2024. december 22., vasárnap

Félix és a többiek

Hangulatos fellépések és sok vendég jellemezte a Dombos Fest nyitónapját

Csütörtökön megkezdődött a XXIII. Dombos Fest Kishegyesen a Hegyalja utcában. Az elmúlt időszak bizonytalan időjárása után az égiek kegyesek voltak a szervezőkhöz, és kellemes nyári idő jellemezte az első napot. A történések sora már délután megkezdődött, a Dombos Wine Clubban a Dombosi történetek – remix 2023 irodalmi happeninggel.

A Hegyalja utcát a délután során ellepték a zenészek, és megkezdődött a zenekarok hangolása. Az első fellépő a Tamburás Tesók zenekar volt, akik a kisszínpadon, pontosabban az új nevén az udvarszínpadon nyitották meg a koncertek sorát. A pergő népzenei feldolgozások vidám hangulatot teremtettek a közönség köreiben, akiket az együttes időnként megpróbált bevonni a produkcióba. A Tamburás Tesók jó választás volt első zenekarnak, hiszen jól „megalapoztak” az est sztárfellépőjének, Lajkó Félixnek, hiszen az együttes énekese bevallotta, hogy Félix nagy hatással volt a zenéjükre.

A rendszeres Dombos-látogatóknak rögtön furcsa volt valami a katlanba érve. Hiányzott a nagyszínpad, s helyette két kisebb osztotta a teret. A szervezők az új koncepcióval az esetleges csúszásokat próbálják elkerülni, valamint a Dombosra jellemző kísérletező kedvről is tanúskodik az új koncepció.

Lajkó Félix a fesztivál visszatérő sztárvendége (Lakatos János felvétele)

Lajkó Félix a fesztivál visszatérő sztárvendége (Lakatos János felvétele)

Lajkó Félix koncertje a pódiumszínpadon váratlanul kezdődött. Félix némi késéssel elkezdett hangolni, és különösebb átmenet nélkül a hangolásból koncert lett. A zenéléshez később csatlakozott a ContraBayando is, és közösen sikerült egy remek hangulatú koncertet összehozniuk. A szervezők első nap színpadra állították az egyik legismertebb fellépőt, Lajkó Félix személyében, akit vidékünkön sokan kedvelnek. Ez a nézők számában is látszott, sokan voltak kíváncsiak a világklasszis vajdasági hegedűművészre.

Félixet és a ContraBayandót az Atma Mundi követte az akácos színpadon. A horvátországi zenészek eltérő stílusú zenét kínáltak a közönségnek, mint az előttük zenélők, de tagadhatatlan a magas színvonal, amit képviselnek. A fénytechnikával megtámogatott, kellemes világzenei rigmusok egyedi hangulatot varázsoltak az a dombosi akácfák alá. Időközben fellobbant a tábortűz is, ami még sajátosabbá tette ezt az estét, a fénnyel megfestett löszfal mellett. Az after partyra a Dombos Wine Clubban került sor, ahol Tom White és a Mad Circus játszott.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A horvátországi Atma Mundi az akácos színpadon (Lakatos János felvétele)