Nagybecskereken szombaton tüntető felvonulást tartottak a polgárok személygépkocsijaikkal, annak kapcsán, hogy a város lakosainak már 17 éve nincs egészséges ivóvizük – írja az N1 hírportál.A tüntető autós felvonulást a Nagybecskereki Akció Egyesülete (ZRAK) szervezte, a város utcáin vonuló gépkocsisorban pedig olyan üzeneteket lehetett olvasni, mint Nagybecskerek szomjas, Meddig várakozzunk?
Nagybecskerek
Tavaly novembere óta nem üzemel a tiszatarrósi (Taraš) komp. A Tiszán való átkelés helyett most negyven kilométeres kerülőúton jutnak el a gazdák a bácskai oldalon levő földjeikig.
Miközben Nagybecskerek város tíz építőhelyén az elmúlt két év alatt mintegy ötszáz új lakás épül, vagy épült meg, addig a Béga-menti város épített öröksége iránt már nem tapasztalható ekkora érdekl...
Az új munkahelyek megnyitása és a környezet megóvása a két alappillére a Nagybecskerek és a kínai Linglong társaság közötti együttműködésnek, hangzott el Simo Salapura polgármester és a kínai kompánia képviselőinek tegnapi tárgyalásán. A tárgyalást a nagybecskereki városházán tartották meg, az eseményről a polgármesteri hivatal közleményben tájékoztatta a közvéleményt.
Már egy ideje beázik a nagybecskereki városháza Kék szalonja, a város polgármesterének egyik fogadóterme. Miután megszűntek az esőzések a vidéken, munkához láttak a mesterek. Felújítják az épület e...
A jelenlegi állás szerint a nagybecskereki Szathmáry Karolina leánykollégium 64, a muzslyai Emmausz fiúkollégium pedig ötven kollégistával kezdheti az idei tanévet.