2024. október 5., szombat

Két nap a bor jegyében

Magyarkanizsán pénteken és szombaton tartották a XI. Bornapokat, mely sokakat kicsalogatott a városháza előtti térre. A közösségi élményt nyújtó esemény amellett, hogy ismert borászatok kínálatát hozta el Magyarkanizsára, azt a pezsgést is eredményezte, ami ritkán jellemző a csend városára. Rendezvények alkalmával az emberek szívesen mozdulnak ki, főleg, ha az a rendezvény kellemes hangulatú, színvonalas és önfeledt szórakozást ígér. A Bornapok alkalmával látható volt, hogy nem csak a helybelieknek, de még a kicsit távolabbról érkezőknek is van igényük a barátkozásra, ismerősökkel való találkozásra, mindezt persze egy minőségi bor kortyolgatása mellett. A Maurer, a Dukay, a Sagmeister, a Bálint, a Brindza, az Amstadt, a Tonković pincészet fehér-, rozé és vörösborai mellett a Tisacoop Hungaricum kínálatából is lehetett válogatni. Akik nem borrajongók, kézműves sört is vásárolhattak, illetve ételkínálatról is gondoskodott a szervező, Magyarkanizsa önkormányzata. A zenei aláfestés pedig még hangulatosabbá tette a bornapokat, amelyen mindkét nap alatt az éjszakába nyúlóan és mindenféle rendbontás nélkül érezték jól magukat az emberek. 

Nyitókép: Puskás Károly felvétele