2024. december 22., vasárnap

Nincsen hurka kolbász nélkül

Fesztivál a gasztronómia és a hagyományok jegyében

Ki ne szeretné a jó kis disznótoros reggelit, a finom hurkát és kolbászt? Bácskai ember nem utasítja el, sőt, úgy, ahogy egykor, ő maga készíti el, vagy böllért hív. Adorjánon nem volt hiány szombaton sem böllérből, sem disznóhúst szerető emberből, de nemcsak bácskaiak, hanem még felvidéki és magyarországi résztvevők is érkeztek a XI. Hurka- és Kolbászfesztiválra.

Kora reggel, ahogy azt egykor is tették, kihúzták a disznót az udvarra, ebben az esetben a Kontakt cég udvarára, és miután a böllérek elintézték, amit kell, hatalmas szalmahalommal borították be, amit egy pöccintéssel meggyújtottak, és így meg is kezdődött a pörkölés. Mindeközben természetesen lakodalmas zenét húztak a zenészek, mert ahogy a főszervező, a fesztivál megálmodója fogalmazott: zenészek nélkül nem kezdődik meg a disznóvágás. A helyszínen azt is elmondta a szervező, hogy ez a fesztivál már egy jól bejáródott rendszer szerint zajlik, nincs is szükség változtatásra, csak annyiban, hogy minden évben más és más sztárfellépőket hívnak. Idén délelőtt a lakodalmas zenészeké volt a főszerep, majd délután színpadra lépett többek között Balázs Pali, a Jó Lacibetyár és hatalmas sikert aratott a Magna Cum Laude zenekar is, melynek frontembere, Mező Misi a nézők közé vegyülve énekelte el az egyik legnépszerűbb dalukat, a Vidéki sanzont.

Kolbászból nem volt hiány (Fotó: Gergely József)

Kolbászból nem volt hiány (Fotó: Gergely József)

Hogy egy fesztiválnak ekkora sikere legyen, ahhoz nyilván jól átgondolt program kell, de először is egy alapötlet, majd annak a megfelelő kivitelezése. Ebből sem volt hiány, és ez látható volt Adorjánon, ahová 117 csapat érkezett hurkát és kolbászt tölteni, aminek az előkészületeit már egy héttel az esemény előtt megkezdték. Borsos Csaba elárulta, hogy pontosan mennyi sertést készítettek elő.

Készül az ingyen hurka és kolbász az udvaron (Fotó: Gergely József)

Készül az ingyen hurka és kolbász az udvaron (Fotó: Gergely József)

– 117 csapat nevezett be, ezért 117 disznót le kellett vágni –  mondta a szervező, akitől azt is megtudtuk, hogy az ingyen hurkához és kolbászhoz viszont 25 disznó húsára volt szükség.

Hosszú kolbász, nincsen vége… (Fotó: Gergely József)

Hosszú kolbász, nincsen vége… (Fotó: Gergely József)

Ebből a húsból aztán készült is rendesen a hurka is és a kolbász is. A versenyben részt vevők között akadt fiatal és kevésbé fiatal is. Helyi, környékbeli és távolabbról érkező is. Az ő készítményeikből kellett a zsűrinek kiválasztani a legjobbakat. Gondoljunk csak bele, nekik se volt egyszerű: 117 hurkát és kolbászt végigkóstolni. Na, de ennél rosszabb dolguk sose legyen!

Varbai András zsűrielnök, mesterszakács szerint tájanként eltérő az ízesítés, még szűk környezeten belül is, mert míg Bácskában pirosan, paprikásan eszik a kolbászt, addig Bánátban fehéren.

A legfinomabb kolbászt a csantavériek készítették (Fotó: Gergely József)

A legfinomabb kolbászt a csantavériek készítették (Fotó: Gergely József)

A sütők és főzők mind nagy kedvvel és erőbedobással gyúrták a kolbásznak valót és főzték a hurkának valót.

