2024. december 22., vasárnap

Minden a szármáról szólt Topolyán – VIDEÓ

Idén már kilencedik alkalommal szerveztek Szármafesztivált Topolyán. Ezúttal is több ezer embert vonzott a városból, környező településekből, községekből, de még külföldről is a szombaton lezajlott rendezvény. A főzőverseny mellett koncertek, kézműves kiállítás és különféle gasztrotermékek vására is várta a kilátogatókat.

Fremond Árpád, a Magyar Összefogás listavezetője is részt vett csapatával a főzőversenyen is. Fontosnak tartja, hogy ilyen és ehhez hasonló rendezvényeken is megjelenjenek, hiszen így sok emberrel találkozhattak, beszélgethettek.

A rendezvényt a Topolyai Termelők Egyesülete, az Origo Egyesület, valamint Topolya Község Művelődési Háza szervezte Topolya Község Önkormányzata és Helyi Közössége támogatásával. 

Hogy a versenyzők és a látogatók egyaránt jól érezték magukat, felvételeink is jól tükrözik.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás