2024. december 22., vasárnap

Régóta várt munkálatok

Elkezdődtek a Nagykikindai Kultúrközpont felújítási munkálatai

A Nagykikindai Kultúrközpont sikeresen pályázott a művelődési minisztérium Fókuszban a városok című idei kiírásán, és ennek köszönhetően 16 millió dináros támogatáshoz jutott, az önkormányzat pedig további 6 millió dinárral toldotta ezt meg, így összesen 24 millió dináros keretük van az épület tetőszerkezetének és homlokzatának teljes rekonstrukciójára. A felújítás első fázisára hatvan nap áll a rendelkezésükre, számolt be Marko Markoljev, az intézmény igazgatója.

– A munkálatok első ütemében kicseréljük az épület teljes tetőszerkezetét, a Partizan Sportközpont által használt, több mint 1700 négyzetméteres résszel együtt, tehát a cserepeket, a tetőszerkezetet és minden mást, ami ahhoz szükséges, hogy biztonságos legyen a tető a létesítményen – mondta az igazgató.

Mint kiderült, a rekonstrukció második üteméhez tartozik a homlokzat felújítása.

– Arról még nincs pontos információnk, hogy mikor kezdjük el a második fázist, ez leginkább az anyagi lehetőségektől függ. Számunkra az a legfontosabb, hogy a felújítást elkezdhettük, és hogy az illetékes minisztérium, illetve az önkormányzat is kiemelt jelentőségű létesítményként tekint rá. A munkálatok befejezése után reméljük, hogy ez lesz a legszebb épület a város főterén – zárta gondolatait Marko Markovljev.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás