2024. december 22., vasárnap

Összefogással, állami támogatás nélkül

Autistaközpont nyílik Bácsföldváron

Egyedülálló autistaközpont épül Bácsföldváron, amely Szerbiában elsőként kezdi meg működését. Hamarosan befejezik az építkezési munkálatok első fázisát, a napközi otthon kiépítését, és a tervek szerint rövid időn belül kezdetét veszi a munkálatok második szakasza is.

Az építkezés a Svoj svet Egyesület kezdeményezésére indult, amelynek tagjai autista gyermekek szülei, valamint olyan szülők, akiknek gyermekei hasonló idegi-fejlődési rendellenességgel küzdenek az autizmus széles spektrumából. Az egyesület tagjai évek óta gyűjtenek adományokat egy ilyen jellegű központ építésére és felszerelésére.

Dušica Jaćimović, az egyesület képviselője elmondta, hogy a szülők igazolt okok miatt korlátozások nélkül hagyhatják autista gyermekeiket az új központban két-három napig, sőt szükség szerint akár egy hónapig is. Hozzátette, hogy sok olyan szülő jelentkezik, akiknek nagy gondot okoz, hogy nincs olyan személy vagy hozzátartozó, aki vigyázna a gyermekére.

– Az egyik anyukának kórházba kellett mennie, és nem volt kire hagynia a gyermekét, ami nagyon nagy probléma. Mi akkor nem tudtunk segíteni neki. Azoknak a szülőknek köszönhetően, akik hozzánk fordulnak, született meg az ötlet, hogy ezzel a központtal megoldódhatna ez a nagy probléma. Tehát ha valaki nem tudja kire bízni az autista gyermekét, elhozhatja majd a napközi otthonunkba, ahol a gyermek biztonságban és jó kezekben lesz. Mi magunk gyűjtjük a szükséges pénzeszközöket az építkezésre a barátaink és az adományozóink segítségével, az épület telkének megvásárlásától kezdve mindent önerőből finanszírozunk. Amire nekünk szükségünk van, azt az állam a törvények szerint egyelőre nem tudja támogatni, ezt az indoklást kaptuk – fogalmazott az egyesület képviselője.

A munkálatok második szakaszában egy 600 négyzetméteres épületet építenek, amelynek alapja már elkészült. Ezt a létesítményt olyan autista felnőttek számára alakítják ki, akiknek nincs senkijük, hogy gondoskodjon róluk. Az egyesület becslése szerint az autistaközpont felépítése és felszerelése körülbelül egymillió euróba kerül. A tagok bíznak abban, hogy a napközi otthon már októberben megkezdi működését, és szívesen fogadnak bármilyen támogatást.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Az épület építkezési munkálatainak első fázisa (Fotó: TV Bečej)