2025. január 10., péntek

Csődeljárás a Beohemijában (is)

A kompánia vezetésének kezdeményezésére csődeljárás kezdődött a nagybecskereki Beohemija-Inhemben. Milan Pajtašev, a Gazdasági Bíróság bírója március 17-ére jelentette be az első tárgyalást, amelyen a hitelezők a vezetés által benyújtott átszervezési tervet véleményezik.

A Beohemija 2006 óta működik Nagybecskereken, 2008-tól már a belgrádi Dahlia és a verseci Hemija Brixol is hozzá tartozik. Fejlődése szempontjából jelentős a német BASF társasággal való együttműködés, és eddig Szerbia öt legjobb vegyipari kompániája között emlegették. A nagybecskereki gyár két munkaegységből áll: az egyikben évente 80 millió flakon folyékony, a másikban pedig 80 ezer tonna szemcsés mosóport gyártanak. A termékek legnagyobb részét az egykori Jugoszlávia tagköztársaságaiba, valamint Albániába és Bulgáriába exportálta.

A mosóporgyártó kompánia (elsősorban a Dual és a Spin nevű termékekről ismert) sorsa elsősorban a bankoktól függ, pontosabban attól, hogy lemondanak-e a kölcsöneik után járó magas kamatokról, és hogy a nagy üzletláncokkal együtt sikerül-e biztosítani 15 millió eurót ahhoz, hogy a kompánia beszerezze a termelés újraindításához szükséges nyersanyagot és forgótőkét. A vezetőség szerint a hitelezők számára az lenne a legjobb, ha folytatnák a termelést, mert felszámolásuk esetén az adósság alig hét százalékát tudnák megfizettetni. A nagybecskereki kompánia vesztesége ugyanis becslések szerint meghaladja a 20 milliárd dinárt, vagyonának értéke viszont 1,3 milliárd dinár. Azt remélik, hogy az átszervezési terv elfogadása esetén öt év alatt kijutnak a válságból.

A Beohemija-Inhem csődje sokakat meglepett, hiszen a közelmúltig a Béga menti város egyik legstabilabb gazdasági létesítményeként emlegették. Nemrég fontos hír volt az a bejelentésük, hogy Tunéziában komoly beruházásra készülnek (Afrikában a nagybecskerekihez hasonló két mosóporgyárat szándékoztak építeni). Aztán tavaly októberében 2,5 milliárd dináros tartozás miatt zárolták a számlájukat, és bizonytalanná vált a kompánia 250 dolgozójának egzisztenciája. A vezetés az előállt helyzetet a gazdasági válsággal, az emberek elszegényedésével magyarázza, hiszen mindenkit az olcsóbb áru érdekel. Hogy lépésben maradjanak, kénytelenek voltak drága, rövid lejáratú kölcsönöket felvenni, kereskedelmi árengedményeket tenni, és hosszabb megfizettetési határidőt elfogadni.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás