Színültig telt a hétvégén a Magyarkanizsai Gyógyfürdő sportcsarnoka táncosokkal, amikor is a 26. Euro Show Dance Fesztivált tartották.
![Fotó: Puskás Károly Fotó: Puskás Károly](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/117642/image-thumb__117642__msz-article-nocrop-own/cms-image-000111120.jpg)
Fotó: Puskás Károly
Az egész Európát megmozgató és megtáncoltató fesztivál egészen az éjszakába nyúlóan tartott.
Sóti Erzsébet fő szervező elmondta:
– Huszonhat éve, amikor útjára indítottuk rendezvényünket, még korántsem volt ennyi egyesület és klub, mint napjainkban, viszont az óvodákban, iskolákban a pedagógusok szervezték az évzáróikat, amelyekről úgy gondoltuk, érdemesek rá, hogy egy helyen a szélesebb közönségnek is bemutassák tudásukat a gyerekek. Húsz egyesület van, amelyek a kezdetektől fogva jelen vannak a mi versenyünkön. Már a harmadik verseny óta nemzetközi jelleget öltött a rendezvény, most is Európa szinte minden országából jelen vannak. Idén 1240 versenyző lépett színpadra 60 egyesületből.
A pontozóbírók Moszkvából, Spanyolországból, Horvátországból és Magyarországról érkeztek a nagy volumenű eseményre.