2024. december 22., vasárnap
BEGASZENTGYÖRGY

A hétvégén Csirkefesztivál

A sztárvendég Vlado Georgiev lesz

Begaszentgyörgyön ma és holnap tartják meg a Csirkefesztivált, melynek keretében gazdag művelődési és szórakoztató megmozdulásokkal várják az érdeklődőket.
A programok ma délután kezdődnek a főtéren. 16 órától már ugrálóvárakra számíthatnak a legkisebbek, illetve több bemutatóval és népszerűsítő akcióval készülnek a rendőrség, a tűzoltóság és a katonaság egységei. A kis színpadon 17 órási kezdettel a bégaszentgyörgyi község kultúregyesületei mutatkoznak be, 18:30-tól pedig egy, a gyermekeknek szóló előadást mutatnak be.

Holnap 12 órától habpartit szerveznek a Bega partján, majd 17 órától a főtéren folytatódnak a programok. A gyermekek részére az ugrálóvárak mellett kézműves foglalkozásokkal, ügyességi játékokkal és arcfestőkkel készülnek, az idősebbek főzőversenyen vehetnek részt a parkban, illetve tájsarkokat is kialakítanak a helyi nőszervezetek közreműködésével. 18 órától több mint ezer roston sült csirkeszárnyat, illetve lángost osztanak szét a jelenlévők között. 

Ami pedig az esti koncerteket illeti, ma 21 órai kezdettel Dara Bubamara, 23 órától pedig Sloba Radanović lép fel, holnap 21:30-tól a Goran OK Band, 23 órától pedig Vlado Georgiev szórakoztatja a közönséget. A koncertek után az Art és a Park kávézókban lemezlovasok szórakoztatják az elektronikus zene kedvelőit.

A koncertekre Begaszantgyörgy Idegenforgalmi Szervezete a helybeli Ekos Közvállalat és a szerbcsernyei Augusztus 8. Közvállalat közreműködésével ingyenes buszjáratokat is indít Nagybecskerekről, Szerbcsernyéről és a begaszentgyörgyi önkormányzat területéről. Ma Nagybecskerekről a Pin villánál 20:00-kor, a Búza térnél 20:05-kor, Begafőn pedig 20:15-kor veszi fel az utasokat. A Szerbcsernye felől induló autóbusz 19:00-kor indul a Gomex elől, 19:10-kor ér Vojvoda Stepára, majd 19:15-kor veszi fel a magyarcsernyeieket, 19:20-kor pedig az aleksandrovói buszmegállónál veszi fel az utasokat. Az autóbuszok a koncertek befejeztével indulnak vissza a begaszentgyörgyi autóbuszállomásról.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás