2024. december 22., vasárnap

Fejlesztések tanévkezdés előtt

Nyílászárócsere a bácsfeketehegyi és kishegyesi iskolákban

A kishegyesi önkormányzat is készül a tanévkezdésre. Juhász Bálint, a községi képviselő-testület elnöke elmondta lapunknak, hogy több nagyobb volumenű fejlesztés is történt vagy történik az oktatási intézményekben.

– Nemrég még a Vuk-díjasokat fogadtuk, a község legeredményesebb diákjait, most pedig már az iskolakezdésre készülünk. Kishegyes községben több mint 800 diák kezdi meg az iskolát, és csaknem száz elsősünk lesz a három településen. Az óvodákba 356 gyermek indul. Az elmúlt időszakban sok jelentős fejlesztést valósítottunk meg annak érdekében, hogy minél komfortosabban érezzék magukat az iskolába és az óvodába induló gyerekek. Az energiahatékonyságra nagy hangsúlyt fektettünk, az óvoda, a bácsfeketehegyi és a kishegyesi iskola ablakainak nagy részét lecseréltük, illetve szeptember végéig feltehetőleg megvalósul. Nagyon fontos, hogy a kishegyesi központi óvoda tetőszerkezete, ami korábban beázott, teljes felújításra kerül. Az önkormányzati minisztériumtól kaptunk erre támogatást, és a bontási munkálatok már megkezdődtek. Az önkormányzat külön is készült az iskolakezdésre: a főút jelentős részének felújítása után a horizontális szignalizáció nagy része fel lett festve, viszont vannak olyan részek, ahol ez még hiányzik. Ezekre a munkákra is biztosítottunk eszközöket, és közbeszerzés is megtörtént, így szeptember közepéig ez a munka is meglesz – számolt be Juhász, majd arról is szólt, hogy ezen felül az önkormányzat szimbolikus, 4 ezer dináros összeggel segíti az diákoknak az iskolakezdést, és a Magyar Nemzeti Tanács által biztosított, a magyar kormány által támogatott iskolakezdési csomagok kiosztásra kerülnek a községben.

Juhász Bálint, a kishegyesi képviselő-testület elnöke (Lakatos János felvétele)

Juhász Bálint, a kishegyesi képviselő-testület elnöke (Lakatos János felvétele)

– Fontos még megemlíteni, hogy a kishegyesi iskola most nyert egy jelentősebb támogatást a konyha felújítására. Ez egy új perspektívát fog nyitni, mert a napközis foglalkozások egyik alapfeltétele a megfelelő konyha – fogalmazott Juhász, majd kiemelte, hogy az elsősöknek, az iskolába indulóknak és a családoknak nyújtott támogatásokban az önkormányzati források mellett nagy szerepe van a tartományi oktatási titkárságnak. Ez nem véletlen, hiszen Kishegyes községnek nem volt képviselete a tartományban, viszont az elmúlt négy évben ez megváltozott. A magyar közösségnek tartományi kormányalelnöke és oktatási titkára van, s ez mind közrejátszik abban, hogy jobban oda tudnak figyelni az intézmények állapotára, fejlesztésére, de az MNT is nagyon fontos partner a fejlesztésekben. A VMSZ köztársasági parlamenti frakciója és Pásztor Bálint frakcióvezető segítségével pedig az önkormányzati minisztérium is felismerte intézményeik jelentőségét és támogatást nyújtott – mondta el az elnök.

Több projektum is most zárult, vagy szeptember során zárul Kishegyes községben, számolt be lapunknak Kovács Károly tartományi parlamenti képviselő.

– A bácsfeketehegyi általános iskola nyílászárók cseréjére nyert eszközöket. Ez a fejlesztés magába foglalja a főbejárat, a könyvtár, illetve mellékhelyiségek ablakainak a cseréjét. A fejlesztés értéke 2,1 millió dinár, ami mellé az intézmény, szintén a tartományi oktatási titkárságtól 132 ezer dinár értékben egy új pianínót nyert. Kishegyesen javában tart az iskola téli kertjének ablakcseréje, amelyre az oktatási titkárságtól 3,5 millió dinárt nyert az intézmény. Ez a munka szeptember 30-ig megvalósul, de az oktatást nem fogja zavarni. Emellett az iskola földrajztermének bútorzata is meg fog újulni, mintegy 198 ezer dinár értékben. Lényeges megemlíteni, hogy egy nagy projektum fogja kezdetét venni az iskolában: felújul az iskola konyhája, és erre 12,3 millió dinárt nyertek a tartományi oktatási titkárságtól. Erre a projektumra a jövő héten írják ki a közbeszerzést, és december 15-ig kell megvalósítani. A konyha most csak uzsonna osztására alkalmas, viszont a fejlesztéseknek köszönhetően helyben lehet majd uzsonnát készíteni, s ez azt is jelenti, hogy megkapja a HACCP-tanúsítványt – számolt be a képviselő, majd arról is szólt, hogy a kishegyesi központi óvoda tetőszerkezetének felújítása 6,8 millió dinárból valósul meg, a kivitelezés határideje pedig 60 nap.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás