Három országból háromszáz zenész vesz részt a fúvószenekarok nagybecskereki nemzetközi fesztiválján, amely pénteken kezdődött és vasárnap zárult. A Begej Fest néven magtartott rendezvényt 13. alkalommal szervezték meg a városban. A fúvószenekarok versenye mellett megtartották a Közép- és Kelet-európai Fúvószenei Szövetség (WASBE) kongresszusát is. Egyik célja az ilyen rendezvényeknek az, hogy felkeltsék a fiatalok érdeklődését fúvós hangszerek iránt.
– Ez volt a fúvószenekarok 13. versenye, és a 11. WASBE konferencia, amelyen kilenc állam képviseltette magát. Ami a zenekarokat illeti 14 fúvószenekar érkezett Magyarországról, Romániából és Szerbiából. Elégedettek vagyunk a zenekarok minőségével és azzal, hogy mintegy háromszáz tehetséges fiatal zenész mutatkozott be – hallottuk Branislav Gagićtól, a Közép- és Kelet-Európai Fúvószenei Szövetség szerbiai szekciójának igazgatójától.
A rendezvény elsődleges célja az, hogy népszerűsítsék a fúvószenét és azzal együtt növeljék a zenei kultúra szintjét.
– Nagy köszönet Nagybecskerek városának és a szervezőknek, akik rengeteget dolgoznak azon, hogy létrehozzák ezt a nagyon értékes eseményt. Ami nem csak szakmai és muzikális, kulturális szempontból nagyon fontos, hanem úgy gondolom a társadalmi szempontból, a népek barátsága szempontjából. Mert összehozza az embereket, együtt muzsikálunk, együtt barátkozunk, építjük a szépet, jót és a szebb jövőt – mondta dr. Csikota József, a Kelet-Európai Fúvószenei Szövetség elnöke.
Egykor a legkisebb településnek is volt fúvószenekara, ami rendkívül fontos a közösségi élet szempontjából. Erre ma is nagy szükség volna.
– Jó nézni, amikor olyan zenekarokat látunk, ahol a kis gyerekek mellett ott ülnek a szülők, akár nagyszülők is együtt. Ez egy nagyon erős közösségteremtő műfaj a fúvószenekar. Azt látjuk, hogy érdekes módon sokkal erősebb, mint a kórusok világa vagy amatőr kórusok világa. Azt gondolom, hogy aki fúvószenekarba jár, rendszeres próbákra, fellépésekre készülnek, azok egészen más emberek lesznek. Jobb emberek lesznek, teljesebb életet élnek – vélekedik Tóth Péter zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
A fesztivál leglátványosabb részét – a részvevők felvonulását – ma délután tartották meg, ami díjkiosztóval és közös zenélésével zárult Nagybecskerek főutcáján. Sajnos kevés becskereki élt azzal a lehetőséggel, hogy egy ilyen esemény részese legyen.
Idén először a fesztiválon hivatásos fúvószenekarok is versenyeztek. A legjobb fúvószenekar illetve a fesztivál abszolút győztesének járó címet a zsűri a Hódmezővásárhelyi Helyőrség Zenekarának ítélte oda, amely nagy sikerű hangversenyt tartott a becskereki Kultúrközpontban.
Nyitókép: A fúvósok utcai felvonulása