2024. december 22., vasárnap

Minden gyermek megérdemli a támogatást!

Műhelymunkák a bácsföldvári tanulóknak

A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi – Nemzeti Kisebbségi Titkárság támogatásával Bácsföldváron, Az én jogaim – az én jövőm című projektum keretében műhelymunkákat tartanak, amely a veszélyeztetett társadalmi csoportokból kikerülő gyermekeket és fiatalokat célozza meg.

A projektum szervezője a Đina Humanitárius Szervezet, céljuk az óbecsei községben élő roma lányok és fiúk életminőségének a javítása.

– A műhelymunkákat tartó munkatársaink azt vették észre, hogy az utóbbi egy évben a vírushelyzet és az online oktatás miatt nagyobb szükség van a veszélyeztetett társadalmi csoportokból kikerülő gyermekek és fiatalak felkarolására és támogatására az iskolákban. Amikor ezekről az általunk szervezett foglalkozásokról beszélünk, elsősorban nem az iskolai eredményen van a hangsúly, hanem a gyakorlati tudáson. Nagyon fontos a szegényebb sorsú és a hátrányos helyzetű gyermekek oktatása, hiszen ez gazdasági függetlenséget hoz számukra, ez a kulcsa a szegénységből való kiútnak – mondta Dobrila Đin, az egyesület elnöke, aki azt is hozzátette, hogy nagyon büszkék a korosztályból kikerülő nevelőkre, akik önzetlenül osztják meg a tudásukat.

Az egyesület elnökének elmondása szerint nagyon figyelnek arra, hogy minden tanuló megkapja a támogatást azokban a tantárgyakban, amelyek nehézséget okoznak nekik és motiválják őket a továbbtanulásra. A Đina Humanitárius Szervezet az ősz és a tél folyamán újabb olyan programokat tervez, amelyeknek fő célja a teljes életen át tartó képzésnek és tanulásnak a népszerűsítése.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás