2024. december 22., vasárnap

A közműfejlesztéseken a hangsúly Csókán

Az új községi vezetőség első száznapi munkáját Oláj Tibor összegezte

Csókán az önkormányzati választásokat követően július 10-én alakult meg az új községi képviselő-testület. Oláj Tibort (VMSZ) immár harmadik alkalommal választották meg a testület elnökévé.

– A júniusban megtartott helyhatósági választásokon a VMSZ jelöltjeire csaknem 1600-an szavaztak, és ezzel a felhatalmazással a képviselő-testület elnöke mellett a községi parlament titkára (Monoki Elvira), titkárhelyettese (Davidov Gavrilo) és az öttagú községi tanácsban a mezőgazdasággal és környezetvédelemmel (Balázs Ferenc), valamint a kultúrával (Jaksa Róbert) megbízott tisztségek betöltésére szereztünk jogosítványt. Július 26-án a község napja alkalmából megtartott ünnepi ülésen hangsúlyoztam, hogy az önkormányzat a korábbi felállásban és koalícióban folytatja a munkát, és bizakodva tekintünk a jövőbe, mert az új községi vezetőség is a polgárok és közösségünk érdekében tevékenykedik. Folytatjuk az utak, az ivóvízhálózat korszerűsítését, a szennyvízelvezetés problémáinak megoldását. Fontos teendőnk a jövőbeni fejlesztési projektumok alapjául szolgáló kivitelezési tervek elkészítése. Gondot viselünk a szociális védelmi, oktatási és nevelési intézményeink fenntartására és működtetésére. Támogatjuk a községi művelődési, sport- és civil egyesületeket, vallási közösségeket – fogalmazott Oláj Tibor, és így folytatta:

– Az elmúlt száz napban öt képviselő-testületi ülést tartottunk. A szeptemberben megtartott harmadik ülésen növeltük a község idei költségvetését. Az elsődlegesen 698 millió dinárra tervezett büdzsét 980 millió dinárra emeltük, köszönhetően a tartományi és köztársasági forrásokból érkező, pályázatokon elnyert jelentős támogatásoknak. A testület negyedik ülésén döntés született egy Csóka központi részében található, háromnegyed részben már községi tulajdonban lévő ingatlan hiányzó részének a megvásárlásáról, ami a község érdekeit szolgálja. A kérdéses ingatlan építkezésre alkalmas területe 1140 négyzetméter. Egy 2022-ben meghozott részletes szabályozási terv alapján a területen garázsokat építünk a közeli társasházak lakói számára. A beruházásokat illetően kiemelt helyen szerepel az új híd kiépítése az Aranka folyón Padénál, a hidat július végén adtuk át a forgalomnak. Játszóterek épültek Hódegyházán, Tiszaszentmiklóson és Csókán is. A napokban sor kerül a tiszaszentmiklósi Dr. Tihomir Ostojić Általános Iskola felújított tornatermének átadására. A tetőfelújításkor energiatakarékos szigetelőanyagokat alkalmaztak, ami hőenergia- és költségmegtakarítást jelent. A parketta felújítását és az épület meszelését is elvégezték. A munkálatok tartományi támogatásból valósultak meg – mondta a testület elnöke, és hozzátette:

– A hulladék begyűjtése, tárolása és kezelése régóta nagy gondot jelent községünkben. Annak köszönhetően, hogy az összegyűjtött háztartási szemét a Szabadkai Regionális Hulladéktárolóba kerül, a csókai szemétlerakó rendezését követően más településeinken is elvégeztük a depóniák rendezését és bezárását. Kivételt képez az egyházaskéri, ahol megoldatlan a szervezett hulladékgyűjtés és -elszállítás, a nyár folyamán azonban ott is rendeztük a szemétlerakó környékét.

Az önkormányzat támogatást nyújt a kisvállalkozóknak gépek, felszerelés, eszközök és nyersanyag beszerzésére.

– A vártnál nagyobb volt az érdeklődés, több mint 50-en részesültek támogatásban. Idén is energiahatékonysági program keretében családi házak és lakások nyílászáróinak cseréjét, szigetélését, napelemes rendszerek és fűtési rendszerek beszerzését és kivitelezését támogatta a község. Szeptemberben 18 nyertes pályázat részesült támogatásban. Folyamatos a dűlőutak rendezése, a vízelvezető csatornák karbantartása, a mezőőrszolgálat pedig hat hónapon keresztül működött szeptember közepéig. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a VMSZ és a SZHP szeptember 13-án aláírt koalíciós szerződésének a helyi utak építésére, az első és másodrendű állami utak fokozott karbantartására és felújítására vonatkozó mellékletében helyet kapott az Oroszlámos és Feketetó közötti 17 kilométeres út felújítása. A Rábé–Kübekháza határátkelő megnyitásával ennek az útvonalnak a jelentősége megnőtt, mivel ez a legrövidebb összeköttetés Nagykikinda és Szeged között, vagyis a magyarországi (európai) autópálya-hálózattal – mondta Oláj Tibor.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A csókai önkormányzat VMSZ-es tisztségviselői, balról jobbra: Jaksa Róbert, Monoki Elvira, Oláj Tibor és Balázs Ferenc