2024. december 22., vasárnap

Nem állt le az élet

A kisoroszi Torontál Szórványközpontot igyekeznek új tartalmakkal gazdagítani

A 2800 lakosú bánáti Kisoroszon (Rusko Selo) a Torontál Szórványközpont a nyolcszáz lelket számláló magyarság közösségi életének központja. Folyamatosan építik, bővítik, igyekeznek új tartalmakkal gazdagítani. A korlátozások idején sikerült újból kiadni Ambrus József volt helybeli plébános Örökváltság című helytörténeti munkáját. Közben a rendezvényeikre is készülődnek.

A Torontál Szórványközpont legnagyobb rendezvénye – immár két évtizede – a népművészeti tábor, amelyen nyaranta 80–100, zömében bánáti gyermek szokott részt venni. A járványhelyzet ellenére tavaly, három napra rövidítve ugyan, de sikerült megtartani a jubiláris 20. rendezvényt, így nem szakadt meg a folytonossága.

– Ebben a helyzetben azon kell gondolkoznunk, hogy hogyan is tovább. A Szórványközpont célja mindig is a fejlesztés volt. A fazekasműhely mellett újabb régi mesterségek műhelyeit szeretnénk kialakítani, mert a Szórványközpont többek között a régi mesterségekről szól. A fazekasműhely az működik, most még csak az hiányzik, hogy ezeket a tárgyakat értékesíteni is tudjuk. A Szórványközpont csak akkor tud megmaradni, ha lesznek saját forrásai és működtetni tudjuk, nem számíthatunk mindig pályázati pénzekre. Az a legbiztosabb, ha saját magunkat tudjuk finanszírozni. A fejlesztések arról is szólnának, hogy az itt maradt fiataloknak munkahelyet teremtsünk, és esetleg azok számára is, akik elmentek és szeretnénk, hogy visszajöjjenek – hallottuk Talpai Sándortól, a kisoroszi Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ elnökétől.

Talpai Sándor: A cél a fejlesztés (Kecskés István felvétele)

Talpai Sándor: A cél a fejlesztés (Kecskés István felvétele)

A Csoóri Sándor Alap pályázatának köszönhetően a Szórványközpontban 2019 óta fazekas műhely működik. Ennek köszönhetően a Torontál napjainkban sem teljesen kihalt. Ugyanis főállásban dolgozik itt Kormányos Erzsébet fazekas, aki Magyarcsernyéről jár át Kisoroszra. A jól felszerelt műhelyben igyekszik a gyerekeket is beavatni az ősi kézművesség titkaiba. Napjainkban egyedül dolgozik. Munkáit a Szórványközpont kiállítótermében lehet megtekinteni. Természetesen vásárolni is lehet, sok helybéli már itt veszi meg az ajándékokat.

– Tányérokat, ebédlőszervizeket, aztán boroskancsókat, poharakat, bögréket és hasonló dolgokat, tálalásra való edényeket készítek. Nagyon jó lehet őket használni. Mikrohullámú sütőbe is lehet használni. Tehát haladunk a korral. Több technikával dolgozok, munkáim kézi vagy gépi korongozással készülnek. Ólommentes mázak használok, ezért nyugodtan lehet benne tárolni, főzni és étkezni. Minden igényt próbálok kielégíteni. Akinek valami ötlete vagy igénye van, azt szívesen próbálom teljesíteni. Nagyon szeretek a gyerekekkel is foglalkozni. De sajnos erre most az elmúlt évben nagyon kevés lehetőség volt – mesélte Kormányos Erzsébet.

A Torontál Szórványközpontban remélik, hogy a népművészeti tábort augusztusban már a megszokott módon megszervezhetik. A rendezvénynaptárjukban az idén is kiemelt helye áll.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás