2024. szeptember 14., szombat

Csókán növelték a községi büdzsét

Tartományi és köztársasági támogatásokból fejlődik a község

Az új összetételű csókai községi képviselő-testület harmadik ülését azon képviselők mandátumának hitelesítésével kezdték, akik más tisztségre, községi funkcióra távozott kollégáik helyét töltik be. A VMSZ listájáról Kormányos László helyett Pacsa Atina került be a testületbe. A Szerb Haladó Párt által állított listáról Jovanka Nikolić és Radovan Budavalčev helyére Dragomir Gardinovački és Sövényházi Katarina kerültek be a testületbe. Megválasztásuk után mindannyian letették a képviselői esküt.

Az ülés folytatásában a képviselők elfogadták Csóka község idei költségvetésének módosítását. Az eredetileg tervezett, csaknem 698 millió dinár bevételt 980 millió dinárra módosították, ami 282 millió dináros növekedést jelent, mindez elsősorban a tartományi és köztársasági szintekről elnyert jelentős támogatásoknak (237 millió dinár) köszönhető.

– Mindent egybevetve egyértelműen megállapíthatjuk, hogy reális nagyságokban történt a tervezés, azzal, hogy folyamatosan nagyobb mértékben valósultak meg az elsődleges községi költségvetési eszközök, újabb állami és tartományi eszközökhöz jutottunk. Ami az idei beruházásokat illeti, kiemelt helyen szerepel az új híd megépítése az Aranka folyón Padénál. A munkálatok befejeződtek, a beruházás értéke 226 millió dinár. A híd építése teljes mértékben tartományi támogatásból valósult meg – fogalmazott Oláj Tibor, a képviselő-testület elnöke, és így folytatta:

– A Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság a mezőgazdasági területeken kialakított illegális szemétlerakók felszámolására 40 millió dináros támogatásban részesítette Csóka községet. A dűlőutak rendezésére 19 millió, a hódegyházai játszótér kialakítására és a tiszaszentmiklósi Szent Száva Ház tetőszerkezetének felújítására egyaránt 2,5 millió dinárt hagyott jóvá ez a titkárság. A szerbiai Vidékfejlesztési Minisztérium jóvoltából falusi házak vásárlása kapcsán több mint 16 millió dinár támogatáshoz jutott a község. A Családvédelmi és Demográfiai Minisztérium 6,6 millió dinárt folyósított a játszótér kiépítésére Hódegyházán. Említést érdemel még az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium 12,7 millió dináros juttatása az önkormányzat ügyfélfogadó irodája, azaz az elektronikusan nyújtott szolgáltatások korszerűsítésére. Figyelembe véve a jelentős támogatásokat, reményeink szerint sikeres költségvetési évet fogunk zárni – összegezte a legfontosabb döntéseket Oláj Tibor, a képviselő-testület elnöke.