2024. augusztus 26., hétfő

Egy hét múlva Open Air fesztivál

A Nagykikindai Kultúrközpont –  az önkormányzat támogatásával –  augusztus 31-én és szeptember 1-jén az idén második alkalommal szervezi meg az Open Air nevű zenei fesztivált a tó (Staro jezero) partján.

– A rendezvény idei mottójának a kirándulás szót választottuk egyrészt a helyszín miatt, másrészt – véleményem szerint – az egész rendezvény egyfajta kulturális kirándulást jelent a mindennapokból a szokatlanba, a valami újba, és reményeink szerint ebben az évben is nagy lesz az érdeklődés – mondta Marko Markovljev, a Nagykikindai Kultúrközpont megbízott igazgatója.

Nikola Lukač, Nagykikinda polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a kultúrközpont az ilyen események megvalósításával a város hírnevét erősíti.

– Tavaly legalább 10.000 ember látogatott ki erre a programra, az idén viszont sokkal látványosabbnak ígérkezik a program. Arra törekszünk, hogy a következő időszakban Nagykikinda kiérdemelje A Szerbia kulturális fővárosa címet, ez a mi Nagykikinda 2027-es projektünk – mondta Nikola Lukač.

A fesztivál első estéjén Bojan Suđić és a Virtuózok nevű kórus és zenekar lép fel. A műsor keretében kilencven zenész játszik majd egyszerre a színpadon, akiknek a repertoárjában népszerű, klasszikus és filmzenék szerepelnek. A szólista Dušan Svilar lesz. A második estén Fedor Vrtačnik karnagy és rendező vezetésével egy rockoperaesttel készülnek a szervezők. A színpadon fellép a Szerb Népszínház zenekara és kórusa, valamint szólisták, köztük Bojana Stamenov, Zoran Šandorov, Mattia Zanatta és Nikola Mijić, akiknek a tolmácsolásában népszerű rockdallamok csendülnek majd fel. A belépés mindkét estére ingyenes, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.