Vastag István neve bizonyára nem ismeretlen az óbecseiek körében, hiszen húsz éven keresztül ő felelt azért, hogy a Magyar Szó mindennap az előfizetők asztalára kerüljön, valamint, hogy a Jó Pajtás és a Mézeskalács eljusson a település valamennyi iskolájába. István kezdetben mellékállásban, később pedig már nyugdíjasként végezte ezt a munkát. Mint mondja, az időjárási körülményektől függetlenül, télen, nyáron, melegben és fagyban, esőben és hóban menni kellett, hiszen az olvasók mindennap várták és várják a friss újságot. A 67 éves férfi egészségügyi okok miatt július 1-jén abbahagyja a munkát.
– Húsz évvel ezelőtt, 2003-ban hívta fel édesapám a figyelmemet arra a hirdetésre, hogy a Magyar Szó lapkihordót keres Óbecsére. Az újság mindig is az életünk része volt, már gyerekkoromban is, édesapám rendszeresen megvette és olvasta az újságot. Ketten kerültünk be, a városban mindig ketten hordtuk az újságot. Az elején még kevés előfizető volt, emlékszem, nekem csak hét újság jutott, ami azonban a területet illeti, a város egyik végéből kerékpároztam a másikba. A másik lapkihordó, akit velem együtt vettek fel, körülbelül tíz évig végezte a munkáját, azóta azon a területen heten cserélkeztek. Nem mindenkinek felel meg ez a munka. Korán kell kelni, az újságot naponta hajnali három és négy óra között hozzák el hozzám, én öt és hat óra között indulok útnak, hiszen vannak olvasók, akik már hét órakor várják a friss újságot. Vannak, akik megelégszenek azzal, ha a postaládájukba vagy az erre a célra kialakított helyre rakjuk a lapot, de vannak olyanok is, akik bizony elvárják, hogy bevigyük az asztalra. Kiszámoltam, a húsz év alatt körülbelül 120 ezer kilométert lebicikliztem a lapkihordások során, ez azt jelenti, hogy körülbelül háromszor körbebiciklizhettem volna a Földet – mesélte a kezdeteket István bácsi.
A lapkihordó elmondása szerint a mostani előfizetők főleg nyugdíjasok, a fiatalabb generációk napjainkban inkább az interneten tájékozódnak.
– A községházára is viszek naponta öt példányt. Vannak fiatalabb földművesek, akik a mezőgazdasági melléklet miatt a keddi újságra fizetnek elő, de több az előfizető a csütörtöki és a hétvégi újságra is. Az időjárás nem mindig kedvez, ha esik az eső, azt természetesen nem szeretem. Az újságra vigyázni kell, nem szabad, hogy megázzon, jól be kell csomagolni. Ahol megállok, kiveszek egy újságot, majd a többit újra becsomagolom, hogy ne legyenek vizesek. Az újság a legfontosabb. Ha esik az eső, tovább tart a kihordás is. Volt olyan is, hogy egy hónapon keresztül fagy volt, akkor nagyon vigyázni kellett a kerékpáron. Mindig nagyon figyelek a forgalomban. A kóbor kutyák megzavartak néhányszor, de aztán idővel kifejlesztettem a saját módszeremet velük szemben. Ha megzavarnak, egyszerűen csak megállok, előveszek egy újságot, és akkor azt mondom nekik, hogy na, most gyertek ide! Így utólag jót nevetek, de akkor bizony nem volt kellemes érzés. A kerékpározásnak köszönhetően nyugdíjasként is megvolt a napi testmozgásom, és azt is el kell mondanom, hogy jó kapcsolatot alakítottam ki az olvasókkal is, hiszen most már hosszú évek óta ismerjük egymást. Nem mondom, hogy végleg leteszem a kerékpáromat, de a feleségem kérésére, egészségügyi okok miatt felhagyok a lapkihordással – mondta István bácsi, majd hozzátette, hogy olyan, lehetőleg fiatalabb személyeknek ajánlja ezt a munkát, akiknek nincs ellenükre a korán kelés, kitartóak, és tiszteletben tartják az előfizetők igényeit.
Nyitókép: Vastag István húsz éven keresztül volt a Magyar Szó óbecsei lapkihordója (Fotó: Kancsár Izabella)
