2024. december 22., vasárnap

Egy nyár, három tábor

Véget értek az Endukas Lovasklub táborai Kishegyesen

A kishegyesi Endukas Lovasklub az idén hetedik éve rendezett lovastáborokat gyerekeknek. A táborok helyszíne a Cékus-istálló volt, ahol ebben az évben hármat is tartottak. Cékus Lenke, a fő szervező arról számolt be lapunknak, hogy a gyerekek személyes fejlődésére helyezik a hangsúlyt.

– 2017 óta tartok táborokat, és az idén hármat rendeztünk meg, vagyis az utolsó a 21. táborunk volt. Az első tábort a kisebb gyerekeknek szerveztük, tehát 7-től 11 éves korig, a másodikban 12 év felettiek voltak a résztvevők, a harmadikban pedig vegyes korosztályú gyerekek vettek részt. A táborokban felosztjuk a gyerekeket minimum két csoportra. Fontos, hogy a programokat a résztvevők tudása alapján alakítjuk ki. Az első két napban mindenki az alapokkal kezd, mint a lovak tisztítása, felszerelése, a helyes ülés, a lovakkal a kommunikáció és az irányításuk. Ez a két nap alatt meglátjuk, ki milyen szinten van, mert nem mindig egyezik meg az, amit állítanak és a valós tudásuk. Ezután osztjuk őket csoportokra, így mindenki a saját szintjének megfelelően haladhat. Az a fontos, hogy a gyerekek magukhoz képest fejlődést érjenek el a tábor végére.

Milyen konkrét programok voltak a táborokban?

– Egy nap csak az irányítással foglalkoztunk, és egy nap csak az üléssel. Többek között tereplovaglás és kocsikázás is volt. A végén ügyességi versenyt tartottunk: felállítottunk egy kis pályát nekik, amit egyedül kellett teljesíteniük, időre. Emellett különböző foglalkozásokon vehettek részt a nap során, főként játékokon. A második táborunk idején érkezett meg az óriási kánikula, ami teljesen felborította a napirendünket. A lovaglásokat nagyon korai időpontra raktuk, hogy a meleg előtt befejezzük. Az esti lovaglásokat pedig későbbre tettük, ami azt jelenti, hogy az esti programok is csúsztak. A napközbeni foglalkozásokat is nehéz volt megvalósítanunk, mert az árnyékban is nagyon meleg volt. Emiatt sok olyan társasjátékot találtunk ki számukra, amit bent játszhattunk, a légkondicionált helyiségben.

Hány gyermek vett részt egy-egy táborban és kik dolgoztak velük?

– Állandó létszámmal dolgozunk, minden táborban 16 gyermek volt. Nagyon összeszokott csapat áll mögöttem, ami nélkül ez nem menne. A csapattagok itt vannak a kezdetek óta, tisztában vannak azzal, hogyan működik a tábor és segítenek a résztvevőkkel. A csapat tagja Gál Lídia tanítónő, aki nagyon jól bánik a gyerekekkel. Koncz Dorottya, az idei Vajdasági Vágta győztese nagyon sok tapasztalatot ad át a kicsiknek. Vass Tibor is már évek óta lovagol, több lovassportban is ismerik a nevét, sok hasznos dologra tanítja meg a tábor résztvevőit. Paróczi Dorina még csak segédkező titulusban volt a táborban, de nagyon jól megállja a helyét a csapatban.

Volt-e támogatója a tábornak?

– A helyszínt a Cékus-istálló biztosította számunkra, de emellett külön támogatónk nem volt.
 

A gyerekek mindent maguk végeztek a lovak körül (Fotó: Endukas Lovasklub)

A gyerekek mindent maguk végeztek a lovak körül (Fotó: Endukas Lovasklub)

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Tereplovagláson a csapat (Fotó: Endukas Lovasklub)