2024. december 22., vasárnap

Hangulatos akril

Nagy Magdaléna képeiből nyílt kiállítás a bácskossuthfalvi falunapi programsorozat keretében

Nagy Magdaléna amatőr festő munkáiból nyílt kiállítás a bácskossuthfalvi falunapi programsorozat keretében a helyi közösség folyosóján, amire szép számú helyi volt kíváncsi. A megjelent vendégeket Papp László, a település tanácselnöke köszöntötte, majd hozzátette, hogy 1998 óta a falunapi programsorozat része hagyományosan egy-egy képzőművészeti tárlat, amely a festők mellett a keramikusoknak, kézműveseknek is teret ad.

– Ezekben a képekben különösebb művészettörténeti előtudás nélkül is meg tudjuk látni a szépet, és örülni tudunk nekik, mert jellemző rájuk az alkotó kifinomult színvilága, női érzékenysége és az alkotójukból fakadó szerénység – mondta egyebek mellett Papp László, aki arról is szólt, hogy Nagy Magdalénát faluja immár nemcsak rátermett konyhaművészete miatt tisztelheti, hanem képzőművészeti alkotásai is emelik és messze viszik majd a nevét, amivel Bácskossuthfalva híre is gazdagszik majd. A falu helyi közössége folyosóján a színpompás akrilképeket több héten át megtekinthetik az arra járók.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Kazinczy Paszterkó Diana felvétele