2024. december 22., vasárnap

Podmaniczky-díj Szilágyi Máriának

Dr. Szilágyi Mária építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök érdemelte ki a 2023-as év Podmaniczky-díját, melyet 1982 óta a Ráday Mihály Város- és Faluvédő Szövetség (Hungaria Nostra) ítél oda mindazon magánszemélyeknek, akik a legtöbbet tettek épített és természeti környezetünk, kulturális örökségünk értékeinek megismertetése, védelme érdekében.

Dr. Szilágyi Mária a bánáti Magyarcsernyéről indult, Nagybecskereken tanult, jelenleg pedig az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Karán tanít. Számtalan könyv és publikáció szerzője.

– Nem válogat! Hiszen mikor a Csekonicsok zsombolyai örökségét dolgozza fel, mikor pedig a népi építészet változásait kutatja és ismerteti szakszerűen. Nem idegenek számára az ipari épületek, a vasutak sem, de sokszor olyanra is felhívja a figyelmet, amire más földi halandó még csak nem is gondol. Így születtek meg azokról a feliratokról szóló könyvei, amelyek megjelennek a templomok, vagy a zsinagógák tégláin. Mindezek mellett a munkásságában azért feltűnik néhány műemlék-helyreállítás is, melyek közül talán legszebb példa a nagybecskereki zárda épülete felújításának szakszerű irányítása – olvasható dr. Szilágyi Mária méltatásában.

A Podmaniczky-díjak átadása az arra érdemes személyeknek és közösségeknek a Tapolcán megszervezett konferencia keretében történt meg.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Dr. Szilágyi Mária átveszi a díjat