2024. december 22., vasárnap

Négy nap vigalom a Hegyalja utcában

Idén is változatos zenei kínálattal és garantált hangulattal várja a vendégeket a kishegyesi Dombos Fest

Csütörtökön megnyitotta kapuit a 23. Dombos Fest Kishegyesen, a Hegyalja utcában. Négy napon át minőségi világ- és etnozene várja a szórakozni, kikapcsolódni vágyókat, de természetesen más látnivalók, érdekességek is gazdagítják a fesztivál programját. Az idén a megszokott két színpadtól eltérően három színpadon lépnek fel az együttesek, és ráhangoló koncertek előzték meg magát a fesztivált. Horváth László, a Dombos Fest szervezője ennek kapcsán elmondta, hogy nem csak a fesztivál ideje alatt voltak, lesznek programok.

– Régi szokás, hogy a Dombos Wine Club nyitva van, és különféle eseményeket tartunk, de ezt most felfűztük egy zenei sorozatra. A Dombos Kultúrklub része a Kultúrpajta és Tündérkert Hálózatnak, és annak keretében valósultak meg a koncertek. Kezdtük a Borbély–Batyu duóval, utána jött a Dresch vonóskvartett. Elméletileg a fesztivál két koncertje is ennek köszönhető, illetve Anna-napokon jön Utasi Péter és Berecz István, akik népzenei, néptáncos estet fognak tartani. Örülünk, hogy ilyen gazdag és minőségi programokat tudtunk elhozni. A ráhangoló koncerteken teli volt a pince, ami 40-50 embert jelent, szóval jól sikerült a ráhangolódás – mondta el a fő szervező, majd arról is szólt, hogy egy IPA-projektummal is szeretnének pályázni, ami egyértelműen a pincére fog épülni.

Lakatos János felvétele

Lakatos János felvétele

A Dombos Fest helyszínének előkészítése rutinszerűen zajlott az idén is, mint minden évben. Horváth szerint ez garantálja azt, hogy mindennel időben elkészüljenek.

– Minden a helyére került, és nagy változás nem történt, mindössze egy színpadot fordítottunk el 90 fokkal. Ez lesz az ún. akácos színpad. Ennek köszönhetően biztosan más lesz egy kicsit a hangulat, mivel a nagyszínpad erejét és logisztikáját most kivontuk. Mindig macera volt, ha egy zenekar elkésett a beállással, akkor csúszott minden. Most három kisebb színpad lesz, de szerintem ugyanazt a hatást el fogjuk érni, amit egy kis- és egy nagyszínpaddal. Ez egy kísérlet, amelynek során kicsit megsétáltatjuk az embereket, korzóvá válik a Hegyalja utca. Lesz számos hangulatos elem, amire érdemes lesz odafigyelni. Például ott van a fényfestészet, ami elég nagy élményt tud nyújtani, ha az ember rászán egy kis időt, hogy figyelje. Idén lesznek tűzzsonglőrök, esti tábortűz, ezek mind hozzátesznek a hangulathoz – fogalmazott a fő szervező.

Lakatos János felvétele

Lakatos János felvétele

A Dombos mind a négy napja mást kínál a zenekedvelőknek. Az első nap is már az igényes zenéé volt, Lajkó Félix és az Atma Mundi lépett fel.

– Ez igencsak erős felütés volt, amely bármelyik európai színpadon megállná a helyét. A folytatásban Palya Bea következik, aki magában már egy szám, bárhova megy, ott telt ház van. A szombati hangulat utcaszínház jellegű lesz, meg a löszfalon táncoló Flock Projekt megint csak páratlan élményt fog nyújtani. Vasárnap pedig az elektronikus zenéé lesz a szerep. Itt nagyon finomhangolt zenékre kell gondolni – mondta el Horváth, majd arról is szólt, hogy ha valaki eljön a Dombosra, és az egyik koncert nem tetszik neki, akkor biztos lesz egy másik, ami elnyeri a tetszését.

Lakatos János felvétele

Lakatos János felvétele

A fő szervező végezetül arról is szólt, hogy idén is lesz községi belépő, mert sokan jönnek Bácsfeketehegyről is. A vidékieknek kicsit drágább, de még így is az olcsóbb fesztiválok közé tartozik.

– Az biztos, hogy a belépőkre nem lehet építeni a fesztivált. Büszkék vagyunk azokra a támogatásokra, amelyeket kapunk: a Nemzeti Kulturális Alaptól és a MOL – Új Európa Alapítvány fesztiválpályázatától. Ha ezek nem lennének, akkor lehetne piaci alapon kísérletezni, de napi 3000 dináros belépővel sem jönnénk ki nullára – mondta Horváth, majd hozzáfűzte, hogy már látják a fordulópontot, ami a 25. év lesz.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Koncert előtti hangolás (Lakatos János felvétele)