2024. december 22., vasárnap

Természetvédelem határok nélkül

Lezajlott a Kis Fürkész elnevezésű verseny döntője

Pénteken a Kis Fürkész elnevezésű természetismereti-természetvédelmi verseny döntőjét most először új helyszínen tartották meg, méghozzá az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolában. A versenyen 4-es, 5-es és 6. osztályos tanulók vettek részt. A döntőbe ezúttal 14 háromtagú csapat jutott be a 27-ből, a diákok Vajdaság több településéről érkeztek. Az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolát az iskola negyedikes tanulói képviselték a versenyen.

– Számomra mindegyik feladat nagyon érdekes volt az elődöntőben. Nagyon szeretem a természetet, szeretném megvédeni – mondta Fajin Gyöngyi, az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola negyedikes tanulója.

– Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy a gyerekek nyitottak legyenek a világ felé és befogadóak azzal szemben. Most mi a természet világába kerültünk ezen a versenyen. A gyerekek nagyon várták a döntőt, a tapasztalataim szerint nyitottak a természettudományok felé. Az elődöntő is színes volt, érdekes feladatokat kaptunk. Nagy öröm volt számunkra, hogy bejutottunk a döntőbe, a felkészülés során a három fő témára összpontosítottunk, amely ebben az évben a húsvét, a gyógynövények és az állatismeret volt – mondta Szűcs Szabina, az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola tanítónője.

A Kis Fürkész elnevezésű vetélkedő a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete és a Somosi Környezetnevelési Központ szervezésében valósult meg.

– A szervezők és a pedagógusok is rájöttek arra, hogy ami a környezetvédelmet illeti nagyon nagy hiányosságok vannak, és elkezdtünk ezzel foglalkozni. Jómagam is pedagógus vagyok és látom a visszásságokat. Ezt próbáljuk áthidalni, mert nem lehet azt mondani, hogy csak a felső osztályokban foglalkozunk környezetvédelemmel, mert ezt már pici korban, korán el kell kezdeni, hogy a gyerekekbe ivódjon ez a tudatosság. A fő hangsúlyt itt a környezetvédelemre, a tudatos és egészséges életmódra, a fenntarthatóságra és minden olyan újrahasznosításra helyezzük, amihez fel kell nőnünk. Hiszem azt, hogy ezek a versenyek ehhez hozzájárulnak, minden évben több és több csapat jelentkezik – nyilatkozott Lukács Gabriella, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás