Nagybecskerek illetékes bizottsága a város tulajdonában lévő kiépítetlen telkek eladására írt ki nyilvános felhívást. A felhívásban több helyszín is szerepel, a többi között egy majdnem 30 ezer négyzetméteres telek a leendő Belgrád–Nagybecskerek autópálya közelében, de az a terület is, ahol a kínai Linglong cég érdekelt egy lakó- és üzletkomplexum építésében Écskán.
Nagybecskerek
Magyarcsernyén kezdte ötnapos vajdasági körútját a németországi Csilla von Boeselager Segítség Kelet-Európának Alapítvány küldöttsége.
Nagybecskerek község vezetése elfogadta azt a határozatot, amely lehetővé teszi több ötemeletes épület felépítését Écska településen kínai munkások számára. A közvélemény egy része és több szervezet is ellenzi a döntést, írja a 021.
Első világháborús négy emléktáblát avattak fel ma a nagybecskereki katolikus temetőben. Magyarország kormányának a támogatásával emeltetett emléktáblákon azok az elhunyt katonáknak a neve áll, akik...
Szombaton 9.30-kor a Sportközpontban, ünnepi megnyitóval kezdődik a Kukoricafesztivál Tordán. Ezt követően a tűzoltók kíséretében traktorokkal és fiákereken kivonulnak a kukoricaföldre.
Simo Salapura, Nagybecskerek polgármestere szerdán hivatalában fogadta Borko Draškovićot, a Köztársasági Geodéziai Intézet igazgatóját munkatársaival, majd közös megbeszélést tartottak a közép-bánáti önkormányzatok képviselőivel. A beszélgetés témája a telekkönyvek folyamatban levő digitalizálása volt.