A tornyosi Burány Richárd, a Haspókok csapatának böllére elmondta, hogy nagyon szeretnek Adorjánra járni.

– Minden alkalommal részt veszünk a fesztiválon. A mi receptünk nagyon egyszerű, teljesen hagyományos módszerrel készül a hurka és a kolbász is. Tudni kell megsütni is ezeket, hisz a hurka gyakran kidurran a tapasztalatlan szakácsoknál, de nekünk már megy – mondta a fiatalember.

Bulihangulat a színpadon (Fotó: Gergely József)

Bulihangulat a színpadon (Fotó: Gergely József)

A magyarkanizsaiak nagy, vidám csapattal érkeztek, az ő csapatkapitányuk Zsigmond Krisztián volt. Náluk a zenészek is elidőztek.

– Mi kizárólag házi fűszereket használunk és titkos hozzávalókat rakunk még bele. Van már egy vegyes tál az asztalon, az is házi készítésű, mangalica is van közte – mondta Krisztián, aki többedmagával készítette a finom falatokat, és mint elárulta, a feleségek már a kész ebédre érkeznek.

Mező Misi a nézők között (Fotó: Gergely József)

Mező Misi a nézők között (Fotó: Gergely József)

Olyanok is voltak, akik első alkalommal jöttek. Hangya Rudolfék nyilván először, de nem utoljára jártak a fesztiválon.

– Hattagú a csapatunk, és most vagyunk itt először, ami nagyon jó döntés volt. Bulizunk, beszélgetünk, de persze hurkát és kolbászt is készítünk. A hangsúly azon van, hogy jól érezzük magunkat, ehhez kell egy kis étel és ital is – mondta a fiatal, aki azt is elárulta, hogy a legjobb köret a pálinka.

Zsigmond Krisztiánéknál kiváló volt a hangulat (Fotó: Gergely József)

Zsigmond Krisztiánéknál kiváló volt a hangulat (Fotó: Gergely József)

A mesterszakács Varbai András volt a zsűri elnöke (Fotó: Gergely József)

A mesterszakács Varbai András volt a zsűri elnöke (Fotó: Gergely József)

A hurka- és kolbászfesztiválon gazdag kirakodóvásár is volt. A legkülönfélébb ételektől kezdve egészen a traktorokig mindent meg lehetett vásárolni. Az Agrotech munkatársa, Szlivka Gábor is szinte minden évben jelen van Adorjánon, ahol népszerűsítik a traktoraikat.

– A teljes portfóliót nem hozhattuk ki, az általunk forgalmazott Armatrac traktorokat és a Steyreket, valamint az ekéket és a hengereket mutatjuk itt be. Az a célunk, hogy színesítsük a fesztivált a jelenlétünkkel, illetve a meglévő és potenciális vevőkkel való közvetlen ismerkedés – mondta Szlivka Gábor.

Varjú Márta, a Magyar Szó főszerkesztője és Gergely József fotós átveszi Borsos Csaba ajándékát, a drónt (Fotó: Gergely József)

Varjú Márta, a Magyar Szó főszerkesztője és Gergely József fotós átveszi Borsos Csaba ajándékát, a drónt (Fotó: Gergely József)

Miután a zene megalapozta a hangulatot, mindenki begyúrta a hurkáját és kolbászát, délután háromkor eredményt is hirdettek. Eszerint a legjobbat a csantavéri Orovec János Maja csapata készítette a szombati fesztiválon, melyen a délután órákban a zene vette át a teljes szerepet. A mulatás és a móka kapta a központi helyet, miután már tele volt a has, ez is könnyebben ment. És Adorjánon ezen a napon mindenki jóllakhatott. Aki nem sütött-főzött, annak is jutott a tízezer adag disznótorosból. Az Isten tartsa meg az adorjániak jó szokását!

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Pörzsölés a régi szokás szerint (Fotó: Gergely József)