Első ízben szerveztek pénteken nemzetközi borfesztivált Nagybecskereken. A rendezvény célja az, hogy tömegesítsék és segítsék a borászat és szőlészet fejlődését Bánátban, amelynek egykor nagy hagyománya volt.
Több mint hatvan borász 180 bormintát hozott, ugyanakkor 30 szerbiai borászat állította ki a termékeit a Medison sportcsarnokban.
– Nagyon fontos, hogy első alkalommal megszerveztünk egy ilyen rendezvényt, mert a bánáti borok ezt megérdemlik. Minden egyes, a városhoz tartozó településünkön, de egész Bánátban is, sok szőlőtermesztő, sok borász van, és ezért úgy gondolom, hogy nagyon jó, hogy Nagybecskerek Városnak legyen egy ilyen fesztiválja – mondta Zoran Ljubotina, a helybeli Turisztikai Szervezet igazgatója.
Nagybecskereket elsősorban a Sörfesztiválról ismerik, de a szervezők bíznak abban, hogy a borfesztiválból is sikerül majd hagyományt teremteni, mondta Čedomir Janjić polgármester.
A rendezvényt Vuk Radojević, Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási titkár nyitotta meg.
– A tartományi mezőgazdasági titkárság 2017 óta először részesíti pénzügyi támogatásban a szőlészetet és a borászatot. Örülök neki, hogy az elmúlt három év alatt 130 borászatot segítettünk, összesen 210 millió dinárral. Ez jó módja annak, hogy a hazai bortermelést előbbre vigyük, nyilatkozta a titkár