak a „birkásokkal” hogy ne hajtsák be az állataikat a legelőről. A nagy többség a falu szélén lakik, vagy itt épített ólat, istállót, azokkal nincs gond, az ő jószágaik nem járnak a falu utcáin. Egy kivétel azonban van. Egy Adáról a faluba települt fiatalember lovai és kecskéi rendre a falu utcáin garázdálkodnak, lelegelik és letapossák a virágoskerteket, megrongálják a kerítéseket. A problémára egyelőre nem találják Padén a hatékony megoldást.
Ami a legelőhasználatot illeti, köztudott, hogy a legelők állami tulajdonúak, bérbe nem adhatók, de a helyi közösségek rendelkezhetnek velük. Padén a legelőhasználatért önkéntes karbantartási hozzájárulásban egyeztek ki. A legelőfenntartási „adományt” jószágonként (ló, tehén, juh) évi 200 dinárban határozták meg. A bárányok után azonban a gazdák nem fizetnek a helyi közösségnek.
